Verebes Ernő: Teremtőhadjárat

 

1. kép

 

Elhagyatott, régi temető. Pongrácz egy fának támaszkodva hány. A megdőlt, vagy besüppedt sírköveken sejtelmes fény dereng. Kissé távolabb, láthatatlanul, egy temetés zajlik. Illendően halk sírdogálás, szipogás, valamint a kántor hangja, aki egy dallamot dúdol. (Re-mi-la-szi). Pongrácz, újabb és újabb öklendezések után, egyik kezével egy fát támasztva, másik kezével zsebében kotorászva zsebkendőt keres. A színen a Robbantóangyalok csoportja jelenik meg, akik lassan Pongrácz felé tartanak. A férfiak laza uniformisban, a nők kosztümben. Arcukon kedélyes együttérzés tükröződik. A csoportot vezető férfi egy fehér zsebkendőt a kezében tartva Pongráczhoz lép, aki meglepetten fordul feléje. Hirtelen felerősödik a szél, lobog a zsebkendő, akár egy fehér zászló, s diszkréten megszólal a pap által már felvezetett vezérmotívum zenéje.

Pongrácz átveszi a felkínált kendőt, beletrombitál, megtörli az orrát, majd némi gondolkodás után visszaadja azt a férfinak. Közben idekenkedve néz a csoportra.

 

PONGRÁCZ

Köszönöm... Önök is hozzátartozók volnának?

FÉRFI

(Kedélyes és megértő) Bizonyos szempontból, igen.

PONGRÁCZ

De amint látom, nem a szűk rokonság köréből...

FÉRFI

Valóban nem.

Az ön neve Pongrácz, ha nem tévedek!

PONGRÁCZ

Honnan tudja?

FÉRFI

Bánatos embernek könnyű kitalálni a nevét.

PONGRÁCZ

És ki a bánat maga, például?

FÉRFI

Névszerint?

PONGRÁCZ

(Fáradt humorral) Nem. Számszerint.

FÉRFI

Egy, közülünk.

/A sírhely felé mutat/

Ám az ön rokonainak, ismerőseinek a száma: nulla.

PONGRÁCZ

Semmi köze a gyászomhoz, s ahhoz, ki jött el a temetésre, s ki nem.

FÉRFI

Még a legfelszínesebb gyász is több ember terhe.

PONGRÁCZ

Akkor azért vannak itt, hogy megosszák azt velem?

FÉRFI

Mi nem osztozhatunk a fájdalmában.

De nézze csak!

(Valaki a csoportból egy díszes, ezüstből, vagy elefántcsontból készült dobozt ad át a Férfinak, aki azt ünnepélyesen Pongrácz felé nyújtja. Egy nő felvihog)

Egy kegyeleti tárgy.

Cserébe pedig...

(Tréfásan Pongrácz mellére mutat)

PONGRÁCZ

Magamat cserébe ezért?

VIHOGÓ NŐ

Csak a testét, akár az örömlányok!

MÁSIK FÉRFI

(A nőre utal) Kései öröm. Ő már régen nem lány.

(Pongrácznak, biztatóan) Na, fogadja el!

FÉRFI

Az öné. Nem kell semmi cserébe. Egyenlőre. Remilah asszony hagyatéka ez a doboz.

Önre testálta, mielőtt...

PONGRÁCZ

(Nézi, még nem veszi el) De miért idegeneket bízott meg azzal, hogy átadják nekem?

VIHOGÓ NŐ

Márpedig, és csakazért!

SUTTOGÓ NŐ

Mi temettük el!

PONGRÁCZ

De állva! S közben etették is!

MÁSIK FÉRFI

(Nyugtatólag) A feje még kivolt! Nálunk szokás...

PONGRÁCZ

(Rácsodálkozik a Suttogó nőre) ...magát ismerem valahonnan!

VIHOGÓ NŐ

Csak tömtük! Nem tudjuk, nyelt-e.

PONGRÁCZ

Hogy a fenébe nyelhetett volna?

FÉRFI

(Elnézően) Okos ember létére nem lehet ilyen kizárólagos.

(Még mindig nyújtja a dobozt Pongrácz felé) Betűzáras. Megfejti, kinyitja.

MÁSIK FÉRFI

Vegye már el! Mennénk.

Távoli repülőzúgás úszik a zene fölé. Pongrácz végre átveszi a dobozt.

SUTTOGÓ NŐ

Szobákra osztják az eget.

MÁSIK FÉRFI

(Imádattal nézi a Suttogó nőt) Aztán ablakot nyitnak rájuk.

SUTTOGÓ NŐ

Épül az égben a szálló.

VIHOGÓ NŐ

A néninek is jut szoba!

PONGRÁCZ

(Egyre a dobozt vizsgálgatja) Nekem meg, úgylátszik, ez jutott.

SUTTOGÓ NŐ

Magának szánta, szegény.

PONGRÁCZ

S a többi? ...ingóság, ingatlan?

FÉRFI

Nem ránk tartozik.

MÁSIK FÉRFI

(Az eget kémleli) Mennünk kell!

FÉRFI

Igen, tudom.

(Pongrácznak) Fogadja részvétlenségünket!

Hullámzik a hangerő, a zenével és a repülőzúgással váltakozva. Sötét lesz, a csoport eltűnik a színről, csak a Suttogó nő tér vissza néhány pillanat múlva.

SUTTOGÓ NŐ

Azért jöttem vissza, hogy tudja meg.

PONGRÁCZ

Mit?

SUTTOGÓ NŐ

Azt, hogy megholt, meg nem holt, magától függ.

(Megmozdul a keze Pongrácz felé)

PONGRÁCZ

(Ő is tétován a kezét nyújtja. A nőről közben leolvad a fény) Pongrácz vagyok...

Szabadna a nevét?

A repülőzúgás felerősödik, majd a távolba vész.