Ali baba
A számozás rendben, egyetlen lap sem hiányzik.A gép sem hagyta sehol felvágatlanul a könyvet, össze sem ragadtak a lapok
– a papírvágó kést mégis kikészítettem.
Reménykedem.
A haramiák lassan ellovagolnak mellettem,
ügyet sem vetve rám. Újraszámolom őket.
Negyvenen vannak, éppen negyvenen.
Kezembe veszem fegyverem.
Reménykedem, résre bukkanok, résre a semmin,
mely mindentől független, önmagában az,
rés a semmin, ahol álmaink eltűnnek.
Szerencsére, bőrünk jólesően melegíti a Nap.
Vagy csak úgy tűnik?
Mindenesetre nincsen sötét, ha felemelem a fejem,
látom a sziklákat a hátam mögött a tükörben.
– Szezám! – kiáltom hangosan
összecsapva a könyvet.
