Gergely Tamás: A zselnice ideje
Almafácska

Nézte-nézte az almafácskát Vadmalac. Ő bentről, a lakásból, Almafácska a teraszon, kint szürke ég. S ha ő nézte-nézte, akkor a szél meg csak fújta-fújta a törpe jószágot, egyszer annyira belekapott a „futrájába”, hogy az feléje fordult, Vadmalac felé. Aki kellőképpen meg is lepődött, olyannyira, hogy már-már be akart mutatkozni neki. Almafácskának, jó ismerősének… „Esni fog”, szólalt meg a fácska, ha már lélekben közel kerültek egymáshoz. Erre Vadmalac nem is gondolt. Azt hitte, ha egyáltalán hitt valamit, hogy az ég szürke marad, nem adja le a vizet. De hát az almafácska jobban tudja… Mondja is neki: „Ezután te vagy a szemem.”

< Ringlispíl | Határtalan >