MÁSODIK RÉSZ

 

Első jelenet

 

Alkonyodik. A láp, a közönséggel egyazon teret foglal el. Háttérben a dombhát és a falu, azon túl a kúria látszik, ahol most is tart a bál. Vadal, Hliodárszáza és a Nagyöreg csíkásznak a mocsárban. Körülöttük egy-két lidérc röpköd a zenére. A béka-kuruttyolás és nádsuhogás is jól hallatszik, éppen annyira, hogy kicsit "piszkítsa" a balett-zenét. A mesélő a közönség közül bukkan elő.

 

MESÉLŐ: A mocsár, a kúriától nem messze, egy dombháttól láthatatlanul,

Mint egy hatalmas állat, büdösen, fel-felébredve pihent.

A háztól a déli látóhatárig vele volt tele minden, hatalmas, soha

Meg nem élt titkok gonosz tudója füstölgött benne szerves trágyává omolva,

Mintha mérges lenne az egész világra, de kiváltképp azokra,

Kik vizes bőrére ladikkal s csáklyákkal hágtak tovatolva magukat,

Mély sebeket szúrva a hínár folyondárhúsába, s megbontva a sűrű nád

Béka- s piócatesteket rejtő szemérmes függönyét...

HLIODÁRSZÁZA (tyúkként megélt élményeit meséli): ...aztán valamilyen levágott lófejről kezdett beszélni, de figyelmemet mindig megzavarta valaki, mert majdnem letapostak.

VADAL (időnként rettegve körülnéz): És hogyan sikerült kimenekülnöd?

HLIODÁRSZÁZA: Nem menekültem. Kihessentettek, mint egy szaros csibét.

VADAL: Hát, nem egy kettősügynöknek kijáró viselkedés...

HLIODÁRSZÁZA: Aztán biciklizett, és közben beszélt a württenbergi hibrid ludakról is. Furcsa. Mintha már hallott volna minderről. Még a nevemen sem csodálkozott, mikor azt Kamill megemlítette.

NAGYÖREG (csodálkozva): És ki is tudta mondani?

HLIODÁRSZÁZA (felfrottyan): Mért ne tudta volna kimondani? ...de nem mondta ki. (elgondolkodik) ...én is azt kérdezem most magamtól, amit az úrasszony is önmagától kérdezhetett, amikor szülés közben ott üvöltözött a cselédszobában, hogy ki ez a Sardaffas, aki szemtelenül beszületett ide, megelőzve és kitúrva helyéről azt a kis pogány Naxoszt, meg azt az előre felszarvazott, málé Endümiont is.

VADAL: Valójában nem ő a hibás, hanem az ismeretlen apja. (A távolból furulyaszó hangzik fel, mire újfent táncra perdülnek a lidércek. Villódzó fények kísérik a jelenetet).

NAGYÖREG: Buttadeus említett valami Nemlétezőt, aki pikulál.

Távolabb a mocsárban, de mintha dombon állni látszana a Pán alakja. Vadal riadtan mutogat arra, a nézők feje fölött.

VADAL: Mi az ott a láp fölött, tán lidérc?

HLIODÁRSZÁZA (egykedvűen): Én kecskének nézem.

NAGYÖREG (az orráig sem lát): Mintha még a szagát is érezném.

HLIODÁRSZÁZA: Igen, az elég kifejezett.

VADAL: Jézus! Mekkora nagy szarva van!

HLIODÁRSZÁZA: Meg pikulája.

VADAL: Halljátok? Mintha egyre többen lennénk! Úgy tocsognak itt, mint valami hatalmas réti csíkok! De nem látok semmit. Vajon ez már a horror... a horror vacui? Az üres tér, mely mégis nyüzsög valakiktől! Úgy érzem, mintha szétkenődnék a lápon... Segíts, add a kezed, Hliodárszáza!

