Brestyánszki Boros Rozália: Fanyar ódium
12. A látogató
Sára, Nózi, Edvin
Sáránál otthon. Sára kapirgálja a fatuskót.
NÓZI: Összevesztem a Pistával.
SÁRA: Mit csinált.
NÓZI: Nem ő. Én.
SÁRA: Nocsak.
NÓZI: Kimostam a nadrágját, és kiteregettem.
SÁRA: És?
NÓZI: És amikor leszedtem a ruhát nem ráztam ki.
SÁRA: Kivárom...
NÓZI: Összehajtogattam, ő meg reggel felhúzta... És hát belebújt egy darázs, és... tökön csípte. Úgy óbégatott, mint a fába szorult féreg... Már hogy a Pista. Nagyon fájhatott. Akkorára dagadt neki, mint egy sárgadinnye.
SÁRA: Hát ennek nem te vagy az oka.
NÓZI: De nem áll velem szóba. Azóta egy mukkot se szólt hozzám.
SÁRA: Na, nem tart ez sokáig.
NÓZI: Biztos... De tudod mi a fura? Az az igazság, hogy tulajdonképpen egy kicsit örültem is neki. Ott rohangászott a szobában, alsóingben, gatya nélkül, és üvöltözve markolászta a tojásait, és én meg... én meg azt gondoltam, hogy egy kicsit meg is érdemelte. Tudod? Mert olyan szarházi velem.
SÁRA: Szarházi? Nem mondod. Mért, mit csinál?
NÓZI: Hát folyton hajnali háromkor jön rá a kangörcs. Tegnap is. Folyton olyankor, amikor én aludnék, de nincs apelláta... Este meg rögtön horkol.
SÁRA: Gratulálok.
NÓZI: Jaj, Istenem, szegénykém. Én vénasszony létemre... te meg itt...
SÁRA: Bundabgyiban pókhálósodok. Hűha.
NÓZI: Bolond vagy. De azért tényleg nem egyszerű a Pistával. Tudod, olyanokat ereszt, amikor tévét néz, hogy nem lehet megmaradni a szobában... És ebéd után meg képes az asztalnál kivenni a protézisét, hogy kipiszkálja belőle a kaját...
SÁRA: Pistának protkója van?
NÓZI: Van hát. Húszévesen fejest ugrott a mólóról, csak elhibázta.
SÁRA: Nózi, nem egyszerű az élet...
NÓZI: Hát nem az, de tényleg. Csak most nagyon pipa rám.
SÁRA: Na, menjél szépen haza és borogasd neki.
NÓZI: Borogatja az apjaf... ó, majdnem mondtam valamit. Borogassa magának, ha akarja. Zavarlak, mi? Csak nyaggatlak a bajaimmal. Ne haragudj. Faragtál?
SÁRA: Ja.
NÓZI: És mit csináltál? Látom a tuskóddal még diskuráltok. Nem sokat változott a képe.
Rita egy zacskót ad át Nózinak.
Ékszerek? Ügyes. Na ezt beviszem a Daninak. Örülni fog neki. Meg te is, ha meglátod, hogy mennyiért tud túladni rajtuk.
Megcsörren az asztalon egy mobiltelefon.
Ez meg mi?
SÁRA: Egy mobiltelefon.
NÓZI: Hát azt látom. De hogy kerül ide?
Sára odamegy és megnézi a kijelzőjén, hogy ki a hívó.
SÁRA: Valami Kövesdi. (visszateszi az asztalra, nem veszi fel)
NÓZI: Ki a fenéé ez a telefon? A tied?
SÁRA: Edviné.
NÓZI: Mit beszélsz?! Milyen Edviné? Ki a fene az az Edvin?
SÁRA: Mintha nem tudnád. A hugi férje.
NÓZI: És itt van?!
SÁRA: Tegnap éjjel vágódott be.
NÓZI: Csinálj már valamit azzal a telefonnal!!!
A telefon abbahagyja a csörgést.
