Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

Egy kapcsolathálózat távlatos aspektusa

(Szenteleky Kornél – Németh László – Csuka Zoltán)

„... olyanra vállalkoztam, ami hiányzott.”

(Németh László levele Szirmai Károlyhoz.
Kalangya, 1934. 4., 284.)

Németh László a Tanúra vállalkozott a harmincas években, egy olyan szerepre, amely szerinte hiányzott. Füzi László új Németh-életrajza, amelyben az alkat és a mű viszonylatában foglalkozik az író szerepkeresésével, új irányt adhat a Németh László-olvasásnak. A Tanu-korszak szellemi távlatossága, valamint a második világháború utáni távlatosság jegyei összefonódnak. Füzi László világirodalmi kapcsolatokat kutató cikke is (Dosztojevszkij–Czeslaw Milosz–Németh László) az antinómiára összpontosít, vagyis a különböző szerepek közötti mozgásra, amelynek révén beépül a kor (Tiszatáj, 2001. 9. 93.). A Tanu kapcsán a húszas évek vége, a harmincas évek eleje ez a beépülő kor, amelyben az irodalmi gondolkodás átalakulóban van, amikor a történelmi sorsfordulat új kérdéseket hoz felszínre. Valójában egy új „hitvitázó” korszak ez, amikor az író-én küzdelmet folytat saját hitéért, ezért nem véletlen, hogy a legújabb Németh László-életrajz (részint monográfia, Alkat és mű címmel) a Kalangyában közölt Ember és szereppel kezdődik (1934), a váltás időszakával, azzal a törésvonallal, amikor Németh László túl van a Tanu indításán.

Ha a Szenteleky–Németh László–Csuka Zoltán viszonyrendszerben gondolkodik az olvasó, akkor a szövegközi hálózat aspektusából a szerepkeresés, a szerepmozgás kerül előtérbe, amely természetesen az említett kor beépülését teszi lehetővé. Mindhárman ellenállnak a lezárt rendszernek, gondolkodásuk mozgó gondolkodás, amelyben a halálképzet is felsejlik.

Szenteleky és Csuka Zoltán „itt”, ebben az időben és régióban szintén olyanra vállalkozott, ami eddig hiányzott. 1931-ben Szenteleky azt vallja, hogy ami az elmúlt tíz év irodalmában itt történt, az Csuka Zoltán nélkül nem ment volna végbe, kritikusként pedig a „holnap költője”-ként nevezi meg Csuka Zoltánt. (Új lehetőségek - új kötelességek, 2000. 152.), és tevékenységi horizontját végtelenné tágítja. Ugyanakkor tőle – Szentelekytől – sem idegen alkat és mű relációja, hiszen ő a kisebbségi lélek eltéréseit veszi szemügyre a művek kapcsán. 1930 októberében az Erdélyi Helikon közölte Szenteleky kritikáját Hankiss János és Juhász Géza francia nyelvű irodalomtörténetéről (A magyar irodalom francia panorámája. 700-701.), amelyben szellemi evolúciónak nevezi a kisebbségi lélek „kollektív” lélekké szélesülését, és a „tiszta, minden gonoszt elolvasztó szeretet”-re hivatkozik (uo. 701.), másutt a kialakulóban levő „kisebbségi lélek” pacifizmusát hangsúlyozza (Sz. K., 1999. 26.). Szentimrei Jenő erdélyi Kéve-kritikája viszont a széles műveltséget, a nyitottságot, a világjáró, utazó attitűdöt emeli ki (Erdélyi Helikon, 1928. július, 233.) a bácskai költők vonatkozásában.

Történik mindez akkor, amikor a jövőtudat és jövővárás, a földi harmónia távlatát láttató Csuka Zoltán a tudás felé is tör. Feltűnő a hasonlóság Csuka és Németh között. Az Ember és szerep írója, a Nyugat körétől eltávolodó Németh László a vele (ti. Csuka Zoltánnal) kapcsolatos jóslatot említi, vagyis azt, hogy a jövő emberét látták benne. Csuka Zoltánt azonban nem mindenki ítéli meg így. Kassák például költői megkésettségét hangsúlyozza, noha a váltás nem szünteti meg azonnal a történeti avantgárdot.

