Senkiföldjén
Céltalanul lődörgök az utcán.Ritka percek ezek.
Hol kezdődik a mosoly
– az izmoknak mely állása az?
Nem látom magam
de azt hiszem már mosolygok.
Nézegetem a kirakatokat.
Sértődött morgásom már-már dúdolás.
Félrevonultam mint a beteg állat
de semmit sem érzek.
Semmit sem tudok.
Senki és semmi vagyok.
Legalább tudom: ez is lehetek.
