Kollár Árpád: Például a madzag

vetett bizalom

nem akarok senkit sem ijesztgetni,

de tegnap bekattant a kutyánk.

övé volt a tér ezidáig,

kerítéstől kerítésig a loholás.

a sebhelyesre szántott udvar,

s a kifulladás lankadó öröme.

ma övé a ketrec.

szemeiben zavar bujkál,

és az ételt adó kéz felé kap.

bár mutatkoznak a javulás jelei,

pillanatnyi megingása

észrevétlen nem maradhatott.

köztünk végképp megszakadt

az egyenlőtlen viszonyba vetett bizalom.

hogy a falka ketrecének távja

után a tér megszűnik neki,

s az én lepattant szilánkját

pótolja a mi...

− a láz erre felmentést nem ad,

az sem, hogy lázadása

végül mégis fennakadt

a hűség peremén.

elaltatják hát nemsokára

tisztázandó e köztes helyzetet,

s mert veszélyt jelent húgomra,

ki köztünk minden bizonnyal

a legvédtelenebb.

minél szikárabb mondatokban

próbálom összegezni

a történet tapasztalatát.

hullamosóként hasznot húzok

belőle e vers erejéig,

esélyt sem adva a gyásznak,

ha már lucskos pofáját többé

magamhoz nem szoríthatom;

− remélve, talán megleshetem,

alkalomadtán ki lesz,

ki majd minket altat el.