NAGYÖREG (szintén a nőbe kapaszkodik): Jé, ő is ki tudta mondani... De ez a kipárolgás, elevenbe vágó. (kiabál) Látom a Nemlétező szagát! (A lidércek egyre többen, s egyre nagyobb széllel táncolják őket körül. Ekkor megjelenik a dombháton Illangó).

ILLANGÓ: (hangjára elhallgat a zene, a lidércek eltűnnek): Hahó! Megteltek-e már az edények csíkkal, piócával?

VADAL (dühösen kifújja magát): Ugyan, ez csak Illangó. Már majdnem pánikba estem. Miért kell nekem felesleges szívritmus-zavarokat okoznia?

NAGYÖREG: Már az előbb is kijelenteni szándékoztam, hogy ismerős nekem ez az illat.

HLIODÁRSZÁZA: Öreg, te mindig költői voltál. (Illangó felé pislant) De egyszer bosszúból görénnyé változom.

ILLANGÓ (távolról, emelt hangon): Hazavittem Benjámint, aztán gondoltam, megnézem önöket. Azt hiszem apám is hazaért már a kúriából, ahol, úgy hallottam, valami egészen rendkívüli dolog történt. Képzeljék, egy hintaló életre kelt, aztán meg megfulladt, amikor belefordult a mosóteknőbe. Ja, meg megszült az úrasszony. Egy tonnabébi a gyerek, és állítólag zseni. Na, de megyek, meg kell itatnom Benjámint. (eltűnik).

VADAL: Hát, elég nagy vihart kavart. Képzeld, még ha az a disznó is vele van!

De valami szokatlan akkor is történik a lápon... Mit gondoltok, lehetséges, hogy ez a ...Sardaffas, valóban az a lúdvérrel táplálkozó Góliát? Meg az a Buttadeus is, mit keres itt már majdnem egy éve... és különben is, merre van az a Transzmánia, meg miféle Gutenberg küldözget ilyen újságokat az úrasszonynak Mainzból? ...meg minek?

HLIODÁRSZÁZA: Egészen drámai lettél. Vagy csak összefoglalni szeretnéd az eseményeket?

NAGYÖREG: Lassan szedelőzködjünk. Nézd, már egészen megmeredtek a csíkhalak.

HLIODÁRSZÁZA: Bár valami emlékeztessen a fiatalkorodra, öreg.

NAGYÖREG: Részemről a szerencse, Hlioszar... Hliodárszáza! (Távolodnak a dombháton át a falu felé).

 

Második jelenet

 

Ismét a falu "főtere" a kúttal. Sardaffas az asszonyoknak mesél, akiket már teljesen lenyűgözött.

 

SARDAFFAS: Szeretném, ha elhinnék nekem, hogy a jókedvet lehet sűríteni, s ezáltal takarékoskodni is tudunk vele. Ezt érezhetjük is, de csak ott belül, a mellkas tájékán. Rettentően fontos, hogy például amikor nyelünk, elhiggyük, hogy egy adag jókedvet nyeltünk le. Ehhez viszont gyakorlat kell. Meg kell tanulnunk nem az üres gyomrunkra, hanem arra gondolni, hogy éppen egy jószagú csók csúszott le a szívünkre. De próbálják csak meg! Nem csupán a könnyeket lehet lenyelni! Csukják be a szemüket, s aprókat nyeldekeljenek. Vigyázzanak, ne menjen le sok levegő, az nem boldogít, az legfeljebb csak a boldogság előszele...

Nyeldekelnek, átszellemült arccal, de nem sokáig, mert a háttérben megjelenik Illangó a malaccal, természetes illatfelhőben. Lassan, kíváncsian közeledik, hasonlóképpen Szelénéhez, amint Pán felé tartott. Sardaffas nem látja őket, tovább mesél.

