Cédulák, szárnyak

Sibelan Forrester
Két levél és egy képeslap

[Draginja Ramadanski: Bogaraš III.]

NENA LEVELE.

Kedves Vera!

A levélíráshoz Melissza lányom segítségét veszem igénybe: nem vagyok egészséges, nehezemre esik bajlódni a töltőtollal. Nemrégiben találtuk meg a leveled anyám iratai között, s arra gondoltam, felfrissíthetnénk kapcsolatunkat. Arról már tudsz, hogy pár évvel Szovjetunióba való visszatérte után anya meghalt. Alig emlékszem rá, de valamennyien erősen kötődünk hozzá, ahogyan családunk szerb rokonságához is, amiről egyébként oly sokat is meséltem gyermekeimnek. (Szeretném, ha Melissza jobban érdeklődne gyökerei iránt. Esti iskolába is járhatna, mint a litván szomszédlányok, s az egyetemen is hallgathatott volna orosz nyelvet. De ő a franciát választotta, lehetünk mi befolyással egy fiatal lány döntésére? Előkelő szeretne lenni.) Most, hogy tollba mondok neki, mindig elolvasom és kijavíttatom vele helyesírási hibáit. (A kezedben lévő levél már a letisztázott változat. Úgy írok, ahogyan Tolsztoj is írta regényeit! Pontosabban Tolsztoj és a felesége.)
A jó isten tudja csak, a régi címeden élsz-e még. A levélboríték, amelyről leolvastam, negyven éves, akár el is költözhettél egy egészen más városba. A postai irányítószám is megváltozhatott, vagy az utcanév. A levélnek könnyen nyoma veszhet valamely postán… Vagy… Egyáltalán milyen módon tartanak kapcsolatot az emberek? Mielőtt megbetegedtem volna, a legkönnyebb volt elektronikus üzenetet küldenem. Bár el kell ismernem, az emailben nem sok örömöt lelek. Leveled olvasgatva elgondolkodom, s azt látom, milyen egyszerű és mégis milyen gyönyörű: vékony kék papíros a kézírásoddal (rajta az üdvözlet szó pirosas árnyalatot kapott vagy csak kihalványult), aztán a parányi bélyeg… Közönséges kis tárgy, és mégis, mint egy múzeumi exponátum. Amikor Melisszát segítségül hívtam, az a vágy vezérelt, függetlenül attól, hogy oly rég láttuk egymást, újra megtaláljalak. Még fiatal asszony voltál akkor, én meg, azt hiszem, olyan tizenhét éves. Bizonyos dolgokról saját szemünkkel szerzünk tudomást, s ezáltal hiányos ismereteket hozzátartozóinkról, azokról a helyekről, ahová sok éve a sors vetette őket, a többi hozzáképzelendő. Egyedül a konyha illatában lehetünk biztosak… És ez könnyen felidézhető, csak elő kell kotorni azokat a régi recepteket. Még mindig őrzök valamit abból a régi életerőből, csak adná isten, hogy egészségemmel együtt azt az asszonyi tetterőt is visszakapjam.
Íme, már összezavarodnak a gondolataim, de tudd, minden szeretetemet elküldöm neked, és a legjobbakat kívánom lányodnak, akihez gyermekként oly emlékezetesen barátság fűzött.
Szerető Nenád

KÉPESLAP MELISSZÁTÓL.

Kedves Vera!

Üdvözlet from Novi Sad! (?) Nagyon élvezzük ezt a dunai hajóutat, bár szeretném, ha közelebb vezetne ahhoz a helységhez, ahol te élsz. Férjem, Jeff szerint Budapest a világ legszebb városa, én meg csak azért is Belgrádot szeretném látni. Édesanyám úgyszintén üdvözöl! (Megfogadtatta velem, hogy ha itt járok, írok neked.) Forró üdvözletem neked és családodnak. Melissza

MELISSZA LEVELE.

Kedves Vera!

Anya kórházba került, nem tudjuk, mikor javul fel annyira, hogy itthon ápolhassuk, de míg tegnap az ágyánál ültem, bejött egy szimpatikus nisi ápolónő, akit Ljiljanának hívnak. Boldog volt, hogy valakivel szerbül cseveghet. Anya is örül, hogy társaloghat vele, azt mondja, igazi pihenés számára, ha nem kell angolul beszélnie. (Valamelyest meg is értem őket, mert Nana néni hozzánk jövet mindig szerbül beszélt.) Ljiljana ennek a levélnek a lefordítását is azonnal elvállalta. Nagyon szeretném megtalálni azt a leveledet, amelyben átfogóan leírtál mindent, bár még így is sok részletére emlékszem. Kérlek, mutasd meg családodnak is ezt a levelet. Ha jól emlékszem, említést tettél egy nagy arcképről a zongora felett…
Szeretnék elmesélni valamit arról a fél napról, amelyet, megszakítva a dunai kirándulást, Újvidéken töltöttünk. Tudom, az a hely milyen fontos a te családodnak is. Mintha hajós látogatók fogadására épült volna a város: a folyó bal partja sík és könnyen megközelíthető, alkalmas kerékpározásra, kerttelepítésre, csellengésre és sietős sétára egyaránt. Aztán a házak izgalmas sokfélesége, egy részük tetőzete mintha mézeskalácsból volna (mint a mesebeli vasorrú bábáé!), lekerekített, kalácsszerűen formázott cserepekkel, az újabb épületek viszont, mintha fröccsöntött műanyagból készültek volna. Kis sétát tettünk a parton, majd egy gyönyörű park felé tettünk kitérőt, és szerettük volna minél tovább elodázni a hajóra való visszatérést. Szerencsénkre a folyó éppen hajózható volt – vezetőnk említette, hogy az aszály és az alacsony vízállás miatt hajókirándulásokat kellett lemondaniuk (meg aztán, ami nem oly látványos, azt a víz befedi). Valahol olvastam, hogy a vonatablakon át való szemlélődés a tájkép befogadásának klasszikus módja, én mégis inkább úgy gondolom, hogy ennél jobb a kajütablak mögüli leskelődés. Még inkább nézelődni a fedélzetről, ha nincs nagy hőség: látni azt is, ami szembejön, ami a közelben siklik el, kísérni lehet a folyamatos jelenetváltást. Mintha az idővel versenyeznének a visszapillantó tükör metaforái, miközben az eljövendőt teljes sötétség fedi. Valamiképpen úgy érzem, az áramló folyónak, az utcához hasonlítható, bizonyos mértékig következetes és felismerhetőnek kell lennie… Mindenestre szeretnék hosszabban időzni Novi Sad-on, tetszik, ahogyan ez a név angolul hangzik: a Novi mint szupernóva, és Sad mint szomorúság. Mint aki felrobban, az egész eget fényességgel tölti meg, s ettől lesz boldogtalan. Ne haragudj, elkalandoztam kissé.
Jeffel jövőre észak-oroszországi barangolásra készülünk – bár családunk nem Szentpétervárról származik, az útikönyvek fotói eszembe juttatták felmenőimet. Remélem, anya addigra felépül, s velünk tarthat! Ő már csak kevés orosz szóra emlékszik, tehát valamennyien ugyanabban a cipőben járunk majd. Onnan is jelentkezünk.
Vigyázz magadra, anya forró üdvözletét küldi. És azt üzeni, hogy imádkozz érte.
Szerető Melisszád