- szögeket ver a plafonba. fényesre csiszolt
- acélszögeket a padló repedéseibe, az utca
-
- lomha bazaltkockái közé. isten
- árnyékát célozza minden ütésével,
-
- a hortyogó isten minden rezdülését követi
- könyvszagú, szigorú tenyerének íve.
-
- kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult
- város - izgága repedések, pergő idővakolat,
-
- ikonná meredt dögszagú emlékhuzat -
- a kalasnyikov ritmusára ropjuk már a
-
- béketáncot, koponyánkon ütemre koccannak
- a szétfröccsent betűk. betűzd, tűzd be, tűzd ki
-
- a málló házfalakra: hic fuit deže kostolanji, és tömd
- szádba a kozmás szólepényt. - jöttek azután afféle
-
- versturisták, bronzképű kultúrlovagok. naftalingolyó
- szemükkel mérték, kutatták sosemvolt emlékeinket.
-
- kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult
- város - mondták és bekukkantottak az üregekbe,
-
- be a padló kámfor repedéseibe,
- bele a buta bazaltkockák közé,
-
- bele a város tátongó végbelébe,
- még oda is bedugták izgága, kíváncsi naftalinszemük.
-
- s mi illemtudó bennszülöttek büszkén mutogattuk a titkot,
- melyről bárki többet tudhatott nálunk.
-
- - csak néha, különösen lusta és különösen poros délutánokon,
- amikor álmosan legel a butaság a flaszter kátyúiban,
-
- és árnyék suhan át a délutáni szunyóka fölött,
- mertük elhinni, talán mégis itt járt közöttünk.
