Szögi Csaba: Könyvtáram kincsei – kincstáram könyvei
Ötször három shakespeari sprint az új évezred hajnalán

A feledés emlékezete – Tizenöt kortárs magyar versenydráma (zEtna, 2006)

„ÁLMOSDI HAJNALKA: Te mit csinálsz? Elvesztettél valamit?
ELVESZETT: Keresek egy helyet.
ÁLMOSDI HAJNALKA: Milyen helyet?
ELVESZETT: Egy nagyon biztonságos helyet.
ÁLMOSDI HAJNALKA: De miért?
ELVESZETT: Szeretném oda elrejteni a szívemet.
ÁLMOSDI HAJNALKA: Nem értem. Nincs jó helyen a szíved ott, ahol most van?
ELVESZETT: Nincs. Sokkal biztonságosabb hely kell. Mert rengeteg sérülés éri ott, ahol most hordom. Sokszor megrepedt, néhányszor már össze is tört. Alig tudtam összeforrasztani. Tudod, a szív, mint ahogy minden más is, nagyon törékeny. Talán a legtörékenyebb minden dolgok közül, amit az Isten teremtett. Nem maradhat ott, ahol van, mert diribdarabjaira szakad. Össze van már foldozva, nagyon kell rá vigyázni.
ÁLMOSDI HAJNALKA: (nevet) És hol lenne biztonságban?
ELVESZETT: Valami nagyon puha, simogató, lágy burokban, ahol nem érheti sérülés.
ÁLMOSDI HAJNALKA: Tedd ide a markomba, a két kezembe. Elrejtem a tenyeremben. Ne félj, nagyon puha. Őrizni fogom, mint egy parányi madarat, és nem érheti baj. Vigyázok rá, dédelgetem.
ELVESZETT: Biztos nem ejted el, nem töröd el?
ÁLMOSDI HAJNALKA: Biztonságban lesz, megígérem.
ELVESZETT: Neked adom, de el ne ejtsd, és ne szorítsd nagyon, mert még véletlenül összenyomod! Őrizzed úgy, mintha a tiéd lenne.
ÁLMOSDI HAJNALKA: Így legyen.

(Ki mindketten)

LÁNY: Harapja már, vérét szívja, dobog a moha, hiába öleli skatulya. Harapja, harapja, eszi a felhőt a barika! Harapj rá, hasadjon, harapj rá, szakadjon! Nem vigyáz, nem vigyáz, csak nyomja, űzi, taszítja! Nem ölelek én már soha. Nem ölel engem, csak majd a moha.”

(Gyarmati Kata: FELHŐTÁNC – részlet)

Hallottam már olyan véleményt, hogy a dráma nem igazán alkalmatos az olvasásra, csupán megrendezvén nyeri el végső formáját, megfelelve az élvezetes befogadásra. Olyan személy véleménye ez ráadásul, aki igen jó színdarabok szerzője (és rendezője)! Nos, amellett, hogy tiszteletben tartom az ő (magán)véleményét, semmiképp nem tudok vele egyetérteni. Úgy vélem, csupán fantázia kérdése, mennyire tudunk olvasva átélni egy-egy színművet, Szophoklész, Shakespeare, Brecht, Dürrenmatt, Sartre etc. számtalan élvezetes percet nyújthatnak – akár az ágyon végignyúlva is...

Az én drámaíróversenyemet lebombázta a NATO anno az előző ezred legvégén, ám aztán szerencsére túlélt az ötlet, s azóta az Újvidéki Színházban évente megrendezik a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt. (Micsoda megmérettetés! A három szerző egy nap alatt megírja a kalapból kihúzott újságcikk alapján a maga színművét, amit aztán egy-egy rendező színre visz – szintén egy nap alatt!)

A legutóbbi öt év alatt született drámákat tartja most kézben az olvasó. Tizennégy szerző tizenöt munkáját. A szerzők pedig: Beszédes István, Kontra Ferenc, Szabó Palócz Attila, Balázs Attila, Gobby Fehér Gyula, Ladik Katalin, Brestyánszki B. Rozália, Gyarmati Kata, Jódal Rózsa, Beszédes István másodszor, Danyi Zoltán, Verebes Ernő, Aaron Blumm, Pressburger Csaba-Saul, Szerbhorváth György.

„Változatos és jó szövegeket tart kezében az olvasó” – írja Sinkovits Péter az utószóban, s valóban: Verebes „klasszikusnak” mondható – persze „kifordított”, ahogy tőle megszokhattuk – írásától kezdve, Kontra amerikai szerzőket (Miller, Tennessee etc.) idéző művén, Beszédes versdrámáján keresztül, Gyarmati fájdalmasan gyönyörű balladájáig igen széles a skála. Ahány szerző, annyi csodálatos írói világ tárul elénk. A szervezők nem bízták a véletlenre – tudták, kiket kell meghívni... „Hétpróbás” tollforgatók mérték össze fegyvereiket minden alkalommal. A hab a tortán a kötet végén szereplő dombosi „triumvirátus” – bár Mirnics helyére ezúttal Pressburger helyettesítendő be. Éppen e szerző írása az egyik személyes nagy kedvencem a kötetben. A felvonóban játszódó történet valahol a tarantinói világot idézi számomra.

Akár Sinkovits, én is felhívnám a figyelmet, hogy a Feledés emlékezete egyaránt hasznos forrás lehet az amatőr és profi színházak, rádiójátékok, filmek, rajzfilmek rendezői, készítői számára, emellett pedig – mint már említettem – aki csupán rövid, gördülékeny, izgalmas és jó sztorik olvasására vágyik, forgassa bátran a kötetet!