...erre jó példa egy római barátom, aki a jókedv reményében akkorákat nyelt, hogy végül tele lett levegővel, s felfúvódott, mint egy mocsári béka. De aztán gondolt egyet, legyőzte fájdalmát és futni kezdett. Futott, futott, azt gondolta, ettől megkönnyebbül, de sajnos ez nem következett be. Ellenben észrevette, hogy futás közben oly magasra szökell, mint egy szöcske. Kitartóan próbálgatta erejét, és másnap, amikor éppen a szomszéd ház embermagas palánkján ívelt át, hopp, egyenesen egy vadrózsabokorra pottyant. Na, ott pukkant egyet rögtön, de ez sem szegte kedvét, továbbra is csak nyelt és futott és ugrott, de akkor már tudta, hogy miért teszi. Célja volt, ezért dolgozott. S az eredmény: Octavianus alatt, megnyerte az Athéni olimpia magasugró számát! Hihetetlen eredmény egy csupán vígságra áhítozó amatőrtől! De az egész történet varázsa, hogy akkor meg a diadaltól lett határtalanul boldog, a diadaltól, már nem a nyeldekléstől. Még akkor is nevetve hadonászott, amikor idült bélpangással és babér-koszorúval a fején, az ispotályba szállították. Azt mondják, a túlzott feldobódottságot előidéző gázok ártottak meg neki.

Közben Illangó Sardaffas háta mögé ér. A hallgatóság fintorog, lassan, egyenként elszállingóznak, és a felcsendülő halk zenére, ringó, kábult táncba kezdenek a háttérben. Sardaffas, mintha észre sem venné, befejezi a mondókáját.

...és sajnos, rajta már a rómaiak csodadoktora, Aesculapius sem segíthetett. Tudják, az a tekergő jószág, mely annyira hasonlít a réti csíkhoz, a misgurnus fosilis-hoz.

ILLANGÓ (csendesen megszólal, a háta mögül): Hát valóban inkább ahhoz, mint a kövi csíkhoz, a nemachilus barbatulushoz! Az ugyanis, csak a hegyekben él, és hat szál bajusza van! (A kezét nyújtja) Illangó vagyok, Kamill leánya.

SARDAFFAS (jól megnézi): Lenyűgöző. Sardaffas. (Elismerően) Kisugárzása egy sertés-farméval vetekszik.

ILLANGÓ (meglepi, hogy Sardaffas ennek ellenére inkább közelebb lép hozzá): Á, csak egy disznóm van, Benjámin. Most jövök a makkoltatásból.

SARDAFFAS: S azt persze mindennap kell.

ILLANGÓ: Igen. Meg közben szellőzködünk is egy kicsit. (Lesüti a szemét).

SARDAFFAS (szintén zavarban van, csak vigyorog): Ért az etológiához is?

ILLANGÓ: Ha malacokról van szó. De mostanában inkább a lidércek fenotípusai érdekelnek.

SARDAFFAS: Á... Az öröklött tulajdonságok és a környezet hatására létrejövő megjelenési formák. Hát itt vagyok például én. Engem nyugodtan tanulmányozhat.

ILLANGÓ: Köszönöm. De nem szeretném elriasztani. Maga különben sem egy lidérc.

SARDAFFAS: Az ember által érzékelt dolgok sosem magától a dologtól, hanem a megfigyelő habitusától függnek. Úgyhogy, csak bátran. Mitől leszek én alávalóbb vagy különb, ha lidércnek néz?

ILLANGÓ: Talán azzal, hogy akkor ÉN magát annak látom, vagy sem. Vagy nem érdekli, hogy kinek látszik ...mások szemében?

SARDAFFAS: Csak annyira, amennyire másokat érdekel, hogy ÉN kinek szeretnék látszani az ő szemükben. (Nézik egymást, közben megérkezik Köhl atya).

KÖHL ATYA: Dicsértessék az Úr. Illangó, lányom, apád keresett az előbb.

ILLANGÓ: Azt hiszem, téved.

KÖHL ATYA (köhög): Mért mondod ezt gyermekem?