Csuka Zoltán és Németh László kapcsolata nemcsak metaforikus kötődés, a recepció arra a távlatlehetőségre is rámutat, amelyet kettejük gondolkodása jelentett a harmincas évek elején. Németh László Közép-Európáját kutatva egy újabb toposzra, a „hídverésre” talál a kutató. A magányos utazónak minősülő Németh László felvázolja a dunai népek összefogásának elméletét; Fábry Zoltán, Kós Károly, Kuncz Aladár és Gaál Gábor mellett Csuka Zoltán neve is szerepel a szövetségesek névsorában. Németh László az 1933-as Egy folyóirat terve című felhívásban javasolta egy „hídverés” szándékával létrejövő kelet-közép-európai folyóirat megalapozását; olyan szerep és program ez, amelyet más közegben – ezen a tájon például – Csuka Zoltán is körvonalazott (Pomogáts, 1993. 81-82.).

Kezdjük a vizsgálatot a Szépléleknek nevezett Szenteleky és a „legkövetkezetesebb expressszionista” (Csuka Zoltán) viszonyrendszerének bogozgatásával! A kapcsolat többnyire ismert történetét Csuka Zoltán önéletrajza világítja meg a következőképpen: „Nevét természetesen a húszas évek elején is ismertem, de nem tartott velünk, expresszionista költőkkel és írókkal, noha később ő maga is szabadverseket írt. Személyes ismeretségünk akkor kezdődött, amikor a Kéve című költői antológiát szerkesztettem – a vajdasági költők első seregszemléjét –, és őt is meghívtam, csatlakozzon hozzánk. Ugyanakkor jártam a Vajdaságot is Balázs G. Árpáddal, és természetesen Szivácon is megfordultunk. Igazi barátságunk azonban akkor kezdődött, amikor a Képes Vasárnapban Vajdasági Írás címen mellékletet nyitottam, majd ebből a mellékletből önálló folyóirat lett, és őt kértem fel szerkesztőnek. Vállalta” (Csuka Zoltán, 1971. 74.). Szenteleky tehát „vállalta” azt, ami hiányzott, méghozzá Csuka Zoltán felkérésére vállalta, minderről a dinamikus irodalmi levelezés is tanús-kodik, amelyben az önismeret és az önkifejezés stációi a távlatosság felé vezetnek, még így is, hogy Szenteleky részéről mindvégig megfigyelhető a szétfoszló élet, a betegség lenyomata és a profán elfoglaltsággal, az orvosi hivatással járó feszültség.

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy éppen a „tanú” Szenteleky vállalkozik egyfajta „aktivista” szerepre, ő maga nevezi így (tanúlétnek) ezt a létállapotot és közérzetet, amelyben a szemtanú látásmódja és az irodalomban-lét mozzanata is jelen van.

1927. december 12-én indul az igazi dialógus, amikor Szenteleky, a kudarcok és csüggedések tanúja „fanyar és fáradt hittel” csatlakozik „izmos hitű” és tehetséges megmozgatójához (Levelek, 1943. 55.), Csuka Zoltánhoz. A rezignált, eddig elszigetelt Szenteleky februárban már a gyűjtőívek szétküldésével, a szerzői névsor összeállításával foglalatoskodik, kritikus hangon szól a dilettantizmusról, majd hamarosan a Csuka-szótárba illő „harc” névvel nevezi meg törekvésüket (uo. 61.). A Kéve hézagos névsorát bírálja, az eszményekre hivatkozik, megszólításai pedig a közeledést mutatják (társ, barát, testvér stb.). A fordulatot az 1928. május 14-én kelt levél hozza meg, amikor a Németh László-i gondolkodás felől válik fontossá a távlatosság, illetve Szenteleky önvizsgálatot feltételező szerepváltása: „Tervek! Perspektívák! Szinte diákos izgalom bizsereg idegeimen, pedig bizony már régen volt, mikor világnézeteket szerettem volna megdönteni egy forradalmi folyóirattal. (. . .) Ezért nem hiszem, hogy alkalmas lennék arra a szerepre, amelyre ön kiszemelt.” Megállapítható tehát: „A sors összesodort bennünket s most egy irányban küzdünk és harcolunk, ha mindjárt nem is valljuk mindig ugyanazokat az elveket, irányunk mindenesetre egy és érzéseink mindig emberiek és eszményiek” (uo. 99.). Ez ugyanis az az „eszmény”, amely a Németh László-i szótárba is beleillik, csakhogy Szenteleky esetében az önálló világ kialakításáért folytatott küzdelem éppen a másikéhoz való közeledést jelzi.

