Ljiljana Jokić Kaspar: Négy kicsi nő
IV. kép
Vasúti peron. Az utasok bőröndökön, táskákon ülnek. A vonatot várják. Egyenruhás, hátizsákos újoncok menetoszlopa halad el mellettük. Dafina a peron szélén ül. Vihar közeledik. Messziről mennydörgés hallatszik. Testes, szakállas szerzet érkezik. Terepszín nadrád, civil kabát és hatalmas báránybőr kucsma a fején. A kucsmán a szerb címer kétfejű sasmadara, nagy katonai hátizsákot cipel magával. Az utasok közé ül. Üveget vesz elő és meghúzza.
Szakállas: Végső ideje egy kis rendet tanulni. Nincs több baszkódás. Feleljtsétek el, hogy mi volt eddig, meg azt is, amit ki mit gondolt, vagy tanult meg eddig. Most majd kiderül, ki a helyzet kulcsa. Majd kiderül ki oszt, ki szoroz! No, beszartatok? Te mit nézel? Felöntöttem kicsit, no és? A harctérről jövök, tán csak megengedhetem magamnak. Hanem, ki iszik velem? Te akarsz? Mit süketelsz? Fogd meg, ha mondom! Nem akarod? Jó. Te valamiféle finom dáma vagy? Lehet, nem is szoktál inni? Iszol te, iszol. Ismerem én az ilyen magadfajta rüfkéket, akkor vedelnek, mikor senki nem látja őket. Tudod-e, hogy ez mi? Ide nézz, ha mondom! Ez a címer, a szerb kokárda! Hadd tegyem a fejedre. Jól áll neked. Tata, te mért nézel? Meghúzod?
Öreg: Hagyd békén az asszonyt!
Szakállas: Majd te megmondod! Ülsz itt csak és melengeted a seggedet, szentet játszol. Mi vagy te? Senkiházi. Én harcos vagyok, ezt a népet védelmezem! Tudod, hányat kinyírtam már azokból? Honnan is tudnád. Van is rá gondod, hogy mi ott a vérünket hullatjuk, te csak azzal törődsz, hogy tele legyen a gyomrod! Mi védjük a népet az ellenségtől…
Öreg: Mind a mi népünk, azok is ott, a túloldalon….
Szakállas: Ha a miénk, akkor miért gyilkol minket?
Öreg: Hát ti miért gyilkoljátok őket?
Szakállas: Hát ki kezdte elsőnek?! Baszom a kommunista anyád! Három napig véres iszapban kúsztam, a fejem se mertem felemelni, ő meg azt mondja, a mi népünk. Hé, öreg, hogy pusztulnának már el azok a tiéid, és velük te is, hadd virradjon …
Öreg: Addig a hajnalig még messze, mint még soha máskor…
Szakállas: Mit motyogsz? Majd én megmutatom neked, hol lakik a Jézuska…
Hidegvérrel előveszi a pisztoly rácéloz az öregre, de nem találja el. Akkor odamegy hozzá, ütlegelni kezdi. A fülét húzza, pofozza stb.
Szakállas: Le ne vedd a kucsmát! Hadd lássam, igazi szerb nő vagy-e: csókold meg világos nappal a kokárdát!
Dafina megcsókolja a subasapkát.
Szakállas: Bravó, húgom! Az isten segéljen, és minket valamennyiünket is! Gyerünk, most mindenki adja ide a pénztárcát, zsebeket kiforgatni, így-így. Add csak azt ide, nem illik eldugni a pénzed azok elől, akik óvnak és védelmeznek téged. Ide azt az órát is, ahogy illik. Most itthagylak benneteket, de senkinek se jusson eszébe, hogy fölkeljen és egy lépést is tegyen legalább fél óráig. Megértettétek?! Nincs menekülés…
Ha-ha…
Elmegy.
Dafina: Hova innen, Európa dagonyájából? A hatalmasok arany reteszt raktak az ajtóra, és élvezik a színielődást. Jönnek a dögkeselyűk. A gyilkosok önkéntes hordái megéheztek. Kik ők? Nem tudjuk, pedig naponta velük beszélgetünk, étkezünk, járunk moziba, vásárolunk. Mosolygunk rájuk és megkérdezzük: hogy van, kedves szomszéd? Szép álma volt? Az éjjel a maga felesége jajgatott az ágyban, vagy az éjszakai adást hallgatta? Mi újság a harctéren? Ugyan hány ujjat és fület tetszett levágni? Mennyi gégét metszett át? Hány rokona volt közöttük? Bosszulja meg rajtuk tulajdon balsorsát és sanyarú életét. Öljön csak le mindenkit, akit sorsáért okolhat! Maga nem bűnös semmiért, maga csak megfizet az életéért. Nézze csak, hogy tűnik el egykori világa, s születik meg az új, vakon! Hová bújdosik szeme az emberi lelkiismeretnek? Az én szemem világtalan, már nem akarok látni… Nem, már nem akarok látni, vak vagyok, világtalan…
Tapogatózva ki.