ILLANGÓ: Mert nem engem keresett, hanem őt (Sardaffassra mutat), engem csak megbízott azzal, hogy mondjam meg neki, siessen a kúriába.

KÖHL ATYA: Mi sürgős dolga lehet egy cselédnek az urával, hogy még üzen is érte?

SARDAFFAS (vigyorgó képe kissé elkomolyodik): Azt hiszem semmi. Csak szeretné, hogy ott legyek, ahol ő. Erről jut eszembe, ismertem egy embert, aki egy vályog-tűzhelyet cipelt azért, hogy akkor is az utcán mászkálhasson, amikor ott semmi dolga, s nehogy henyének nézzék. Rendben is ment minden, amíg emberünk, időnként kiújuló alhasi sérvet nem kapott.

ILLANGÓ: S aztán mit talált ki a tűzhely helyett?
SARDAFFAS: Semmit. Nyugodtan járt-kelt az utcán szenvedő képpel, kezében tartva egyre nagyobb dudorát. Mert már nem volt henye, csak beteg.

KÖHL ATYA (megint köhög): Önre ráférne egy-két igazi példázat is, a Szentírásból.

SARDAFFAS: Milyen nyelvű bibliája van, atyám?

KÖHL ATYA: Latin.

SARDAFFAS: (felvillanyozódik): Az a kiadvány, melyet Gutenberg, Fauszt János pénzén nyomtatott 1450-ben?

KÖHL ATYA: Miket beszél fiam? 1450-et legfeljebb az uno... Illangó gyermekei érhetik majd meg. Nem, az én Szentírásomat egy Ferenc-rendi szerzetes másolta elég sok hibával, vagy száz évvel ezelőtt. Mindenesetre, belelapozhatna, fiam.

SARDAFFAS: Köszönöm atyám. (Mintha Illangónak mondaná) Szóval Gutenberg még nem nyomtatta ki a bibliát. És Kamill szerint éppen most készül a börtönbe... De akkor nincs esélyem arra, hogy... feltéve, ha egyelőre mégsem zárnák be ezt a Johann Gensfleisch zum Gutenberget.

KÖHL ATYA: Miféle... nyomatásról van szó? S épp a börtönben? Észrevettem, hogy ön néha, nos, konfabulál.

ILLANGÓ (elképedve): Fa... micsoda?

SARDAFFAS: Nem tesz semmit, atyám, majd visszafogom magam. Köszönöm, hogy átadta az üzenetet, Illangó. A legközelebbi találkozásunkig pedig egy találós kérdés. Jól figyeljen, közel áll önhöz! Így hangzik: Földet öntöző, de nem eső, szabadságába belevesző erő. Mi az?

KÖHL ATYA (rákap az ötletre): Magam is beszállhatnék a játékba? Lenne egy-két tippem...

SARDAFFAS: Hát persze, atyám. Ettől kezdve, úgyis mindnyájunk tippjeire szükség lesz! (Elmegy).

 

Harmadik jelenet

 

A kúria konyhája. Kamill és Buttadeus az asztalnál ülnek, amelyen valamilyen sült maradványai látszanak. Egy krédlikakas jár-kel az asztal alatt. Szeléné lép be, nyomában egy-két éjszaka-tündére lejt, a Hold istennőjének jelenését kísérik.

 

SZELÉNÉ (tarka selyempogyolában, kissé zilált frizurával): Kamill, nem látta a fiamat? Sosincs itthon, mintha nem is e házhoz tartozna. Azonkívül meg kéne már, hogy fürödjön, és sovány is, rendszeresebben kéne ennie... (A maradékra pillant) Hallom, a múltkor a mocsárban fekve leste a pákászokat, s amikor azok észrevették és szólították, csak nagyokat kuruttyolt és felfújta a pofazacskóit. Naiv gyermek. Amilyen nagy, olyan játékos. (Álmodozva) Remélem, Endümion apaként is elfogadja őt, majd ha eljön.

