Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

A rátótiak mint a „tudniillik-attitűd” regénye

1. Nyitottság és nyelvi modalitás

Derűs és ironikus hangvétel jelenik meg Papp Dániel egyetlen kisregényében, A rátótiakban, amelyet először A Hét közölt tizenöt folytatásban, majd 1898-ban könyv alakban is megjelent.

Tömörség, funkcionális beszédmód, bátor szüzsés eljárás jellemzi ezt a kisregényt, amelynek szerkezetét sokan bírálták, mondván, hogy lazán kapcsolódó „novellákból” áll össze. Osvát Ernő írja: „A műfajok erényőrei szégyenlik ezt a regényt, de a műfajok erényőrei korlátolt emberek, akik le szeretnék láncolni a fejlődést – és gyűlölnek minden gondolatot, amit az író nem az utcáról szedett, hanem a saját lelkében talált” (Papp Dániel. Osvát E. a kortársak között. 1985. 48-49.). Osvát kritikája tehát a modern regény műfaját értékeli, a fejlődés, a műfaji dinamizmus tényét helyesli Papp Dániel kapcsán.

Az irodalomtudósok Zombor regényeként emlegetik a művet A regény valóban egy zárt bácskai kisváros atmoszféráját, szituatív tértapasztalatát, a lakozás lételvének problematikáját ragadja meg, az áporodott levegőt, a kiábrándultságot, az unalmat, vagyis mindazt, ami a zárt tér igazán pozitív konnotációit gátolja. Spleen jellemzi a kisvárost, és az olvasónak észre kell vennie az individuumra ható elégikus mozzanatokat. Nem véletlen az sem, hogy a leglíraibb epizódok az elmúlásba hajlást, az őszt mutatják be (vö. Nagy Miklós: Muzsika az éjszakában. Előszó. 15.).

A regény középpontjában egy jellegzetes irodalmi toposz, a szerelmi háromszög áll. Purcz Endre polgármester és Szarka János vámfelügyelő Purczovich Helén szerelméért vetélkedik. A polgármester vereséget szenved. Közéleti tevékenysége szintén sikertelen, a rátóti béke jubileumára megrendelt szobor felállítását befolyásos emberek ellenzik. Végül a polgármester Pestre kerül, Helén rátalál, a város pedig visszahívja őt. A befejezés tehát a mikszáthi prózaszervezési megoldást alkalmazza, a hős anekdotába illően megmenekül.

A regény kritikai recepciója meglehetősen sokrétű, most viszont csupán egyetlen nézőpontból, a kiegészítő modalitás nyelvi-grammatikai kifejezőeszközeinek szempontjából közelítem meg a szöveget. Legfeljebb Juhász Géza (monográfiájában olvasható) megállapítása tartozhat ide (Papp Dániel. 1965. 79.) Purcz Endre „befejezetlenségével” kapcsolatban. Befejezetlen a polgármester neve (eredetileg: Purczovich), megreked tudományos pályája, sőt nem is házasodott meg, tehát magánélete is valamiképpen megoldatlan.

Ez a „befejezetlenség”, a végig nem beszélhetőség azonban az egész regényszövegre kiterjeszthető, utolsó szövegmondatának rákérdező jellegét a kitett írásjel érzékelteti. A regény nyitott befejezése így hangzik: „Nem tehetünk róla, hogy beleestünk a modern elbeszélő irodalom hibájába és történetünket szintén egy borzasztó problémával fejezzük be. Borzasztó problémánk az, hogy Purcz Endre vajon visszament-e Rátótra polgármesternek vagy sem?”

(A szöveg erős kohéziója miatt – lásd „borzasztó probléma” – az előző mondatot is idéztem.).

A tudatosan modern regényzárlat ironikus modalitása, parodisztikus reflexivitása tehát indokolja a regény nyitottságát. Most mellé helyezem azt, amit csak a nyelvi magatartás aspektusából van jogom mellé helyezni. Idézem Thomas Mann A Varázshegy című regényének sokszor méltatott befejező mondatát: „Vajon a halálnak ebből a világraszóló ünnepéből, a borús esteli eget körös-körül pirosra festő gonosz, lázas tűzvészből is feltámad egykor a szeretet? (Ford. Szőllősy Klára) (Wird auch aus diesem Weltfest des Todes, auch aus...?)”

