Egészségügyi mutatószámok

Nincsenek ugyan pontos adataink, de közvetve kiszámíthatjuk a legrégibb helyen álló kórház ágyainak számát: ez pontosan 10 volt, és nem is változott 1844-ig, amikor is 20-ra emelkedett. A kórház második helyére történt átköltöztetése, azaz 1872 után már pontosan tudjuk, hogy 1874-ben az ágyak száma 30, és ez 1914-ig nem változott, ekkor viszont 50-re növekedett. Ez a szám 1942-ig változatlan maradt, ekkor költözött át a kórház a harmadik (jelenlegi) helyére, és akkor 120 ággyal rendelkezett. A B tömb kibővítésével a kórház befogadóképessége 12 ággyal bővült, és 1947-ben az ágyak száma már 132. A legnagyobb ugrás a kórház befogadóképességét illetően azonban 1959-ben történt. Ekkor fejeződött be ugyanis az új épülettömb építése, így előálltak az új szolgálatok megalakításának a feltételei, és a kórház befogadóképessége is 182 ágyra bővült. Ez a növekedés szakaszosan folytatódott, úgyhogy a kórház 1959. I. 1-ig 232, 1959. VI. 1-ig 256, később 294, majd 1959. X. 1-jén már 314 ággyal rendelkezett. Ezek a következőképpen oszlottak meg:

A belgyógyászati, a sebészeti és a nőgyógyászati-szülészeti osztályok az újonnan felépült tömbben, a gyermek- és az orr-, fül-, gégegyógyászati osztályok a kórház régi épületében, a tüdőgyógyászati és a fertőzőbeteg-osztály pedig a B és C tömbben vannak elhelyezve.

1962-ben fejeződött be a tiszai híd építése, ami lehetővé tette a bánsági betegeknek a kórházba jövetelét. Ezekben az években a kórházi ágyak száma évről évre nő, úgyhogy 1965-ben eléri a 330-at. Az ágyak száma részben a szemészeti osztály megnyitása folytán is gyarapodott, amelynek befogadóképessége 10 ágyból állt, és a kórház régi épületében helyezkedett el. 1965-ben az ágyak elosztása osztályok szerint a következő volt:

1966-ban az ágyak száma 15-tel gyarapodott, közülük 8-at a belgyógyászaton, 6-ot pedig a sebészeten helyeztek el, úgyhogy jelenleg mindkét osztály 80-80 ággyal rendelkezik, egy ágy pedig az orr-, fül-, gégegyógyászatra került

A kórház évről évre növeli az ágyak számát, csakhogy ez a növekedés jobbára a területi kapacitás rovására megy, minthogy a rá nehezedő nyomás, illetőleg a betegek számának a növekedése miatt pótágyak elhelyezésével történik. Az ágyak kihasználtsága is növekszik, ami megfellebbezhetetlenül maga után vonja a meglevő kórházi befogadóképesség növelésének a szükségességét a növekvő természetes kereslet folytán. Így tehát 1968-ban, az új tömb befejezésével a kórház újabb 85 ágy elhelyezésére jutott helyhez, úgyhogy ebben az évben már 430 ággyal rendelkezik az alábbi elosztásban.

Az újonnan felépült tömbben a nőgyógyászati, a szülészeti, a gyermekgyógyászati osztályok és a rehabilitációs részleg kaptak helyet, míg az újonnan megnyílt neuropszichiátriai osztályt a kórház régi épületében helyezték el.

1970 és 1975 között az ágyak száma 416 és 427 között ingadozott, majd 1975-ben a fertőzőbeteg-osztály megszüntetésével 397-re csökkent. Ez a szám kisebb ingadozásokkal 1985-ig tartotta magát, amikor is 419-re emelkedett.

1970 és 1985 között az ágyak számát illetően változás történt a belgyógyászaton 1970-ben (az ágyak száma 90-re), a neuropszichiátrián 1973-ban (40-re) és 1985-ben (48-ra), a sebészeten 1981-ben (88-ra), a nőgyógyászaton és szülészeten 1978-ban (65-re) és 1985-ben (72-re), a gyermekgyógyászaton 1970-ben (45-re) emelkedett 1978-ban viszont (40-re) , valamint a szemészeten 1978-ban (8-ra) csökkent.

