Lliljana Jokić Kaspar: Négy kicsi nő

V. kép

Színházi öltöző. Kasza Dafina átöltözik a próbához. A sarokban kollégája ül, kockás gyapjúpokrócba burkolózva, fején parókával. A pokróc alatt Casanova kosztümét viseli.

Casanova: Meddig várunk rá? Nem is szólt, hogy késik. Nem készül el az előadás időre, csak mert ebben a házban egyesekben semmi felelősség!

Dafina: Nem érdekel! Azt mondd meg, miért babráltam megint a sminkkészletemet? Az én fésűmmel szeded rendbe azt a poros parókát? Hol a fűzőm? Mivel szorítsam a derekamat?

Casanova: Neked nincs rá szükséged.

Dafina: Vagy a fűzőt add vissza vagy a szerepet! Ha nem fogysz le, nem sokáig leszel Casanova.

Casanova: Te sem vagy már zsenge lányka.

Dafina: Ki mondta, hogy Casanova mindhárom szeretője fiatal?

Casanova: Nem tudom. Kérdezd meg a rendezőt, ha egyszer megjön.

I. színész: Csapjunk bele! Még fél óra és villanyoltás.

II. színész: Jaj, de éhes vagyok! Tegnap dél óta semmit nem ettem.

Dafina: Csak ittál, ugye? Büdös vagy, akár egy cefréshordó.

II. színész: Ami téged illet, nem akarnál-e beköpni egnem, hadd vegyenek le tíz százalékot a fizetésemből? Az király volna! Az öt német márkás fizetésből. Az épp egy tojás ára. Tapogasd meg a tojásomat, mondta a költő, épp megfelelő hőmérsékletű!

Casanova: Ne légy közönséges!

II. színész: Az mondja ezt, aki folyton káromkodik, ki nem engedi ki a lófaszt a szájából?

Casanova: A végén a szádra vágok!

Dafina: Hagyjátok abba a veszekedést, rosszul vagyok tőletek.

I. színész: Csak ha a rendezőtől nem vagy rosszul. Nézd csak (a kosztümökre mutat) , két éve nincsenek kimosva, a végén megint lapostetűt kapunk.

Casanova: Te máshogyan hozzá se juthatsz.

I. színész: Hallod az ostobát, még büszke is a lapostetűre.

II. színész: Hát mire legyen büszke, a repertoárra? Csak az a szerencsém, hogy kövér figurát alakítok, legalább nem fázok. Voltatok tegnap a bemutatón? A primabalerina két órán keresztül sem tudta felmelegíteni a lábát. Kék volt, mint a szilva, azt hitte mindenki, hogy eltévesztették a műsorrendet, és most a Diótörő t látják. Reszkettek a lábai, mint egy gólyának az első vizsgán, és egy kritikus sem látta el a baját.

II. színész: Itt van a világ vége, ha már meg sem vesszőznek.

Dafina: Már régen megengedték, hogy a közös sírveremben békén nyugodjunk.

Casanova: Mit akarsz ennél többet. Olvasd csak az újságot: a fűtés működik az egész városban. Mi meg itt fagyunk meg. Az újság írja…

II. színész: Igen, olyan meleg van itt, mint a pokolban. Csak a sátán nem elég kemény. Több kátrány és kénkő kellene.

Dafina: Mondj még valami érdekeset, mielőtt delírium tremensbe esnél, hogy legyen miről emlékeznem rád.

II. színész: Hát ha nagyon akarod, mondhatok is. A rendezőnk azért késik, mert a sarki kávéházban ücsörög egy szép, fiatal színésznővel.

Dafina: Szaralak.

Belép az ügyelő, majd a rendező.

Ügyelő: Uraim, kezdhetjük.

Rendező: Kasza kisasszony, kérem, vesse le azt a pokrócot magáról.

Dafina leveti imporvizált köpenyét és majdnem meztelen, bugyi helyett VIII. Henrik páncélzatának csípőrészét viseli. Mind kinevetik. Casanova a színpad közepére lép, s a legkomolyabb hangon szólal meg.

Casanova: Ó, Vénusz, te hajnal, te mindenki által szeretett királynő! Akiért a véremet adnám, csakhogy beléd lehelljem lángom. A te ágyékillatod isten- és démonszülő, imádlak Henrietta!

Dafina: Igeeen… Giacomo Casanova, mint eretneket és tévelygőt, aki a szövegét meg nem tanulta, az inkvizíció nevében sötétzárkára ítéllek.

I. színész: Sokan vannak, akik a szerelem szavát soha ki nem mondják, mert meg sem értik, hát azt mondják helyette, emóció, amelynek pandanja a szekréció!

Rendező: És én titeket még Velencébe is elvittelek, képmutatók csapata! Megint nem készültetek! Meddig tűrlek el benneteket? Azt hiszitek, hogy ha a társadalom szétesik, már azt tesztek, amit akartok. Lusta és képmutató banda! Elegem van belőletek, menjetek a picsába!

Dafina kivételével mind ki.

Dafina: Mit emlegeted Velencét? Én már elfelejtettem.

Rendező: Én nem felejtettem el, és nem is fogom! A kisasszonynak nem tetszett Velence! Rosszul lett tőle, a csatornák bűzölögtek, melege volt, a tömegtől fájt a feje. Mit nem adnék érte, ha most ott lehetnék, nem itt! A szerelem és a művészet városa. Te ott sem látni- sem éreznivalót nem találtál, mert ostoba vagy és érzéketlen. Te sehol sem látsz semmi szépet, ott sem láttál. Arra viszont képes vagy, hogy másnak az örömét megkeserítsd.

