Cédulák, szárnyak

TATA.Olyan volt ő, mint egy hirtelen feltűnő borulás töb­­bé-kevésbé derűs napjaink egén. Anya és én nem titkoltuk, hogy zavar bennünket ez a viharfelhő, amelyből, kezében régi iskolatáskával a küszöbönkre lép. Mesterkélt mozdulatokkal hadonásztunk magunk előtt, mintha füstöt szeretnénk szétoszlatni. De a tata boldognak és boldogítónak hatott. Utódait jött látni , nem titkolva, hogy erre minden joga megvan. Addig nem tette le a táskáját, amíg bűvészmozdulatokkal elő nem varázsolt egy mézzel teli, újságpapírba csomagolt befőttesüveget. Akácméz, tette hozzá mindig diadalmasan, és látszott rajta, biztos benne, hogy ezzel eloszlatta minden kételyünket. Először is helyet kellett keresni a tata vasúti egyenruhájának és sapkájának. Mindez kissé valamiféle inspekciónak hatott. Anyut menyemnek szólította, soha nem a nevén. Csodálkozva figyeltem, hogy anyu mind jobban kihúzza magát, apu meg mintha összemenne. A tata rendkívül hangosan szürcsölt és csámcsogott, folyamatosan dicsérve az ételt. Ízletes a főztöd, menyem – mondta, miután már másodszor is szedett. Utána szemlét tartott. Fütyörészve, arcán kissé megvető kifejezéssel bekukkantott a tyúkólba, megsimogatta a kutyát, a macskát. A végén mindig kért egy kalapácsot, hogy helyreüssön egy-egy deszkát vagy sarokvasat (szög mindig akadt a zsebében, a vasúton járva szedegette össze őket, majd óvatos kalapálgatással kiegyenesítette). Szótlanul szippantott füstöt a markából ki se látszó cigarettából. Éjjel köhögésrohamai voltak, emiatt egyikünk se tudta kialudni magát. A hideg, csukott ajtajú szoba falán átszűrődött a zihálás és a köhögés. Reggel anyu és apu korán elmentek dolgozni, én vettem át a háziasszony szerepét. Megörült a reggelire tálalt forró bureknak, viccelődött, időnként cinkosan rámkacsintott.

<szégyen | Tengerész utca >