Még egyszer növekedett az ágyak száma, 1988-ban, amikor is 426-ra (5 ágy a nőgyógyászaton és 2 a rehabilitációs osztályon) emelkedett.

A Szerb Köztársaság új egészségügyiintézmény-hálózatának elfogadásával és az általános jellegű kórházak ágyai számának a megállapításával a zentai kórház részére 330 ágyat hagytak jóvá. Ezek a következőképpen vannak elosztva.

Pontosan meg van határozva, hogy a 330 ágynak hány százalékát kell intenzív betegápolásra használni, úgyhogy a belgyógyászat 7 ágyas koszorúérrészleggel, a sebészet 5, a neuropszichiátria 7, a nőgyógyászat pedig 3 ágyas intenzív szobával rendelkezik. A belgyógyászat kötelékébe a fertőző betegek elkülönítésére egy 4 ágyas szoba is tartozik.

A kórházban alkalmazottak száma - ha nem bővült a befogadóképesség - aránylag állandó volt. Így ez a szám 1872-ben (5-ről 8-ra), 1942-ben (12-ről 40-re), 1958-ban (68-ról 116-ra), 1968-ban (296-ra) változott állandóan növekvő irányzatot mutatva, és a maximumot 1989-ben érve el, amikor is a kórháznak 401 foglalkoztatott dolgozója volt. Ettől az évtől egészen 1995-ig a személyzet létszáma csökken, amikor is 326 személy, innen kezdve ismét enyhe növekedési irányzatot mutat a mai napig (358 dolgozó).

A foglalkoztatottak létszámát és összetételét bemutató fenti táblázatban megfigyelhető, hogy az ápolónők száma állandóan növekszik, minthogy az is volt a célkitűzés, hogy a segédápolónők tennivalóit teljes mértékben középkáder vegye át. Meg is szüntették az alacsony fokú szakképzettséggel rendelkező új egészségügyi káder iskolai képzését, számuk nemcsak munkaviszonyuknak a nyugdíjaztatás következtében történt megszűnése vagy elköltözésük, hanem a szóban forgó munkaerő továbbképzése folytán is csökkent. Az utolsó segédápolónő 1996-ban dolgozott a kórházban. Noha az okleveles ápolónők száma ugrásszerűen növekedett, az ápolóké pedig csökkent, összlétszámuk nem mutat nagyobb ingadozásokat. 1966 és 1998 között összesítve 174 és 218 között mozog.

Az orvosok számának növekedésére a hatvanas években, különösen 1962-ben kerül sor. Ezekben az években a tervek szerint szakosításra jelentkező orvosok felvételére került sor olyan gyógyászati ágazatokban, amelyek addig a zentai egészségügyi szolgálatban nem voltak képviselve, mint amilyenek a mikrobiológia, a neuropszichiátria, az oftalmológia, a radiológia, a transzfuziológia, az anesztézia stb.

4. számú grafikon: Az ágyak számának alakulása 1966 és 1998 között

7. számú táblázat: A zentai kórház személyzetének létszáma képzettségi összetétel szerint és az ágyak száma 1966. és 1998. között

8. számú táblázat: Az ágyak, a betegek és az á.n. száma, a gyógykezelés átlagos tartama és a teljesítőképesség kihasználtsága a zentai kórházban 1949 és 1998 között.

9. számú táblázat: A környező községek lakosságának részaránya a zentai kórház teljesítőképességének a kihasználásában 1964 és 1998 között

A kórházban gyógykezelt betegek száma az évek során folyton növekedett, úgyhogy 1964-ben elérte a 10 111-et. 1964 és 1990 között ez a szám jelentősebben nem változott, hanem 10 és 12000 között ingadozott. 1990 után a kórházban gyógykezeltek száma drasztikusan csökken. A legkisebb 1993-ban, mindössze 5062, aminek több oka is van: a legfontosabb az, hogy ebben az évben az óbecsei biztosított betegek részaránya az előző évhez képest 19-ről 3%-ra csökkent. A másik ok az Egészségügyi Minisztériumnak az a rendelete, amely kötelezte az egészségügyi intézményeket, hogy a nemzetközi közösség országunkkal szemben bevezetett szankciói folytán ésszerű magatartást tanúsítsanak, és csak a sürgős eseteket vegyék fel gyógykezelésre. 1993-tól a kórházban gyógykezelt betegek száma igen lassú növekedést mutat, és 1998-ban még nem érte el a gyógykezelt betegek 1959. évi létszámát.

