Lliljana Jokić Kaspar: Négy kicsi nő

XII. kép

A színen két ágy látható, jó messze egymástól, mintha két különböző helységben volnának. Egyikben Milić fekszik Dafinával, a másikba Viktor egyedül. A fején szőke paróka, mint korábban, női hálóruha van rajta. Dafina kikel Milić ágyából, és valamiféle Szalóme-tánccal Viktorhoz lejt, majd mellé bújik és leveszi a parókáját, hálóingét. Utána visszatér Milić ágyába.

Viktória: Hogyan tűrheted ezt a viselkedést a tulajdon házadban?

Amália: Mi közöd az én házamhoz?!

Klára: Mindkettejüket szereti.

Viktor felkel.

Viktor: Ő csak önmagát szereti! És engem néha, amikor nem akar a földön járni, és megkívánja, hogy valaki vigye.

Két csészét a tálcára tesz, teával tölti meg őket, és az ágy mellé helyezi, amelyben Dafina és Milić alszik.

Viktor: Még mindig úgy alszol, mint kislánykorodban. Éjszakánként néha a kezed keresem a párnán, és megtalálom mélyen magamban. Nem alszom már közös ágyunkban, egész éjjel virrasztok, a démonoktól őrizlek. El akarnak téged vinni. Még mindig itt vagy velem, érzem a lélegzeted, érzem amint fészkelődik kicsi boldogságod a szívemben. Félek, hogy elvesznek tőlem, ezért két kézzel szorítalak magamhoz, ölellek szüntelen. Nem vagy te bűnös semmiért, csak azt szeretnéd, hogy szeressenek. Maradj, ne szökj el innen... mindenütt ez van, ne keress más helyet, minden itt van, előtted. Ha behúnyom a szemem, és az arcod megjelenik előttem, megörülök és várom, hogy átölelj. Kérlek, adj nekem egy parányi, egy annál is kisebb szerepet az életedben! Ne képmutatóskodj, ne alakoskodj, ha nem szeretsz, mondd meg, hogyan haljak meg!

Dafina hangja: A szerelem nem evilági, ezért a sok rettenet. Tehetséges démonok vezetnek minket, az angyalok meg időnként figyelmeztetéseket küldenek. Nincsenek új szerepek, azok már régen kiosztattak. Nincs más lehetőségünk, a saját szerepünket kell végigjátszanunk.

Bácsi: Nem mondok semmit.

Viktória: Istennek hála!

Rendező: A nők nagy képmutatók.

Amália: Ebben az életben minden csak díszlet. Amíg fiatal vagy, még azt hiszed, minden örökké tart, és hogy soha nem kell meghalnod. Nélkülözés, éhezés, gyilkolás, céltalanság, és mindez miért? A semmiért, egy fabatkáért! Gyöngék vagyunk, erőtlenek, félelemmel telik, elesettek, gyűlölködők, kicsik és kicsinyesek, csak vágyainkban nagyok. Az óriásit akarjuk, a teljest, a sokat, a mindent... Megyek... A tarka paplanos szobába... ebben az életben minden csak díszlet. Szemünket a tarkaság gyönyörködteti, miközben semmit se lát.

Viktor: Hol van a mennyorsz ág kapuja? Milyen? Vajon valódi kapu lehet, és miből készült? Van-e a tetején vas dárdahegy?

Dafina: Onnan senki sem jön vissza.

Viktor: Szerencsére az égben nincsenek emberek. És a pokol kapuja? Azon hogyan lehet keresztüljutni? Vajon égő tűz vagy jeges szél lengi-e körül?

Dafina: Mint a cirkuszi tűzkarika. Ha áthaladtál rajta, a pokolba fekete seggel érsz.

Viktor: Merre lehet a paradicsom kapuja?

Dafina: Nem tudom, nem nekünk van az kitalálva.

Viktor: Hát kinek?

Dafina: Valódi embereknek.

Viktor: Mi mikor leszünk valódiakká?

Dafina: Majd, ha Krisztus felkeresi Szakadékot.

Viktor: Mi teszünk, ha megjön?

Dafina: Örülünk a szerencsénknek.

Viktor: Csak azt?

Dafina: Mit akarsz még? A Mennyek országát?

Viktor: Élni!

Dafina: Életben vagy! Tető van a fejed felett, nem vagy éhes, szomjas, van áram, napsütés, felhők, eső. Mit akarsz még?

Viktor: Valamit változtatni.

Dafina: Ki adhat neked lehetőséget arra, hogy saját tévedéseidet helyre hozd? Ki ért minket? Nem segít a képzelet sem.

Viktor: Nap mint nap csak őrültebbek vagyunk tőle. Igazi életet akarok!

Dafina: Messze vagy tőle. Csak a kitartóak érik el.

Bácsi: Jön az átalakulás!!! A boldogság szerelvénye berobogott. Beszállás!

Összekapkodja és bőröndbe gyömöszöli a holmiját.

Bácsi: A villanyt majd oltsa el valaki!

Beszédes István fordítása