A modern regény világirodalmi képviselője tehát hasonló (a nyelvi modalitás tekintetében még „fokozottabb”) nyitottságot alkalmaz Hans Castorp sorsával kapcsolatban. Az irodalmi érték tekintetében párhuzamba nem állítható regények kérdő mondatainak idézése csupán arra szolgált, hogy bizonyítsa: Papp Dániel regénye sok szempontból vizsgálható, például a befejezés nyelvi modalitása, nyitottsága tekintetében is.

A grammatikai eszközök fontos szerepet játszanak Papp Dániel regényének zárlatában, pl. az ige személyragja. A két idézett mondat szubjektív modalitása jelentős, de Papp Dániel többes számú igealakot használ. A regény ironikus narratívája író és olvasó közös problémájának tartja Purcz Endre sorsát, az utolsó mondat főmondatában a birtokviszony jelölése ennélfogva erre a közös kommunikációs viszonyra utal.

Az -e partikula ebben az esetben rendkívül jelentős szerepet tölt be. Fábricz Károly Az -e kérdő partikula című cikkében (MNyr., 105., 449.) utal az informatív (direkt) kérdő mondattípusnak vajon + -e partikula kombinációjára. Ilyenkor a mondat szubjektív modális jelentése a kíváncsiságtól vagy kételytől a félés, a nyugtalanság intenzívebb érzékeltetése felé tolódik, „ugyanis a vajon + -e partikula-kombináció fokozott érdeklődést fejez ki”, a szubjektív árnyalatok előtérbe kerülnek (vö. Fábricz uo.).

Papp Dániel esetében függő kérdéssé alakul az eldöntendő kérdés, az -e partikula kötelezően szerepel, de a vajon is megmarad (vö. uo. 448.). Egy eredetileg a válasz tekintetében teljes bizonytalanságra utaló kérdő mondat rekonstruálódik itt, az -e partikula pedig az eldöntendő jelleget juttatja kifejezésre, alternatívát jelöl. Mivel mellékmondatban szerepel, pont kívánkozna a mondat végére, de a kérdőjel hangsúlyozza a bizonytalanságot, a szkepszist, az eldöntendő jelleget. Az írásjel használatával eredeti stílushatást ér el a szerző.

Thomas Mann regényének fordítására azért hivatkoztam, mert felvetődhet a közvetlen kérdés alkalmazásának lehetősége is, ilyenkor az -e partikula elmarad, csupán a vajon szerepel. Itt viszont megjelenik az is kötőszó, amely azt implikálja, hogy a kérdezőnek a választ sejtenie kell, inkább ellenőrző kérdésről van szó (vö. Fábricz Károly: Az is mint kötőszó és mint partikula. MNyr., 109., 85.). A két látszólag hasonló megoldás tehát a modális kifejezőeszközök révén különbözik egymástól, és ennek következtében a kétféle modalitásában is látnunk kell a különbséget. A megjegyzések most a műfordításra vonatkoztak, és a cél a kétféle mondattípus és a modális eszközök elkülönítése volt. Az eredeti német nyelvű kérdést a wird (fog) segédige vezeti be, ismétlődik az auch (is), sőt a szemantikai eltérés is fennáll.

A kritikai recepció ugyancsak rámutat A rátótiak című regény kapcsán arra (Salgó Ernő és Nagy Miklós is megállapítja), miszerint Papp Dániel mondatainak sajátos, önálló funkciójuk van, azok ugyanis nem pusztán a gondolatot fejezik ki (vö. Juhász Géza: Papp Dániel. 102.). Az újságírói gyakorlat eredményezhette a szerző esetében azt a törekvést, hogy minden mondat sajátos módon szellemes, ötletes legyen, mert így figyelemfelkeltő hatást gyakorolhat.

