Szakmány Piroska
KISFIÚ
 
hét éves sincs
s csak egy lába
azon ugrál az
autók között
kéreget koldul
azt mondják
maffia
én azt mondom
kisfiú
 
KARÁCSONY
 
Nagymami a kulcslyukon
bekukucskálva
angyalokat látott
A fát díszítették
Most én is belesek
Mindenfelé száraz
megfeketedett
tűlevelek
 
ANYÁM
 
Az üveg szétrobbant
az éléskamra hideg kövén
s a bordó lé
szerteömlött
Már nem emlékszem
hogyan kerültem
én is a kőre le
csak a rugást
éreztem oldalamban
Még ma is
Szeretlek anyám
 
ŐSZ
apámnak
 
Nád dión koppan
Levél fűre huppan
Sötét madár mosdik
Nedves tolla fénylik
Piszkos lepedő az ég
 
Dió kosárban koppan
Érett szőlőszem robban
Apám meséket mormol
Szél levelet borzol
Piszkos lepedő az ég
 
SZÉLESÉS
 
Fájdalmam fagyos
fénye fáradtan
csalódott csókot
csöppent csöndembe
Hiú hatalom
hervadni hajtott
mézes méreggel
meleg malomba
őrlődni örök
ölelésedbe
Szél-szomjúságtól
szédült szívembe
záporod zengő
zálogát zárja
Vágyok viharos
vad vizeidre
süllyedni selymes
sóhajok sarába
 
KÍVÁNSÁG
 
egy fekete
függöny kellene
amit bármikor
behúzhatok
ha nem vagyok
kíváncsi másra
csak a teljes
azonosulásra
 
HOLNAP
 
Kilesem holnap hörgő hajnalod
galambszem-napod
feltámadását
zavaros tócsákban
tükörcserepek atomrobbanását
Kereslek holnap
fagyos virágok
illattalan hálaénekében
s madarak puha szárnya alatt
Várlak holnap
repedések óvó méhében
termőföldek deres
göröngyeiben
Kérges karod
halál-ölelése
vonz majd a szél
öröm-örvényébe
holnap
hol napraforgók
sorvadt asszonyteste
sebez majd
bizonytalanságom
fekete tavában
Holnap ujjaid köré
fonom életem
hold-gyöngysorát
ajkadra cseppentve
gyümölcstestem
fanyar nedvét
holnap
 
Ma még üveghártyás folyók
kövei alá rejtőzöm
s eltűnök lovaid
forró páraködében
 
TÉLI REGGEL
 
roppan a dermedt föld
habzó tejillat száll
méz cseppen ágról-ágra
fogam közt ebcsaholás
 
kútban csiga dalol
uszályán selymes fény
és mint minden reggel
ez is csak a miénk
 
HOLD
 
jegenyék ujjai között
ős tükör csillanó-hártya
elrabol árva szemünkből
fátyoltánc sejtelmes árnya
 
bús kagylók gyöngy-fénye hívhat
sós hullám dagadó vára
visszatérsz kelyhünkbe mindig
testünkből fellobbant fáklya
 
NÁLAM
 
örvény a légben hajnal
varjak hitchcocki népe
szememben bagoly a dallam
meztelen bokámon fény
 
nem hívlak gyűrött vászon
homlokom ömlő lüktetés
a szemcsék zizzenő árnya
úgyis mélyen belémvés
 
IDŐMADÁR
 
puszták felett körbe-körbe
millió rozsdás szilánkra törve
búgva és sírva
bízva és zúgva
gerleszárnyat feszítek a múltra
s mint karvaj csőrt a húsba
ujjaim az időbe vájom
nem pereghet hiába
homokszem e tájon