Az ápolási napok (á.n.) száma évről évre növekedett, úgyhogy 1978-ban érte el a maximumot (148256). Ebben az évben volt a legnagyobb a kórházban kezelt betegek száma is. A betegek létszámának az á.n. számára gyakorolt hatásán kívül befolyással volt a csókai betegek százalékarányának a megnövekedése, továbbá a gyógykezelés átlagos tartamának a meghosszabbodása is. Onnan kezdve a mai napig az á.n. száma állandóan csökken, a legkevesebb nap (55063) 1993-ban volt a fentebb már ismertetett okokból.

A 8. számú táblázatból könnyen megfigyelhetjük, hogy a gyógykezelés átlagos időtartamának növekedése 1966-ban következett be. Véleményünk szerint ez a kórház finanszírozási módjával kapcsolható össze, mert mint tudjuk, 1964-gyel véget ért a kórházi szolgáltatások á.n. szerinti átalánypénzelésének az időszaka. 1966 és 1992 között a gyógykezelés átlagos időtartama 11 és 13 nap között mozgott, míg 1993 óta csökkenni kezdett, és 10 nap körül alakult, ahogyan azt az Egészségügyi Minisztérium előírásai meg is szabták.

Ami a kórházi teljesítőképesség kihasználását illeti, 1964 óta igen magas értékeket mutat. Ez a helyzet 1968-ig, az új épületrészek emeléséig tartott. Néhány éven át a kihasználtság optimális keretek között alakult (80% körül), hogy 1971-től ismét a teljesítőképesség kihasználtságának mértéktelen növekedése következzék be, amely egészen 1983-ig a 90%-ot is meghaladta (1975-től 1980-ig 98 és 100% között). Ez után kerül sor a magyarkanizsai betegek irányultságának a megváltozására állítólag pénzügyi okokból közigazgatási erőltetés folytán, így a kihasználtság 1984-től 1990-ig ismét a 80-85% közötti optimális értékek közé jut. Ez után viszont a kórházi teljesítőképesség kihasználtságának drasztikus csökkenésére kerül sor a fentebb már ismertetett okok folytán. A legkritikusabb év 1992 volt a teljesítőképesség mindössze 44%-os kihasználtságával. Az utóbbi években a kihasználtság olyan szinten mozog, hogy nem haladja meg a 60%-ot az egészségügyben általánosan tapasztalható kivételesen súlyos pénzügyi helyzet következtében.

A 9. számú táblázat a kórházi teljesítőképesség kihasználtsági arányait mutatja be Zenta és a kórház vonzáskörébe tartozó környező községek betegei részéről. Annak a területnek a lakosságát, ahonnan a betegek kórházunkba járnak, mindig is 120 000 fölé becsültük. Világos, hogy a kórház éveken át fejlődött, és mind tartalmasabb módon vállalta és teljesítette egy regionális jellegű kórház szerepét. A páciensek - valószínűleg kórházunk közelsége és az ott kapott egészségügyi szolgáltatások minősége folytán - kifejezetten vonakodtak a környező más kórházakat felkeresni még akkor is, ha arra különféle - akár helyi jellegű, akár szélesebb körű - közigazgatási intézkedésekkel kényszerítették őket. Mert hogy ez is megtörtént. Az első ilyen átirányításra 1967-ben került sor, amikor is megkísérelték a csókai betegeket a törökkanizsai, a magyarkanizsaiakat pedig a szabadkai kórházba irányítani. Amint az a táblázatból is látható, a helyzet igen gyorsan megváltozott, és gyógykezelt betegeink a szóban forgó községekből ismét visszatértek az átirányítás előtti arányban.