BUTTADEUS (ha felállna, egyensúlyproblémái lennének): Ő inkább a következő fiad nemzésével lesz elfoglalva, Szeléné. De azért sem tenném tűzbe a... Sőt, még az is lehet, hogy megsértődik, és mással akarja megcsinálni Naxoszt.

SZELÉNÉ (villámló szemekkel): Akkor megölöm.

BUTTADEUS: Egy istent? E tettnek még a halvány gondolata is maffiaháborút jelentene az Olümposzon. Már így is eléggé megkeverted a dolgokat.

SZELÉNÉ: De mit kezdjek én egy olyan fiúval, aki nincs benne az Írásban? Helyette akár papagájt is tarthatnék!

KAMILL: (tisztelettudó) Asszonyom, az olyan madár errefelé még ismeretlen.

SZELÉNÉ: Vagy egy közönséges kakast! Az bár hallat magáról hajnalban, meg fennhordja az orrát. (Nem veszi észre a krédlit).

BUTTADEUS: Nyugodj meg Szeléné, semmi okod az aggodalomra. Látom, tele is vagy. Meg sápadt is a méregtől.

SZELÉNÉ (melle hullámzik): Ma este, érzem, ismét mindenki engem néz... La Luna, mondják! Figyeld, mily gömbölyű!

KAMILL: Ez még nem derült ki, asszonyom.

SZELÉNÉ (nem is hallja): S csak néznek! (Begorombul) De csak néznek! Hogy: La Luna! És még egy átkozottul magányos éjszakát tölthetek ott fenn, e jó meleg kupleráj felett! (Kivonul, nyomában az éj-tündérek).

BUTTADEUS: De hogy miért beszél ilyenkor latinul? Huh! Még innen is érzem a hőhullámait. (Kihúzza magát) Nemhogy megelégedne egy magamfajta, jópofa vadásszal...

KAMILL: Szerintem a hullamerevség számodra a sors legnagyobb iróniája... Na, de hagyjuk a nekromanciát.

BUTTADEUS: Hol van már Sardaffas? Tán csak nem a lápon játszogat a csíkokkal? (Ránéz a krédlikakasra) Mit szólsz, Hliodárszázának üzemzavara volt?

KAMILL: Akkor ő már tudja, mit jelent férfinak lenni.

BUTTADEUS: Két fölösleges extremitást, semmi egyebet...

SARDAFFAS (megérkezik derűsen): Csak egy kis dolgom akadt a kút körül. De hogy is van az a nyelvtörő mondóka? Egy kút körül, két tyúk kerül. (Mondogatja, míg ő is észreveszi a kakast) Jé, egy kakaska!

(Mutatóujját teátrálisan a szájára teszi, jelezve, hogy tudja, miről van szó, majd direkt a kakashoz): Hát akkor kezdjük a megbeszélést!

BUTTADEUS (legyint): Hagyjuk, ha már ennyire megkínlódott szegényke... Inkább egyél egy falatot. Anyád járt itt az előbb, keresett.

SARDAFFAS (letép egy darab húst, rágni kezdi): Az azt jelenti, hogy most kelt fel.

BUTTADEUS: Pontosan. Ha kinézel az ablakon, megláthatod őt, ahogy az égen úszik.

SARDAFFAS: Ne légy profán, mert ha direkt fogalmazok, te is egy pillanat alatt nagyipari redesztillációs készülékké változol.

BUTTADEUS: Hát az meg mi?

SARDAFFAS: Szeszkazán.

KAMILL (kissé türelmetlen): Nem bánom, akkor a könyvnyomtatás problémakörét inkább holnap tárgyaljuk?

SARDAFFAS: Bocsánat. (Leül az asztalhoz) Buttadeus?

