és a fenyők felett, és a múzeum ablakából még
a Szent Márk téri forgatagot figyeltem, és a narancssárga
autóbuszokat, és megállíthatatlan körforgásukat,
az utasok fáradhatatlan ki-beszállását, és az érkezést,
és a távozást, és úgy tetszett a csönd és a béke megkövetel
némi zajt, kipufogógáz-mérget,
hogy édesebb legyen, akár az elfeledett fényűzés,
és mögöttem hallottam a turisták távoli lépteit,
és alig hallható mondataikat, és azt kérdeztem magamban,
most ebbe a múzeumba ők is csak Fra Angelico tiszta
színei miatt jöttek-e, amelyek mint a hétköznapi örömök,
az oly könnyen elfeledettek, és amelyeket megbecsülni
képtelen vagyok.