Na, hála Istennek. Minek jött ide? Mi történt?
SÁRA: Hát azt nem tudom. Nem volt kedve beszélgetni.
NÓZI: És Rita?
SÁRA: Ő nem jött.
NÓZI: Összevesztek? Biztos összevesztek. Na de hogy pont hozzád jöjjön? És hol van most?
SÁRA: Bent alszik. Én se tudok többet. Az éjszaka bevágódott, azt mondta, hogy nincs kedve beszélgetni, megkérdezte, hogy itt maradhat-e, kért bort, legurított másfél litert, aztán meg rádőlt az asztalra.
NÓZI: Hát azért ez nagyon fura.
SÁRA: Alig tudtam becipelni a szobába.
NÓZI: Beszéltél Ritával?
SÁRA: Hogy beszéltem volna?
NÓZI: Hát ezzel az izével, mobillal vagy mivel.
SÁRA: Nem. Jelentkezik ő, ha baja van. Nem kell félteni.
NÓZI: De mégiscsak szólnod kellene neki, hogy itt van az ura.
SÁRA: Nózi, a nagyapa temetése óta nem láttuk. A meg már hugi felnőtt nő. És egyébként se akarok beleavatkozni.
NÓZI: Hát ha egyszer ide jött az ura, akkor már beleavatkoztál.
SÁRA: Kialussza magát és továbbáll.
EDVIN: (kócosan, gyűrötten kivágódik) Jó reggelt... Bocsánat... Én... Szia Nózinéni.
NÓZI: Hát szevasz, Edvin. Hogy s mint?
EDVIN: Kicsit fáj a fejem...
NÓZI: Hallom, fiam, görbe éjszakád volt.
EDVIN: Ahogy vesszük... Asszem berúgtam egy kicsit...Sajnálom.
SÁRA: Semmi baj.
NÓZI: Rokoni látogatás?
EDVIN: Úgy is mondhatjuk...
SÁRA: Csörgött a telefonod.
NÓZI: Mi a fenét csinálsz itt? Valami baj van?
Edvin a telefonját böngészi.
EDVIN: Csak a Kövesdi. (lerakja a telefont) Nincs semmi baj, Nózinéni, ne aggódj.
NÓZI: És Rita?
EDVIN: Otthon van. Él, mint hal a vízben. Megmosdhatok valahol?
SÁRA: Tudod hol a fürdőszoba.
Edvin kimegy.
NÓZI: Hát én ezt nem értem.
SÁRA: Én se. De egyelőre hagyjuk békén, jó? Majd elmondja, hogy mi nyomja a lelkét.
NÓZI: Te nem akarod tudni?
SÁRA: El fogja mondani ha akarja. Na, nyomás a faluba.
NÓZI: Nehogy már kirakjál, pont most.
SÁRA: De bizony kiraklak. Nyomás a Donatellához pletyózni.
NÓZI: Ide figyelj, én bemegyek és felhívom Ritát.
SÁRA: Nem, Nózi. Ez nem a te dolgod.
NÓZI: Ne hívjam fel? Hát azt se tudom, hogy mi van vele, lehet hogy valami baj van, vagy mittudom én!
SÁRA: Ez az ő dolguk. Majd Edvin felhívja, ha akarja, de nem te. Értem?
NÓZI: De nem tudunk semmit!
SÁRA: Nem bizony. A nagyapa temetése óta nem tudunk semmit Ritáról és még mindig itt vagyunk. Túléled
NÓZI: Reggel még benne volt a műsorban, ahogy szokott.
SÁRA: Látod?
NÓZI: Nabassz... majdnem mondam valamit. Te se vagy normális.
SÁRA: Szevasz.
NÓZI: Hívj fel ezen az izén, ha valamit megtudsz. Tudod a számomat?
SÁRA: Tudom, Nózi, ne idegeskedj. Szevasz.(kirakja)
Edvin jön. Amennyire lehet rendbe szedte magát, de még mindig gyűrött.
EDVIN: Elment?