BUTTADEUS (megpróbálja összeszedni magát): Nos. Együtt vagyunk már egy ideje, pontosabban azóta, hogy Sardaffas megszületett. A körülményeket talán hagyjuk, Szeléné az előbb így is felborzolta a kedélyeket. Mindenesetre oka van annak, hogy engem, a Nemlétező, Sardaffas atyja, ideküldött. (Megköszörüli a torkát) Nincs véletlenül egy kis konyak? (Néma csend) Hát jó. Szóval: a Szeléné és a Nemlétező nászából született fiú, Sardaffas, nem szerepel az Írásban. Ennyi. (Csend. Végül Kamill feláll, és hoz egy üveg konyakot. Leteszi Buttadeus elé). ...ez az egyik. A másik: még szerepelhet az Írásban, ha a könyvnyomtatás leendő mestere, egy bizonyos befektető, Fauszt János jóvoltából, nem kerül rács mögé.

KAMILL: Erről olvasott fel nekem Illangó, abból az újságból. Vagyis, Gutenberg, máris Fauszt János adósa. Az egész nyomdát elárverezheti, vagy börtönbe kerül.

SARDAFFAS: Röstellem megkérdezni, mert sajnálom ezt a nyomdaművészt, de más nincs, aki szerepeltetne az Írásban? ...már csak anyám kegyeinek megszerzése céljából is?

BUTTADEUS (unottan): Dehogynincs. Például Gutenberg segédje Mainzból: Johannes Mentelin, vagy a bambergi Albert Pfister, aki szintén az ő segédje, (böfög) De ők hűségesek mesterükhöz, meg nem is lenne képem megkérni őket... a helyedben sem, persze. Aztán van egy olasz is, egy Pamfilio Costaldi, de az már most is eretneknek számít abban a még alig pelyhedző reneszánszban, elképzelni is kockázatos lenne, mit ér majd az ő bibliája, és Te, ki is lehetnél benne. Akkor Lourens Coster, a hollandus...

SARDAFFAS (kissé megsértődik): Elég. Meggondoltam. Nem érdekel az Írás, de még az olvasás sem. Akkor sem, ha szent, akkor sem, ha nem az. Még ha az az isteni La Luna, borongós égen is fog szomorkodni felettem. (Kinéz az ablakon) Erre mondják, hogy elbújt a felhők mögé. De hova bújhatok én előle? Másrészt a státuszom: a Nemlétező fattya. Hát kell ennél jobb ajánlólevél az Írásban való szerepléshez? Vagy akármilyen szerepléshez? S végül még csak az hiányzik, hogy a lányod (jelentőségteljesen Kamillra néz) megállapítsa, hogy öröklött tulajdonságaim, s trágyaszagú környezetem hatásának összegzéseként, ím, úgy állok itt előttetek, akár egy telivér lidérc, vagy egy nagyfarkú hímboszorkány. (Csend).

BUTTADEUS (felkel az asztaltól, imbolyogva sétál): S imígyen szólasz most minden szerencsétlen és elnyomott mocsári szellem érdekében, merthogy jobb lett volna nekik, ha ki sem találják őket, s maradnak bárgyú gazdáik elfeledett álmai. Na de elég volt. (A krédlire mutat) Hát vedd tudomásul, hogy ebben a szaros kakasban több önérzet van, mint benned. S habár lehet, hogy ebben Hlioszar...

KAMILL: Hliodárszáza.

BUTTADEUS: ...nem adna igazat, de azt mondom, te többet potyogtattál itt ma este, mint e kakri.

KAMILL: Pedig most épp abba léptél bele.

BUTTADEUS (a talpát nézi): Mibe?

SARDAFFAS: Tehát mégis Hliodárszázáét választottad...

KAMILL (visszakanyarodik): Abban a nyomtatványban, amit Buttadeus hozott északról, az is benne volt, hogy Fauszt János egy kis csapattal Rómába készül, magához őszentségéhez a pápához.

