Szögi Csaba: Könyvtáram kincsei – kincstáram könyvei
John Steinbeck: Tortilla flat (Kedves csirkefogók)

„Az éjszaka sötét volt és párás. Mint puha fátyol lebegett a köd a sötét fenyők között. Danny leszegett fővel sietett az erdő védelme alá. Egy rohanó alakot látott maga előtt, s ahogy a távolság fogyott, fölismerte régi barátjának, Pilonnak lépéseit. Danny nagylelkű ember volt, de eszébe jutott, hogy a két szelet sonkán és a tarisznya száraz kenyéren kívül minden élelmiszerét eladta.
– Nem veszem észre Pilont – határozta el. – Úgy megy, mint aki pulykasülttel és más hasonlókkal zabálta magát tele.
Danny ekkor vette csak észre, hogy Pilon különös gyöngédséggel fogja össze mellén a kabátját.
– Hé, Pilon, barátocskám! – kiáltott rá.
Pilon még gyorsabb futásba kezdett. Danny is ügetésbe fogott.
– Pilon, kis barátom, hová ilyen sietve?
Pilon belenyugodott a változhatatlanba és bevárta. Danny óvatosan közeledett hozzá, de hangja lelkesen csengett.
– Téged kereslek, legdrágább, angyali barátom, mert amint látod, két hatalmas szeletet hoztam Isten tulajdon sertéséből s egy zsák puha, fehér kenyeret. Részesülj nagylelkűségemben, Pilon, te kis gombóc.
Pilon vállat vont.
– Ahogy akarod – mondta érzéketlenül, és együtt bandukoltak beljebb az erdőbe. Pilon zavarban volt. Végre megállt, és szembefordult barátjával.
– Danny – kérdezte szomorúan –, honnan tudtad, hogy egy üveg brandyt viszek a kabátom alatt?
– Brandy? – kiáltott föl Danny. – Brandyd van? Biztosan valami szegény, öreg, beteg asszonynak viszed – mondta. – Vagy az Úr Jézusnak szerezted be, ha újból le találna szállni a földre. Ki vagyok én, a te gyarló barátod, hogy meg tudjam ítélni e brandy rendeltetését? Még abban sem vagyok bizonyos, hogy tényleg megvan. Különben is, nem vagyok szomjas. Hozzá se nyúlok a brandydhez. Szívesen vendégül látlak a disznószeletre, de ami a brandyt illeti, az a tiéd.
Pilon elkomorodva felelt.
– Danny, fele-fele alapon megosztom veled. De kötelességem, hogy vigyázzak, nehogy megidd az egészet.
Danny nem feszegette tovább a dolgot.
– Ezen a tisztáson megsütöm a sertésszeletet. A brandyt tedd le ide. Itt legalább látjuk, és egymást is…
Tüzet raktak, megsütötték a sonkát, és megették hozzá a száraz kenyeret. A brandy gyorsan apadt az üvegben. Étkezés után leheveredtek a tűz mellé, és gyönyörrel szívták a palack tartalmát, mint fáradt méhecskék a mézet. A köd közben leereszkedett rájuk, és bepermetezte kabátjukat. Fölöttük a szél szomorúan sóhajtozott a fenyőágak között.”

Kalifornia mindig kék ege alatt, a bércek között élnek a paisanók , kiknek ereiben a spanyol és mexikói hódítók vére keveredik az őslakó indiánokéval.

Főhősünk, Danny lakhelye Tortilla Flat, Monterey külvárosa. Amikor hazatér a világháborúból, „nagy gond” szakad a nyakába: kiderül, hogy megörökölte nagyapja mindkét viskóját, így immár „nagy vagyon” birtokosa, ami bizony nem kis felelősséggel jár! Egyik barátja, Pilon kibéreli az egyik házat havi tizenöt dollárért. Pilonnak soha az életben nem volt egyszerre tizenöt dollárja, de úgy gondolja, a hónap végéig még bármi történhet… Hamarosan ő is kiadja a ház egy részét Pablonak ugyanannyi pénzért, aki pedig Jesus Maria Corcorannal teszi ugyanezt. Ám mindez csupán látszatmegoldás – mindannyian munkátlan csavargók egy vas nélkül –, gondjuk csak akkor szűnik meg, amikor egy éjjel leég az egész kunyhó: ekkor beköltöznek Dannyhez, s végre fellélegezhetnek: immár nem albérlők, hanem vendégek barátjuk szállásán. Hanem ismét akad egy kis gubanc: egyikük azt a meggondolatlan kijelentést teszi, hogy ezután ők fognak gondoskodni a napi betévőről, Dannynek oda sem kell bagóznia.