A Szenteleky-Csuka-levelezésbe beleíródik az Örök Jó abszolútuma is, amely a távlatosság iránya, nem jelenvaló, érintetlen kategória, és Gandhi nevéhez fűződik (1928, Levelek. 68.), bár Szentelekynél szó sincs egy alapos teoretikus elvről vagy európai gandhizmusról, mint Németh László esetében, a Jó inkább a Krisztus-pózhoz köthető, amely a kortársak szemében a múlté. Tolsztoj neve ugyancsak helyet kap Csuka és Szenteleky dialogizáló levélváltásában (Kohlman készülő tanulmánya révén). A hosszú írói vajúdással összefüggő szerkesztői bosszúságok bekerülnek Szenteleky levélszövegeibe. Szenteleky, a szerkesztő tehát lényegesnek tartotta a Tolsztojról szóló írás közlését, egyébként is egyre inkább azonosul a szerkesztői szereppel, szenvedélyesen vesz részt a „cselekvő munkában”, mércéje a szigorú kritikus (kultúrkritikus) nívótartó törekvéseiről tanúskodik, vitái a kor átalakuló, mozgó irodalmi gondolkodásának törésvonalaihoz és az elválasztott régió kezdeti szituációjához fűződnek. A Csuka-levélváltás az igényes szerkesztő és kritikus értékhierarchiáját igazolja, elvei jóval kizárólagosabbak, mint ahogy ez cikkeiből vagy az almanachok-ból kitűnik. A műfaji dinamizmus ideje ez, ám Szenteleky konvencionális műfajokban gondolkodik. A lírai verstermés bőségével szemben gondot jelent számára a novella, a regény, majd később a tanulmány begyűjtése. A cenzúrával való hadakozás, a taktikus lépések a „kisebbségi lét” sorskérdéseit hozzák felszínre. Nyelvi magatartása, indulatos kifakadásai a sajtó- és helyesírási hibák ellen, a fordítással összefüggő következetes elvei (pl. a „centrifugálós” szó esetében) a korabeli nyelvi paradigmaváltásra utalnak, természetesen a többnyelvű környezet, a nyelvi igénytelenség és a hozzáértők hiánya nehezíti Szenteleky csatáját. Németh Lászlóhoz hasonlóan a kultúra, illetve a kultúra és irodalom aspektusa meghatározóvá válik kritikusi és írói világképében. Értékmérője, viszonyítási pontja pedig a Nyugat, Németh Lászlóé is az, holott a Tanu éppen a Nyugattól való elfordulást igazolja, a munkatársak közül is legfeljebb Gellért Oszkárral rokonszenvez, és persze Móriczcal (Juhász Erzsébet, 1993. 33). Szenteleky a Nyugat mintájára szeretne két-három verssel szerepeltetni egy-egy költőt az Újarcú magyarok rovatában (Levelek, 73.), Osváttal szintén megbeszélést folytat, a cserepéldányokról tárgyal (Levelek, 151.), 1928 októberében pedig még naivnak véli Deák Leó ötletét a Nyugat példájára történő önállósulásról. A Nyugat inkább a nívótartás tekintetében modell, ám az elfordulás nyilvánvaló, az irodalmi gondolkodást ugyanis a régió igényei és lehetőségei szabják meg. (Kassák szintén a Nyugathoz viszonyít Csuka költészetével kapcsolatban, és az elszakadást konstatálja.)

Szenteleky és Csuka együttműködése, szerepvállalása, sőt „szerepváltása” két egymástól eltérő (irodalmi) gondolkodó összefogását, kanonizációs tevékenységét jelzi; a Csuka távozását követő Szenteleky-féle hiányérzetre Mladen Leskovac emlékezik vissza (M. Leskovac, 2001. 999.).

Csuka Zoltán viszont, aki bevonta Szentelekyt a „cselekvő munkába”, 1943-ban így ír róla: „. . . ha nem aprózza el magát a szerkesztői és irodalomszervezői munkával, mint író többet tud alkotni, hiszen erre tudása és tehetsége egyaránt alkalmassá tették” (Juhász Géza, 1997. 815.).