2. A mondatszintű vizsgálat konklúziója

Furcsának tűnhet az állítás, mégis megállapítható, hogy A rátótiák visszatérő térelvű motívuma a tudniillik, az elbeszélő ezt a kulcsszót mondja ki leggyakrabban. A tudniillik eredetileg kötőszó, amely magyarázat, kifejtés, megokolás bevezetésére szolgál, 'ugyanis' jelentésben szerepel. Néha a közlés kiigazítását vezeti be, 'vagy inkább, jobban mondva, helyesebben' jelentésben fordul elő (vö. ÉrtSz. VI. 823.).

Papp Dániel regényében mindkét jelentésben előfordul. A novellákban a tudniillik közel sem jut ilyen fontos szerephez a többi modális kötőszóhoz viszonyítva, ott legfeljebb szerkezetlazító elem. Szórend szempontjából a mozgékonyság jellemzi, de modalitása főként a mondat élén jut kifejezésre. A regényben ehhez a modális elemhez sajátos magatartás kapcsolódik. Így is mondható: a zárt, kisvárosi tér mozgásformái a kanonizált „tudniillik-magatartás” szabta keretek között érvényesülnek.

Ez a valószínűleg tudatosan gyakori szóhasználat magyarázó, érvelő attitűdről tanúskodik. Mivel pedig a legtöbb esetben narrátori szöveget vezet be, a metatextus kulcsfontosságú szerepe tapasztalható. Csupán utalok a tehát funkciójára, amely a következtetés kötőszava, itt főként az elbeszélő szubjektív következtetéseiben van jelen. Jelentése: „ahogy a körülményekből, a helyzetből látom látjuk, látszik” (vö. ÉrtSz. VI. 555. és TESZ. 3. 874.). Néha egy gondolatmenet lényeges része tér vissza, és ekkor jelenik meg a tehát. A regény további kiemelkedő modális kötőszói a következők: pedig, azonban, ugyan, és, de, is, mert, mégis (tagadó: mégsem), ellenben, hiszen, akár, bár, holott, mivel stb. Ezek fókuszpontszerűen nyilvánulnak meg a szövegben, és lehetővé teszik az idő- és térbeli megszakítást, a fabuláris váltásokat, a linearitást megtörő modern koncepció megvalósulását, a történő megragadását. A modális elemek csak látszólag fogják vissza a személyességet, hiszen éppen a szöveg reflektivitását erősítik.

3. A szubjektív modalitás, a nyelvi magatartás szemléleti-poétikai
vonatkozásai

A rátótiák című regényre sajátos elmélkedő, metagondolkodói elbeszélői magatartás jellemző. Állandóan felbukkan a magyarázat, illetve a következtetés, a regényszöveg reflexív szöveggé válik.

Papp Dániel reflexiói, „kitérői” nem hosszúak, de tudatosan, sőt néha „láthatatlanul” következtetnek és/vagy magyaráznak, maga az elbeszélő beszédszituációba kerül, többletközléseket iktat be.

A reflexió kifejezőeszközeként a nyelvészet általában a főnevet (pl. állítás, kérdés, probléma, gondolat stb.) és az „igét” említi, az utóbbi nem biztos, hogy azonos a grammatikai értelemben vett igével (pl. gondolta, mint az előbbi pontból is sejthető, ezt szintén jogunk van... beleszámítani stb.), de a reflexivitást kifejező lexémák közé tartoznak az ezeket kapcsoló nyelvi elemek is. A módosítószók és a modalitás körébe tartozó viszonyszók itt a szokásosnál is gyakoribbak, ezt a regényből kigyűjtött példamondatok bizonyíthatják.

