Kollár Árpád: Például a madzag

palicsi expozíció

 

"Ahogy a detonáció feldobta

majd szépen visszaejtette

a közben összedőlt meteorológiai állomás

romhalmazának legtetejére

az óriás műszivacs fotelt..."

(t. o.)

közelítés - egyre élesebb a kép,

a fókusz felitatja a pátoszt.

lepereg, lassan lepereg a por,

a törmeléket behálózó gyökerek

magukba szívják a szétfröccsent anyagot.

egy pillantással kimetszed a teret:

valahogy kiemelkedik,

ki a kapu kovácsoltvas indái

felett lebegő napkorong.

fényből hajtogatott szecesszió.

mintha ezt a napot kerested volna,

ezt hiányoltad mindig is az égről.

 

távolodás - a drótkerítés rojtozta

sugarak belesüppednek a gazba

[vibráló tejfehér kapucsipkék].

emlékszel már mennyire nem

illett e kecsesség a letarolt tájhoz,

a lebombázott meteorológiai

állomás földdarabjához.

lefényképeztétek hát gyorsan,

mielőtt a napfény végleg elillant,

majd keféltetek egy egész jót

a tóparton a kispolszkiban.

 

újrafókuszálás - de a lakatra

és a láncra, ami akár a frissen

töltött véreshurka tekeredett

rá a rácsra, már nem emlékszel.

nem érted, hogyan kúszott be a képbe,

nem érted, ki lakatolta le a semmit,

ütött pecsétet e terra incognitára.

 

azóta mintha rá akarnál nyitni,

rá az elkerített területre,

kezedbe veszed olykor a képet,

mintha muszáj lenne belépned,

talán csak hogy meghemperegj

a gazban - belépned a kapun,

hogy belülre kerülj végre,

átlépve a feledés határán,

és nem érted a zárat

: nem érted miért állít meg

folyton a lakat babonája.