A Csuka Zoltánhoz intézett Szenteleky-levelek Németh László-utalásokat tartalmaznak: Ezek a következők: „Németh Lászlónak is írtam Pestre, talán ismered kiváló kritikai folyóiratát, a Tanút. Ő mindenesetre a legkiválóbb mai magyar kritikus” (1932. október 16.). „Itt küldöm a Kalangya nagy nehezen összegyűjtött kéziratait. Legtöbbet ér persze Németh László kitűnő cikke, amelyet úgy kaptam meg, hogy a Tanúról is beszámolok a Láthatárban” (1932. október 22.). „Németh László cikkének új címét sehogyan se helyeseltem. Általában nem értettem, miért ne jelenhetne meg az eredeti címen? Hiszen mindennap olvashatunk a kapitalizmus alkonyáról, és tudtommal egy cenzor se kapaszkodik bele ezekbe a vitathatatlan tényékbe. De ha már az eredeti cím semmiképp sem jöhetne – akkor a következő címeket ajánlanám: Ferdinand Fried könyve – A kapitalizmus alkonya – A kapitalizmus – A Kolumbusz kor nem fedi a cikk, illetve a könyv lényegét, illetve mondanivalóját” (1932. október 26.). [Ez a cikk egyébként a Kalangya 1932. 7. számában jelent meg A kapitalizmus alkonya fordításban (427-438)].

Ebbe a sorba illik bele az a Szirmaihoz címzett Szenteleky-levél is, amely Németh László húzódozó magatartására utal, ugyanis nem akar a vajdasági irodalomról kritikát írni, mércéi Szenteleky szerint sokkal magasabbak (1933. június 27.). Jelenleg csak utalhatunk arra, hogy a Németh László-levelezésben is jelen van Csuka Zoltán neve, például Szirmainak a Láthatár kapcsán említi 1933 novemberében. 1947-ben pedig, amikor a pécsi költözést latolgatja Németh László, ismét felmerül Csuka Zoltán neve.

A szövevényes kapcsolathálózat távlatos aspektusából viszont lényegesebb az a tény, hogy Szenteleky kritikusnak látja Németh Lászlót, folyóiratát pedig kritikai folyóiratként értékeli. Németh László a kritikusi modell, „fárosz” Szenteleky számára, és ettől a modelltől kell tudatosan eltávolodnia, mert a regionalitás szempontja ezt megköveteli. Németh László kritikaírói beszédének távlatossága irodalomtörténeti távlat (Bányai, 2001. 77.). Szenteleky nézőpontját a most teremtődő érték, a megírásra kerülő új és időszerű irodalmi gondolkodás szabja meg. Számára is kulturális műfaj a kritika, sőt kritikaóvó szólamai egyre erősödnek, mert az irodalmi termékek létrejöttét ösztönzik, tehát Barthes kifejezésével élve a kritikának „taktikai célt” tulajdonít. Szentelekynek rá kell döbbennie az összemérhetetlen kánonokra, az „irodalomkritikák” különbözőségének jelenvalóságára, az ő szótárában még a „nemzedék” is mást jelent. Szenteleky igazi szemtanú, aki a Tanu szövegeinek befogadójává válik, vagy-is következetes kritikaolvasóvá, aki a viszonylagos értékmérést hirdeti. Ebből a szemszögből játszik szerepet az a két Proust-kötet, amelyet Németh László visz ajándékba egyetlen találkozásuk alkalmával a nagybeteg Szentelekynek. Magáról az eseményről Szenteleky Szirmainak és Herceg Jánosnak is beszámol (1933. június 27. és 1933. június 28.). Majtényi szintén megírja. A levelezéstörténetnek később, Szenteleky halála után folytatása is van, hiszen Németh László értesíti Szirmait a Proust-kötetek visszajutásáról. (A Jegyzetek Bori Imre gyűjteményére és a tartalomból való keltezésre hivatkoznak a Németh László élete levelekben című kötetben. A keltezés 1933 júliusa, furcsa, hogy a már bekövetkezett katasztrófát említi a szöveg. Szenteleky augusztus 20-án halt meg.).

Szentelekynek azonban még maradt ideje arra, hogy beszámoljon Szirmainak saját Proust-olvasatáról (Levelek, 378.). Olvasata olvasói szempontú, szemtanúi olvasat, amely „az aprólékosságnak titkos, benső ökonómiájára ”koncentrál”, vagyis Németh Lászlóval szemben mikroszkóppal, nem teleszkóppal szemlél, a prousti módszer apróságaira reflektál, arra, amelyek az olvasatok során később egészen a mai Proust-ferdítésekig vezetnek (Ördög Ottó).