Szólnunk kell azonban a magyar stilisztika, illetve retorika reflexió-értelmezéséről. Reflexiónak (görögül anaklaszisz, antanaklaszisz) nevezik azt a jelenséget, amikor a beszélő által alkalmazott szót a beszédpartner változott, néha leszűkített értelemben, vagyis megváltozott jelentéssel használja, ismétli. Emfatikus módon átértelmezi a szót, illetve kifejezést, és ezzel sajátos, például ironikus hatást érhet el. Ez a jelenség rendkívül gyakran tapasztalható Papp Dániel narrációjában. A rátótiak szövegében a kiegészítő modalitás eszközei is ismétlődhetnek, átvillanhatnak, pl. a hát:

„– ... Hát a rendőrkapitányhoz folyamodjam? Brád gőgösen nézett a polgármesterre:
– Ah-hoz – mondta nyomatékosan, és a tenyerével rácsapott az asztalra.
– De Brád, hiszen én magam vagyok a rendőrkapitány, azaz helyesebben mondva, én azonos vagyok a rendőrkapitánnyal...
– Csak folyamodni hát a polgármesterhez mint rendőrkapitányhoz..."

(A rátótiak. 77.)

A valódi és modális kötőszók vonatkozásában gyakran megfigyelhető az ismétlés, de sokszor maga a beszélő ismétli meg ugyanazt, mint pl. a következő szituációban a polgármester a hiszent:
„– Már engedje meg, hiszen városunk szabályzata értelmében én nemcsak polgármester vagyok itt, hanem egyszersmind rendőrkapitány is.
– De Brád, hiszen én magam vagyok a rendőrkapitány...”

(A rátótiak. 77.)

A nyelvi modalitás kérdése tehát az ismétlés szempontjából szintén jelentős (lásd fragmentalitás és kiterjesztés kapcsolatát), de a magyarázó magatartás ilyen megnyilvánulása a szövegnyelvészet kérdése. Ugyanakkor a Papp Dániel-i narratíva az élőnyelvi kutatásokkal, az anekdotázó beszédhelyzettel, az időtudattal, az idő- és térproblematikával, az emlékező attitűddel is összefonódik. A magyarázatot tartalmazó szövegmondatok, illetve szöveghelyek A rátótiak című regényben nem teljesen explicitek, mert különben a szöveg redundáns elemekkel telítődne. A Papp Dániel-i opus regényének viszont legfőbb értéke a sűrítés, a mértéktartás, a kompozicionális ökonómia. Mégis a viszonylagossággal, a nyitottsággal, a szuverén gondolatfűzés tágasságával, a verbális kifejezhetőség nehézségeinek problematikájával találkozhat a befogadó. A kiegészítő nyelvi modalitás tehát egyik kulcsa a Papp Dániel-i opus megközelítésének. A kisepikában például kimutatható a pedig, valamint az ellentétes és a megengedő kötőszók dominanciája. Hatvan novella szövegében 873 modális kötőszót mutattam ki. A domináns pedig ellentmondó állítások kapcsolására, az előzmények alapján az ellenkező tény megvalósulásának hangsúlyozására, illetve ellentétes kötőszóként a megengedő árnyalat kiemelésére szolgál. Papp Dániel novelláira főként az érvelő retorika jellemző. Publicisztikájában, különösen esszészerű írásaiban hihetetlenül változatos a kiegészítő modalitás eszköztára. Ezekben a szövegekben (amelyeket néha nehéz a novelláktól határozottan elkülöníteni) a mert, vagyis a beszélő okadó és érvelő magatartása jut kimagasló szerephez (lásd például az 1897-es évben!). A mert sokszor megengedő kötőszóval társul (például ugyan), és többnyire a regényben domináns tudniillikhez hasonlóan magyarázó, reflektáló beszédmódot eredményez. Végezetül megállapítható, hogy a kiegészítő modalitás vizsgált kifejezőeszközei már Papp Dániel pályakezdésekor jelen vannak. A viszonylag rövid írói opus ezek szerint - a nyelvi magatartás szemléleti-poétikai vonatkozásait tekintve - meglehetősen egységes képet mutat, és ez rendkívül izgalmas, prózatörténeti jelentőségű kutatási probléma. Mostanában egyébként az irodalmi siker ma is aktuális titkait fürkésző Papp Dánielről (Bori Imre: Hétről hétre. Tíz év feljegyzéseiből. 1998. 162-160.) és a születési év bizonytalanságáról (Magyar László: Tovatűnő évszázadok. Iratvallató V. 2004. 101-102.) szóló írásokkal gazdagodott a vajdasági recepció.