Harkai Vass Éva: atlantisz: süllyedő városok szigetek
III.
hétvégén néha falura megyünk
van ez a szó hogy falu
úgy tűnik semmi közöm hozzá
nem élek falun kezdhetnék
akár egy cv-t is így
az idegennek tűnő szó mellett
szinte vele szemben megjelenik a kép
zöld fű és kék ég
ide most lehetne több jelzőt is
de csak rontanák az összhatást
a zöld nagyon zöld a kék nagyon kék
bármily más minősítés gyengítene a képen
a nagyon zöld és nagyon kék között
fehérre meszelt disznó- és baromfiól
s az elmaradhatatlan
szintén fehérre meszelt budi
ha beljebb megyünk a képbe
mindenre gondolunk
csak arra nem hogy ez falu
hogy falun lennénk
falusi budi
a belül is fehérre meszelt falon
színes poszteren elke sommer
dús kebleivel
itt falun ismerem meg képről
cirill betűkkel írja elke sommer
meg azt hogy tv revija
*
hazamegyünk mondja anya
de azt sohasem hogy haza a falumba
falu: szívében templom
előtte vadgesztenyefasor
főutcáját öt perc alatt bejárod
sétálj egyet a faluban ez az öt perc
sétálsz visszamégy ennyi
zöld fű kék ég
most a kettő közé kiterelték
a szikrázó fehér tollú kacsákat is
néhol kissé piszkosak sárosak
de azért van szikrázás
mert az égen fenn van a nap
zöld és kék sárga és fehér
keveretlen hideg színei
közben meleg van kibírhatatlanul
a párhuzam kedvéért
nagy sárga körték a fán
minden a helyén autentikusan
bajban vagyok a szóval
közben meg falun vagyok
vasárnapi falusi ebéd
levesen úszó zsírkarikák
főtt hús almaszósszal
a gyereké a csirke kevés esze
és a zúza úgyis olyan sovány
utána pihenés nyugalom
a nyugalomba beúszik az ötperces
séta során megtapasztalt látvány
a főutcán suhogó
bunyevác szoknyás asszonyok
attól idegen hogy bunyevác?
nagyanyám aki magyar
férjétől kapott szlovák nevéhez
felveszi a suhogó bő bunyevác szoknyát
számára a legkevésbé sem idegen
hol a szoknyám kérdezi
s nem érzi idegennek
vagy attól idegen hogy
félig-meddig népviselet?
magában mintás kemény selyem
a virágok és a levelek fényesek
hozzá rövidke fekete bársony pruszlik
kontrasztként az arc
porcelánfehérje márvány
*
nem írom le a falu nevét
a név szűkít behatárol
kimetsz egy falut a többi közül
legyen csak annyi hogy falu falun
főutcáján selymesen suhogó
fekete szoknyás idős asszonyok
mindnek más és más arca van
egyikük sem a nagyanyám
bunyevác szoknyák de az arc idegen
az arc idegensége révén
végül a szoknya is az
amióta nagyanyám nem él
ha ilyent látok egészen közel megyek
belenézek az arcba de nem ő
még csak nem is porcelán vagy márvány
sárga ráncos és idegen
nincs fényképem
bunyevác szoknyás nagyanyámról
van ül a ház előtt a többiekkel
otthoni ruhában
ünneplőben nem fényképezkedett
csak személyi igazolványhoz régen
arra az alkalomra is beöltözött
de csak válltól felfelé rögzíti a kép
csak az emlékképben áll rezdületlenül
vagy mozdul és suhog a selyem a brokát
otthon a mi kisvárosunkban
egészen idegenül suhog
amikor egy napos délelőttön
végigvezet az utcán engem
a bő bunyevác szoknyával
a kisvárosba beáramlik a falu
de valahogy nem így érzem akkor
legfeljebb azt hogy beáramlik valami
ami nem a falu hanem a másik nagyanyám
vagy a falu az akkor ő
ő jeleníti meg az egészből a részt
színek hangok illatok időbe zárva és időtlenül
benépesíthetők történetekkel mondatokkal
megyek a másik lányomhoz mert megszületett
a másik unokám aki én vagyok
az vagyok amit mondanak rólam
ami történik vele az ő
súlytalanul libeg a létrán meszeléskor
parittyából lövi
a vetést dézsmáló vadgalambokat
mert lecsípik az épp csírázó veteményt
jó nagy kavics a parittyában megfeszül
nem mutathatták meg neki gyerekkorában
a vásottabb fiúk hogyan kell lőni
mert fordítva sül el
jóformán elájul amikor a kődarab
homlokon üti
*
állni a képben álló időben egy fotográfián
vagy az emlékezet iramló filmszalagján
nagyanyám a gangon bő bunyevác szoknyában
most hogy már nincs
üres fogalommá vált a szó
végképp nincs közöm hozzá
benne lenni valamiben és kiesni belőle
ott maradni a képben rezdületlenül