SÁRA: El. Kérsz egy kávét? Vagy egy teát?
EDVIN: Valami fejfájás-csillapítód nincs?
SÁRA: Méz, citrom, tea. Sok tea.
Edvin az asztalhoz zökken, mobilon hív valakit. Sára teát készít.
EDVIN: (telefonál) Szevasz. Láttam, hogy hívtál... Aludtam, nem hallottam... Nem vagyok a városban... Oldjátok meg az ügyeletessel... Jó, megnézem, hogy itt rá tudok-e kapcsolódni a rendszerre... Nem, nem tudok bemenni, mondom, hogy elutaztam... Messzire. A világ végére. ... Hé, szabadságon vagyok, nem? Van ügyeletes, oldjátok meg! (leteszi, de elkezdi kicsomagolni a laptopját)
SÁRA: Baj van?
EDVIN: Csak a szokásos. Van itt internet lefedés?
SÁRA: Hát azt nem tudom.
EDVIN: Mért engem rángatnak mindenért...
SÁRA: (nyújtja a teát) Kamilla. Pötyikém nincs.
EDVIN: A méz tökéletes. Köszönöm. (bekapcsolja a laptopot)
Csönd, Rita kavargatja a teát, Edvin a képernyőbe bújik...
SÁRA: Munka?
EDVIN: Az... (egy ideig még próbálkozik, de aztán ráun és visszacsapja a laptop fedelét) Hát nem érdekel! Oldják meg, ahogy tudják... Rohadtul fáj a fejem.
SÁRA: Tegyél bele citromot is... Bocsi a kupiért. Nem vártam vendéget.
EDVIN: Ugyan már...
Kavargatják a teát...
Faragsz még?
SÁRA: Ja.
EDVIN: Olyan ékszereket meg minden?
SÁRA: Ja.
EDVIN: Az jó...
Kavargatják a teát...
A Nózinéni bizos kíváncsi volt...
SÁRA: Kilyukad az oldala.
EDVIN: Képzelem... Elég szar ez az egész.
SÁRA: Biztos.
EDVIN: Tegnap össze-vissze beszéltem, mi?
SÁRA: Nem nagyon beszéltél te semmit.
EDVIN: Nem?
SÁRA: Nem.
EDVIN: És hánytam?
SÁRA: Nem.
EDVIN: Sajnálom...
SÁRA: Hogy nem hánytál?
EDVIN: Nem, dehogy. Hanem, hogy... Berobbanok itt hozzád, berúgok, mint egy állat és a végén beesek az ágyadba...
Sára elmosolyodik.
Mi van?
SÁRA: Semmi... Csak jól hangzik.
EDVIN: Mi?
SÁRA: A vége. De én cipeltelek az ágyamba.
EDVIN: (kapcsol elmosolyodik) Ja. Hát igen...
SÁRA: Nem mondod el?
EDVIN: Tartozok neked ennyivel...
SÁRA: Nem tartozol semmivel.
EDVIN: Ki akartam szabadulni abból a taposómalomból, és nem jutott eszembe más hely, ahova elmehettem volna... Az az igazság, hogy egy kicsit összedurrantunk a húgoddal.
SÁRA: Gondoltam.
EDVIN: És nálad mindig olyan nyugis volt minden... Madarak... Hallod?
SÁRA: Vannak verebek a városban is.
EDVIN: Ja... Csak itt hallom őket.
SÁRA: Rita tudja, hogy itt vagy?
Edvin a feját csóválja.
Nem akarod felhívni?
EDVIN: Később...
SÁRA: Nagyon összevesztetek?
EDVIN: Nem tudom.
SÁRA: De jól van?
EDVIN: Abban biztos lehetsz. Rendbejön minden, csak egy kicsit szeretnék egyedül lenni.
SÁRA: Értem.
EDVIN: Ne szólj neki, hogy itt vagyok, jó? Csak egy rövid ideig még...
SÁRA: Addig maradsz amíg akarsz.
<| 11. Dekonspiráció || 13. Liezon |>