Barátaink fő életfilozófiája, hogy semmi más nem kell, csupán szerelem, egy kis bor, egy jó kis verekedés, a többi majd jön magától. Így jellemző, hogy mihelyt néhány dollárra szert tesznek, először is elhatározzák, hogy azonnal odaadják Dannynek, ám azután mégis úgy okoskodnak, a rideg pénz nem az igazi, sokkal barátibb gesztus, ha bort vesznek rajta, s azzal kedveskednek majd neki (amit persze közösen fognak elfogyasztani). És máris rohannak a kocsmáros Torrellihez, akinek viszont már igencsak tele a hócipője az egész társasággal, hiszen készpénz helyett leginkább cseretárgyakkal állítanak be hozzá, amiket aztán rendszerint visszalopnak tőle, rosszabb esetben pedig még a feleségét is elcsábítják mindennek a tetejébe…

Ám senki ne gondolja, hogy a hőseink egytől egyik hitvány gazemberek! Valóban „kedves csirkefogók”, akik – bár nemritkán szembeszegülnek a törvénnyel, kerülik a munkát, szeretnek inni és verekedni –, mindig, minden körülményben megőrzik igaz emberi mivoltukat. Jól példázza mindezt az az eset, ami velük és a Kalóz nevű együgyű csavargóval történt: Kalóz öt kutyájával lakott egy elhagyatott ház tyúkóljában. Minden reggel végigjárta a város vendéglőit, ahol összegyűjtötte a hulladékot, biztosítva ezáltal a saját és négylábú védencei napi betévőjét. Ezt követően fát vágott az erdőben, majd délután eladta tüzelőnek. Az így keresett pénzhez sohasem nyúlt, hanem egy biztos helyen rejtegette a vadonban. A paisanók szemet vetettek erre a kisebb vagyonra, s megpróbálták kicsalni Kalóztól. Nagynehezen magukhoz édesgették, szállást biztosítottak neki és a kutyáinak, közben megpróbálták kicsalni tőle a rejtekhely titkát. (Közben azzal nyugtatták lelkiismeretüket, hogy a pénz jelentős részét majd Kalózra költik, aki túl együgyű ahhoz, hogy magától hasznát vegye ennyi pénznek. Ez is mutatja, hogy nem lelketlen banditák!)

Ám Kalóz sehogy sem akart kötélnek állni. Ekkor a fiúk olyan cselhez folyamodtak, hogy rémtörténeteket meséltek esténként elásott kincsek eltűntéről. De ez sem hozott igazi eredményt. Végül az történt, ami barátaink számára a legborzalmasabb volt: Kalóz megszerette őket, és maga adta kezükbe a pénzt rejtő zsákot, azzal, hogy ezután rájuk bízza az őrzését! Kiderült, hogy arany gyertyatartóra gyűjt, amit Szent Ferencnek ígért, aki meggyógyította egyik kutyáját. Mindezek után természetesen senki sem nyúlt a pénzhez, sőt sehol sem lett volna olyan biztonságban a zsák, mint Danny párnája alatt!

A paisanók egyre többen lesznek az öreg viskó fedele alatt. Élik mindennapjaikat: kincset keresnek Szent András éjszakáján, elcsábítják a környékbeli asszonyokat, esznek – ha akad, isznak – ha csak tehetik, szóval teljesen átlagos életet élnek, mindaddig, míg egy napon Danny búskomorságba esik. A barátai elhatározzák, hogy megpróbálnak segíteni…

Fantasztikus olvasmányélmény a Tortilla Flat , semmivel sem marad el az író olyan hatalmas regény-eposzai mögött, mint pl. az Édentől keletre , vagy az Érik a gyümölcs. Steinbeck kisregényeire jellemző a megkapó és egyedi humor – jó példa erre esetünkben a részeges börtönőr jellemrajza, aki azelőtt maga is lator volt, aztán átállt a „jó” oldalra, ám azóta is néha leissza magát a sárgaföldig, elfelejti, mi a szakmája, megszökik a börtönből, és úgy elrejtőzik, hogy aztán alig tudják megtalálni. Valóban rejtői mélysége a komikumnak! Mindazonáltal éppoly mélyen ír ebben a – novellák laza szövedékéből összeálló – történetben is barátságról, szerelemről, küzdelmekről, emberségről, életről, halálról a nagy amerikai író, mint bármely más könyvében. Ahogy csak kevesen tudnak írni a világirodalomban…