Csóka község biztosítottjai számára a legdrasztikusabb átirányításra 1966-ban került sor, amikor is a zentai kórház használatának az 1965. évi 16,64%-os aránya 1966-ban 8,81%-ra esett vissza, de a legnagyobb visszaesés 1967-ben történt, a kórházi teljesítőképesség mindössze 4,86%-os részesedésével. A kérdéses év után fokozatosan következik be a betegek "visszatérése", és 1970-től a mai napig a biztosítottak úgy veszik igénybe a zentai kórházat, mint a sajátjukat.

5. számú grafikon: A halálozási arány a zentai kórházban 1964 és 1998 között

A magyarkanizsai biztosítottak esetében a szabadkai kórházba való átirányítás több alkalommal is megtörtént. Az első kísérletre a 60-as években került sor, de ez még nem volt olyan drasztikus, mint az, amely 1979-ben következett be, amikor is a kórház kihasználtsága a magyarkanizsai betegek részéről 15,4%-ról mindössze 7,54%-ra esett vissza.

Egyébként a korábbi években a kihasználtság 15-20% között mozgott. A magyarkanizsai biztosítottak részvételének alacsony részaránya a kórházi teljesítőképesség kihasználásában egészen 1992-ig tapasztalható, és 4-8,8%-ot tesz ki, amikor is az észak-bánáti körzet létrehozásával fokozatosan növekedni kezdett a teljesítőképesség kihasználása a magyarkanizsaiak részéről, míg az utóbbi években elérte, sőt meg is haladta a más kórházba történt átszervezés előtti szintet.

Óbecse község biztosítottjainak nagy többsége (egyes adtok szerint 50%-on felül) a zentai kórházat vette igénybe, míg a többi biztosított az újvidéki Tartományi Kórházba járt gyógykezelésre. A zentai kórház igénybevételi aránya az utóbbi 30 évben 18-31,5% között mozgott, míg az utóbbi években (amikor a körzetek és az Egészségbiztosítási Intézet fiókjai megalakultak) az óbecsei pácienseket "átszervezték" a Tartományi Kórházba, és a zentai kórház teljesítőképességének csak 2-5%-át veszik igénybe.

1998-ban a zentai kórház teljesítőképességének kihasználtsága Zenta község lakossága részéről 35,72%, Adáé 16,08%, Óbecséé 3,32%, míg a többi község biztosítottjai (az észak-bánáti körzet fiókjain kívül) részéről 5,1% volt.

A kórházi halandóság egész sor szubjektív és objektív tényezőtől függ olyannyira, hogy ezeknek az adatoknak csak igen csekély viszonylagos értékük van a vidék kórtani képének értékelését illetően. Amint az az 5. számú grafikonon látható, a halálesetek száma a zentai kórházban 1964-től 1986-ig 0,95 és 1,68% között váltakozik. A következő években a halálozás drasztikusan megnövekszik, értéke a 4%-ot is meghaladja. A halálozási arány a kórházban 1992-ben volt a legnagyobb: 4,79%-ot tett ki. Több magyarázata is van az utóbbi évek e magas halálozási arányának, de a legjelentősebb az, hogy - mint a korábbi adatokból is kitűnik - ezekben az években a teljesítőképesség kihasználtsága szélsőségesen csökken, azaz a kórházba csak a legsürgősebb s egyben a legsúlyosabb eseteket veszik fel, így a halálos kimenetel esélye is nagyobb. Természetesen ezen kívül egyéb okok is közrejátszanak, de most ezek taglalásába nem bocsátkoznánk.

Ami a morbiditást illeti az abban közrejátszó öt vezető betegség a kórházban gyógykezelt páciensek esetében a következő: 1. a légzőszervi betegségek, 2. a szív- és érrendszeri betegségek, 3. a lelki megrázkódtatás, 4. az emésztőrendszer betegségei és 5. sérülések és mérgezések. A betegségcsoportok tekintetében a halálesetek legnagyobb részét a keringési (cardiovascularis és cerebrovascularis) rendszer betegségei idézik elő, ezt követik a neoplazma, a balesetek és az emésztőszervek betegségei.