A hajszárító bura
Hajszárító burává szűkült az éga bogár lépni nem mert
inkább gurult a kibírhatatlanul forró homok felszínén
a túlparti harangszó még szédülten kóválygott
fáradt fák között
hogy azt nézni sem lehetett
mikor hirtelen fázni kezdtem
a büszke nevű folyónál
egyre jobban rázott a hideg
hát forróbb vagyok az augusztusnál
mosolyogni még bírtam
– és milyen átok ez!–
az is eszembe jutott
ezt a folyóparti jelenetet
nem fogom megírni soha
olcsó fázik-a-szívem szimbolikája miatt.
Nevetni akartam de csak vacogtam:
életem cenzúrázza a költészet? Aztán beszélni kezdtem
sokat és összevissza
nem voltam észnél úgy vittek haza
majd az orvoshoz.
Az orvosnál a szem- és fültanúk állítása szerint
a konvencionális kérdésre (no mi a baj öreg csatár)
önérzetesen így válaszoltam:
Hajszárító burává szűkült az ég
a bogarak csak gurulni mernek a forró homokon.
Erre kaptam egy adag antibiotikumot.
Intramuszkulárisan.
Ettől estig észhez is tértem
testhőmérsékletem a normálisra csökkent.
(A fájdalmas művelet mégis öt napon át megismételtetett.)
Semmi komoly: torokgyulladás
volt a diagnózis.
Azt furcsállom hogy a torkom egyáltalán nem fájt.
Mikor lehetett velem már beszélni
elmesélték mi történt az orvosnál
mutatták a helyszínen lejegyzett
így mondták: értelmetlen halandzsámat.
Ujjongva ugrottam ki az ágyból.
Azonmód folytatni akartam.
Kockás papírt kértem – anélkül nem megy–
és írószerszámot.
Ilyen ajándékot egyszer kaptam az életemben
katonakoromban az „Ich bin ein Dichter..." c. versemet
az elsőtől az utolsó szóig az álmomban írtam
amire szintén van tanúm
Maurits Ferenc barátom személyében
aki ugyan nem bújhatott az álmomba
de jelen volt amikor a reggeli ébresztő után
az ágyból kiugorva
nem a reggeli tornára rohantam lélekszakadva
hanem elbújni valahová
hogy a verset lejegyezzem
ébren is
amiért aztán meg is kaptam a magamét.
Előttem volt a megkezdett vers és egy hét betegszabadság
de nem jött ki belőle semmi sem.
És azóta sem. Két éve
hogy nem tudom folytatni
becsempészni akár valami szövegembe.
Ma végre – nagytakarítást tartva fiókjaimban–
úgy határoztam el-
dobom és felejtem
a hajszárítóvá szűkült eget a guruló bogarat.
A pillanatnak az a tört része alatt
amíg az összegyűrt papírlabda
kezemből a papírkosár felé repült
rádöbbentem hol volt a hiba.
A hőfok! Csak az akkori lázhoz hasonló
segíthetett volna
rajtam? a versen?
Költő!
– ezt magamnak mondom és nem általában–
ha e névre rá akarsz szolgálni
a pokol tüzétől se féljél
dugd be legelébb a fejed
forrósodjon át benne a gondolat
a hajszárító bura alatt
az északi féltekén.
