Gergely Tamás: A zselnice ideje
Ketyeg
Valami ketyegett neki újabban – előbb fekve hallotta meg: „tek-tek-tek”, majd állva is, bár két lábon hosszabbnak bizonyult a másodperc.
„Miért?”, megfejthetetlen kérdés Vadmalac számára.
Az is, hogy „mi ketyeg”. Átvitt minden időmérő szerkezetet a konyhába, csak az atomórát hagyta meg, „tek-tek-tek” mégis…
A fülébe… illetve rájött, hogy a belső hallását célozta meg, a tudatát, más szóval. Célozta, „-ták, ták-ták”, „ki az, kik?” Hát nem mindegy?
Komájától kérdi: „te is hallod?”
Az odahajol, mégse semmit.
„Hát persze – kiált fel Vadmalac –, mindenkinek a maga idejét méri, világos!”