Bicskei Flóra – Körbezárva
5. kép
(Fényváltás. Metróaluljáró. Üres a színpad, Tomvétsz a szemétben fekszik, kezében kiürült piásüveggel.)
TOMVÉTSZ: Hannácska... Lee Annácska... azegyvers...nemannahanemhanna...ááá...nem énekel a zöreg esőkutya...esikazeső...salallala...Tom is inging... aggyegyszázastvazze... esősmacska.... kutyamacska... gyerekek menjetek a helyetekre... csillagosötös... csillag... vörös... béke... nézzetek.. tükörbe...menjetek innen..mind....
TOMVÉTSZ (elhallgat, elalszik.)
ANGYALKA (lassan be, magában): Az a madár ma is ott volt. De már csak a csontváza. Mit várnak el tőlem? Hogy adjam el magam?! A koreográfus sokszor megdicsér, de... Mindig más kap munkát és nem én. Nekem nincs nagy szám, nem törleszkedem a rendezőkhöz és a koreográfushoz, nem tudok nyalni. Én csak táncolok, de ebben a szakmában ez nem elég. És nem tudok olyan lenni, mint Sára. A tűsarkúkban meg fáj a bokám.
ÁRON (eddig hallgatta): Ocsmányak azok a cipők. Nekem nem tetszenek.
ANGYALKA: Na, ne mondd. Egy pasinak ezt nem hiszem el. Csak úgy mondod és egyébként is, mi közöd ahhoz, hogy...
ÁRON: Te gondolkodtál hangosan.
ANGYALKA: Jó, csak... Nem is ismerlek.
ÁRON: Dehogynem, a buliban találkoztunk. A barátnőddel voltál.
ANGYALKA: Valami rémlik. De biztos a barátnőm miatt jöttél oda hozzánk. Minden pasi mindig Sára miatt jön oda. Már oda sem figyelek.
ÁRON: Engem Sára nem érdekel.
ANGYALKA: Az lehetetlen. Sára gyönyörű.
ÁRON: Sára csak kívülről szép, egyébként olyan, mint egy víziszörny. Az igazi tükör megmutatná a valódi arcát, de Sára az a fajta lány, aki sohasem fog belenézni az igazi tükörbe.
ANGYALKA: Sára akkor olyan, mint a Loch Ness-i szörny? (Nevetve,)
ÁRON: Úgy bizony. Csúszós, nyirkos és hideg a bőre. A tekintete üres és sötét. Jéggé van fagyva a szíve. Ezen a szép külső semmit sem változtat. Nagyon sok ilyen lány van ebben a városban. Olyanok is vannak közöttük, akik megbetegítenek embereket. (Egy pillanatra elkomorodik.)
ANGYALKA: De akkor miért tetszik jobban a férfiaknak?
ÁRON: Mert ügyesen játszik velük, ügyesen kábítja el őket a felszínes szépségével. Kiszívja az erejüket, aztán jóllakik és továbbáll. Sohasem fog tudni igazán szeretni és őt sem fogja soha senki igazán szeretni.
ANGYALKA: Én azt hittem, Sára jó fej.
ÁRON: Annak is tűnik, mégsem az. Jobb, ha tudod.
ANGYALKA: Na és te például, honnan tudod ezt ennyire biztosan? És miért vagy ennyire sápadt és sovány? (Aggódva nézi Áront.)
ÁRON: Nem szeretek enni. Ennyi. Amúgy meg titok, hogy honnan tudom.
ANGYALKA: Furcsa, hogy ezt mondod... meg kicsit kattantnak hangzik, de valamiért hiszek neked, ne kérdezd, miért. Látod Tomvétszt? Elaludt szegény öreg.
ÁRON: Igen. Anyám mesélte, hogy irodalomtanár volt egy belvárosi gimnáziumban, az osztályából egy nagy színész is kikerült később. De a felesége felakasztotta magát a közös albérletükben tíz éve, a lányuk meg meghalt ötéves korában valamilyen fura nevű betegségben. A dokik meg tudod, milyenek, a halálos tüdőbajt összekeverik az influenzával.
ANGYALKA: Ja. Sarlatánok. Azt én is tudtam, hogy elvesztette a családját. Gondolod, hogy meg fog halni itt az aluljáróban? Én befogadnám, ha idősebb lennék és lenne saját lakásom.
ÁRON: Figyelj, éjszakánként a közeli hajléktalanszállón van, csak napközben jön ide és nem is alkoholista, csak néha itatja le az a két transzvesztita pali, aki folyton itt grasszál. Talán a hajléktalanszállón valamennyire otthon érzi magát. Na mindegy... ez marhaság...inkább azt mondanám, hogy talán ott nincs annyira egyedül.
ANGYALKA (komolyan): De. Tomvétsz nagyon egyedül van. Nézz körül. Tegnap buli volt a városban, itt lent is. Minden össze van okádva, kosz, üres piásüvegek, sörös dobozok, felfordult szemeteskukák mindenütt. Hol élünk? Miért élünk így? Te ezen elgondolkodtál már?
ÁRON: El.
ANGYALKA: És? Mire jutottál? Szerinted hol élünk?
ÁRON: Azt nem tudom. De nem jó helyen és nem jó időben.
ÁRON: Egyébként hogy hívnak?
ANGYALKA: Találd ki.
ÁRON: Mi? Mondd már meg, hogy hívnak.
ANGYALKA (megfogja Áron kezét. Hosszabb csend.) A nevem...
Zene. „ IAMX: I am terrified”
Sötét.