Dafina: Hol voltál ilyen soká?

Rendező: Ugyan, nyugodtan csak megihatok egy kávét.

Dafina: A kávét nyilván megittad, azt nem kétlem, csakhogy nyogodtan-e, azt nem tudom.

Rendező: Nem is kell tudnod! Emberekkel dolgozom, beszélgetnem kell velük. Nem csak téged bámulni. Féltékeny vagy. Csak azt lesed, feltűnik-e fiatalabb és szebb színésznő. Vak vagy a féltékenységtől. Hé, kinek beszélek…

Dafina: A szerelem a gyötrelemre rímel.

Rendező: Velencét mindenki szereti, te síksági tehén! Te hol szeretnél lenni? Rét, sok fűvel, hogy legelhess! Ajándékot vettem neked, te meg eldobtad, és rohantál haza a biztonságos paplan alá.

Dafina: Nem tudok olyan városban aludni, ahol víz csobog az ágyam alatt. Ne kiabálj már velem, és ne játszd nekem a Fellinit! Találj ki valami eredetit!

Rendező: Nem értem, miről beszélsz. Van valami godnod? Ismerlek én benneteket, síkságiakat. Valamennyien labilisak és lelki betegek vagytok. Kínozzátok az állatokat és szalonnát, tepertőt zabáltok. Ezért vagytok ütöttek. Öngyilkosok lesztek egy ostoba dal, a Szomorú vasárnap miatt, és felkötitek magatokat a padláson, csak mert szeles az idő. Meszesedik az agyatok már huszonévesen!

Dafina: Soha nem kínoztam állatot. Dédanyám meg még egy hangyát sem akart eltaposni.

Rendező: Ne is emlegesd ezeket a banyákat, akik saját kezükkel tömik a kukoricát a kacsa torkába, csak hogy az kövérebb, zsírosabb legyen.

Dafina: Ízlett neked a tömött liba mája, mind megetted…

Rendező: Apropos, ki ette meg a zsírt az öltözőben?

Dafina: Milyen zsírt?

Rendező: A disznózsírt, amit olyan körülményesen tudtam csak beszerezni. Legyen mivel leszedni a sminket. De csoda gyorsan elhasználtátok. Nektek három gyár se tudna eleget termelni. Mindent elherdáltok.

I. színész be.

I. színész: Rajtakaptam a tolvajt, kenyérrel mártogatta ki a zsírt. Láttam, kézzel evett. Mi lesz most? Nyoma veszett még két üvegnek…

Rendező: Elegem van mindenből! Elmegyek. Ne kelljen benneteket néznem. Neked sem kell engem bámulnod. Megyek a fenébe, és adja isten, hogy soha többé ne kelljen ebbe a lyukba vissztérnem!

Indulatosan ki. Dafina egyedül.

Dafina: Öt évad. Öt évad ezeken a koszlott deszkákon, amelyek senkinek semmit sem jelentenek, amikor cserben hagyják. Nincsen semmi, minden elveszett egy pillanat alatt, mintha soha nem is lett volna. Már tegnap megmondta, vagy csak úgy tetszett, lehet, nem hallgattam elég figyelmesen. Semmi sincs. Mi is az, hol is van… amiért annyit szenvedünk, könyörgünk, rombolunk, ölünk, sírunk, reszketünk, rabolunk? Azt akarom, hogy visszajöjjön, vissza akarom kapni az illúzióim! Istenem, mennyire ostoba vagyok! Állok itt egyedül és ostobán. Szégyenlem magam…

Hangok a sötétből .

Hang: Nincs a világon semmi olyan nagy és erős, ami megvigasztalhatna és meggyógyíthatna valakit, aki a szerelembe szerelmes.

Viktória: A szerelem veszélyes, és felfalhatja a szívet.

Klára: Valakit csak szeretni kell, de kérdezem, ki az?

Bácsi: Óvakodj naivnak lenni.

Rendező: Bolond mind, aki a szerelemben hisz.

Amália: Amikor hajlott korba érünk, évente szükség van egy szeretőre. Az életnek különben petáknyi értéke sincs. Csak az ostoba asszonyok hiszik, hogy a pénz is ér annyit. A pénz csak a második kérdés, az első a szerelem!

Klára: Amikor fiatal vagy, az öregségre, a holnapra, a szűkös esztendőkre gondolj, hogy majd kopog az ősz az ablakon, a szépség mint vaj a napon, elolvad, nem segít a jegelés, a hűtőszekrény. A nő, akár az állott sütemény. Ha szemre szép is, kóstoláskor keserű és száraz.

Amália: Hagyd, hogy minél többen tartozzanak neked, hisz ők lesznek az utolsók. Az lekötelezett nem felejt el, nem veszi figyelembe, ha fényét veszti a szemed, amikor összezsugorodik a csont, és lötyögő zakó lesz nekik a te gyönyörű tested. Amikor a haj szála vékony és puha, a ruhák vagy szűkek vagy túl feszesek, olyankor békén csak a magad gondozta fák és pálmák árnyéka alatt ücsöröghetsz. Ez a te egyedüli trófeád a férfi és nő közötti hosszú háborúból.