Gergely Tamás: A zselnice ideje
A kökö meséje

Vadmalac csak annyit akart: kimondani, hogy „köszönöm”. Hogy volt oka rá, annak részletezése egy későbbi alkalomra marad. Hanem a kezdő szótagnál megállt, és gondolatai – mint szokták – elcsatangoltak. Az első szó, ami arról eszébe jutott, a „kökény” volt, de zavarta, hogy abban az erdőben, ahol gyerekkorában lakott, kökényt nem látott, a kékbogyós növény későbbi ismeretsége. Úgyhogy tudata átugrott a „kötélre”, de az meg túl durvának bizonyult.
„Köles”, ajánlotta a komája, de Vadmalac addig már a „kötelesség”-ig jutott el, sőt… mikor a haver „könyörgés”-re fogta, ő a „könyörületes”-re hajtott fejet.

< Szíve polip | Sodort >