Németh László ismert Proust-tanulmánya irodalomtörténeti és intertextuális távlatokat láttat, a betegség és a dilettantizmus metaforáit alkalmazza, de jelenleg fontosabb, hogy Németh László 1932-ben is az abszolút értékben szeretne hinni, viszont az elmozdulással szembesül. Megállapítja: „Nincs iszonyúbb, mint egy irodalomtörténeti könyv, melynek az értékítéleteit a kritika nem tudja többé megmozdítani” (Németh László, 1973. 339.).

Szenteleky azonban a jelen regionalitását veszi alapul, a vajdasági irodalom vezéregyénisége már nem gondolkodhat abszolútumban, mert akkor ő is ahhoz a szórakozott algebratanárhoz hasonlítana, akinek gyakorlati számtantudását a szakácsnője is felülmúlja. Ezt a hasonlatot éppen nagy vitát kavaró cikkében írja le, amelynek következményeiről Csuka Zoltánnak számol be (Szenteleky, 2000. 141., 384.).

Németh László az idő elnyomását tartja a prousti módszer lényegének, Szenteleky pedig ezzel a módszerrel olvas. Szenteleky Kornél kritikái éppen ezért nem válhatnak önálló művekké, mint Németh László esetében. A regionális vezérnek a jelenvalóhoz kötődő aprómunka etikája adatott. Vállalja/felvállalja az aprómunkát, mert ekkor ez hiányzik, bár tudja, hogy az egyidejű befogadás távlatai számos kételyt vetnek fel. Munkájának (távlatos) értékében azonban hinni tud.

* * *

Németh László 1968. május 25-én közli Dorogi Zsigmonddal, hogy nem vállal rádiószereplést Újvidéken, Herceg Jánost ugyancsak értesíti erről. Hornyik Miklósnak azonban hajlandó magnetofonszalagra mondani a Szenteleky Kornélnál tett látogatásáról szóló írását. Ugyanebben az évben (április 8-án) Csuka Zoltán arra kéri Németh Lászlót, hogy írjon kritikát legújabb fordításáról, Miroslav Krleža Zászlók című regényéről. Németh László az olvasói feladatnak örül, ám május 7-én Sajkódon kelt levelében írói nyugdíjaztatására hivatkozik. Június 19-én Csuka Zoltán mégis elküldi a szerző által dedikált Zászlókat. Július 22-én Csuka kapja meg a Krležžának címzett köszönő levelet, amelyet továbbítania kell. Németh László dicséri a horvát szerző válogatott műveinek magyar kiadását. Az irodalomtörténeti adatok, a mikrotörténeti kutatások tehát a kapcsolattartás folytatásáról tanúskodnak.

Hivatkozások

Barthes, Roland: A szöveg öröme. Osiris, Budapest, 1998

Bányai János: Németh László - a kritika dicsérete. Üzenet, 1975. ápr., 236-238.

Bányai János: „A kritika félreértés”. Hungarológiai Közlemények, 1983, 2. sz., 287-294.

Bányai János: Németh László kritikaírása a húszas-harmincas évek fordulóján. Tiszatáj,

2001. 9., 73-78.

Beládi Miklós: Érintkezési pontok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974. 154-210.

Beládi Miklós: Válaszutak. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 67-114.

Bori Imre: Szenteleky Kornél. Monográfia. Forum, Újvidék, 1994

Bori Imre: A bekerített sorsú Németh László = Hétről hétre. Forum, Újvidék, 1998,

211-213.

Bori Imre: Csuka Zoltán szabadverse. Híd, 2001. szept., 981-997.

Bori Imre: Csuka Zoltánnak nemcsak a példája, a műve is. . . (Megkésett centenáriumi

köszöntő). Magyar Szó, 2001. szeptember 29., 7. .

Csuka Zoltán: „Mert vén Szabadka, áldalak. . .” Életjel Miniatűrök, 18., Szabadka, 1971

Csuka Zoltán versei: Bizonyságul. A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1983

Dér Zoltán: Játék és szenvedély. In: Játék és szenvedély. Tanulmányok, adalékok, interjúk. Életjel Könyvek 103., Szabadka, 2003, 147-153.

Fekete Lajos: A bujdosó visszanéz. Életjel Miniatűrök, 17., Szabadka, 1971

Füzi László: Alkat és mű. Németh László 1901-1975. Kalligram, Pozsony, 2001

Füzi László: A Semmi közelében (Dosztojevszkíj-Czeslaw Milosz-N. L.). Tiszatáj, 2001,

9., 88-100.

Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918-2000). Forum, Újvidék, 2001

Herceg János: Találkozás és búcsú: kilencven éve született Németh László. Üzenet, 1991.

május-június, 5-6., 386-387.

Juhász Erzsébet: Arcok és álarcok = Esti följegyzések. JMMT-Forum, Újvidék, 1993, 33.

Juhász Géza: „Folyó helyett híd” (Emlékezés Csuka Zoltánra). Üzenet, 1997, 11-12.,

811-822.

Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Csuka Zoltán. Üzenet, 1991. nov. -dec., 11-12., 890-891.

Lakatos István összeállítása: „Az író - vállalkozás”. Németh László. Életrajzi kronológia 1949-1975. Argumentum Kiadó, Budapest, 1998

Leskovac, Mladen: Csuka Zoltán hősi vállalkozása. Híd, 2001. szeptember, 998-1003.

Majtényi Mihály: A magunk nyomában. Forum, Újvidék, 1961

Németh László levele Szirmai Károlyhoz. Kalangya, 1934., 4., 284-285.

Németh László: Európai utas. Tanulmányok. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó,

Budapest, 1973, 313-347

Németh László: Levelek Magdához. Szerk. Monostori Imre. TIT Komárom megyei

Szervezete, Új Forrás szerkesztősége, Tatabánya, 1988

Németh László élete levelekben 1914-1948. Szerk. Németh Ágnes. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1993

Németh László-bibliográfia (Összeállította: Hartyányi István és Kovács Zoltán). Petőfi

Irodalmi Múzeum, Budapest, 1992

Németh Zoltán: „Kritikus” kritikusok. Gondolatok a Van-e magyar irodalomkritika?

című kiadvány kapcsán, Alföld, 2000, 4., 94-98.

Ördög Ottó: Marcel Proust: Az eltűnt madeleine nyomában. Tiszatáj, 2001, 10. 6-8.,

21-25., 47-51., 61-64.

Papp György: Milyen kritika a fordításkritika? Logos, Tőthfalu, 2001 Leyla Perrone-Moisés: A kritikai intertextualitás. Ford. Burján Mónika. Helikon, 1996,

1-2., 91-104.

Péter László: Szabadkai emlékek (Csuka Zoltán könyvéről). Életjel Évkönyv 2., 165-166.

Péter László: Délkelet-Európa poétája. Üzenet, 1972., 2., 132-133.

Pomogáts Béla: Németh László Közép-Európája = Magyar girondisták. Széphalom,

Budapest, 1993, 77-82.

Reményik Sándor: Kéve. Pásztortűz, 1928, 309.

Szegedy-Maszák Mihály: A fordíthatóság esélyei. Tiszatáj, 2001, 9., 79-87.

Szentimrei Jenő: Fiatalok (Kéve). Erdélyi Helikon, 1928. július, I. évf. 3. sz., 232-233.

Szenteleky Kornél: A magyar irodalom francia panorámája. Erdélyi Helikon, 1930.

október, III. évf. 8., 700-701.

Szenteleky Kornél irodalmi levelei 1927-1933 (Sajtó alá rend. : Bisztray Gyula és Csuka

Zoltán). Szenteleky Társaság, Zombor-Budapest, 1943

Szenteleky Kornél: Új életformák felé. Forum, Újvidék, 1999

Szenteleky Kornél: Új lehetőségek - új kötelességek. Forum, Újvidék, 2000

Toldi Éva: Herceg János. Forum, Újvidék, 1993, 32-63.

Tomán László: Adalék a Kalangya történetéhez. Üzenet, 1997. jan. -febr., 1-2., 42-48.

Ugart kell tömünk. Válogatás a Vajdasági Írásból. Forum, Újvidék, 1983

Utasi Csaba: Irodalmunk és a Kalangya. Forum, Újvidék, 1984

Utasi Csaba: Csuka Zoltán költői aktivizmusának meghatározó jegyei. Híd, 1999, 3-4.

188-193.

Vajda Gábor: Az élet mint cselekvő megismerés. Nyolcvan éve született Németh László.

Magyar Szó, 1981. április 25., 15.

Vajda Gábor: A muszáj-Herkules. Tanulmányok Szenteleky Kornélról és műveiről. Életjel Könyvek, 71., Szabadka, 1997