BUTTADEUS: Valóban. Abban a nyomtatványban pontosan az a szöveg olvasható, amit Gutenberg írt Mainzban mielőtt idejöttem volna. Elhoztam megmutatni, mert van, aki nem hisz a puszta szónak, különösen, ha azt az én számból hallja. Igen, Faust Rómába készül. És útja épp erre vezet. Majd a Balkán-félszigeten keresztül az Adriáig, s azon átkelve a Bari - Nápoly - Róma vonalon. És segítenünk kell neki, vagyis lehetővé kell tennünk, hogy Faust és kísérete valóban eljusson Rómába.

SARDAFFAS (szórakozott): Segítünk nekik. Úgy legyen.
BUTTADEUS: Nem értitek?

KAMILL: Nem egészen.

SARDAFFAS: Én értem. Faust már megkötötte azt a bizonyos szerződést?

BUTTADEUS: Ühüm.

SARDAFFAS: És most megy a pápához meakulpázni?

BUTTADEUS: Ühüm.

SARDAFFAS: És ha a pápa feloldozza, akkor... Faust megszabadul ama bizonyos adósságától?

BUTTADEUS: Ühüm.

SARDAFFAS: És akkor... Faust is elengedi Gutenbergét?

KAMILL: Miét engedi el?

SARDAFFAS: Gutenberg adósságát! Kénytelen elengedni, a saját bűnbocsánata érdekében. És akkor Gutenberget nem teszik hűvösre, és akkor kinyomtathatja a negyvenkétsoros bibliát, az Úr - bocsánat, mama - ezernégyszázötvenedik esztendejében!

BUTTADEUS: Vivát! (Iszik)

KAMILL: Uram, akkor pedig az ön neve bekerülhet az Írásba, s az úrasszony ezentúl nem bújik a felhők mögé!

SARDAFFAS: De hogy segíthetünk Faustnak, hogy eljusson Rómáig?
BUTTADEUS (kenetteljes): Zarándoklatában, mindenki ott segít neki, ahol épp lakik, s úgy, ahogy módjában áll.

KAMILL (következtet): Tehát, mi itt. S vajon miből állhat e segítség?

SARDAFFAS: Fausték, ha dél felé haladnak, át kell, hogy jussanak a lápon. Azt megkerülni nem lehet. De átjutni sem. (Mosolyog) Az a sok lidérc...

BUTTADEUS: Meg körülbelül egynapi gyaloglás a piócákkal teli, derékig érő, dermesztő vízben. Lovakkal, málhákkal.

KAMILL: Akkor meg miért nem mennek Európán keresztül? Az út arra lényegesen rövidebb.

BUTTADEUS: Mert azon a tájon már emberemlékezet óta dúl a pestisjárvány.

KAMILL: Ja, igen, a kereskedelmi útvonalak a fekete halál útjaivá váltak.

(Csend)

SARDAFFAS: ...el kell tüntetni a lápot.

KAMILL (sajnálkozással néz Sardaffasra): Hát persze.

BUTTADEUS: Csiribú, csiribá...

SARDAFFAS (tűnődve): Megvan a módszer. Eszembe jutott egy találós kérdés, amit ma Illangónak és Köhl atyának tettem fel.

BUTTADEUS (nyájasan): S az hogy hangzott?

SARDAFFAS: Így: Földet öntöző, de nem eső, szabadságába belevesző erő. Mi az?

BUTTADEUS (imbolyogva néz Sardaffasra): Ez szellemes. De mit akarsz vele?

SARDAFFAS: Mondd meg, mi az!

BUTTADEUS (csak azért sem): És egyáltalán, hogy képzelted el? Elég furcsa módja a láp-lecsapolásnak!
KAMILL: De mégis, mi az? Na jó. Fogadjunk, hogy a lányom, Illangó megfejti! A fontos, hogy kitaláltátok, hogyan tüntessük el... (felvillanyozva) Kitaláltátok, vagy nem?

SARDAFFAS: Ma este, amikor a Hold(...) újból feljön, találkozzunk a dombhát mögött. Szóljatok A Nagyöregnek, (a kakashoz) Hliodárszázának, a kémnek, sőt, még Vadalnak is. De a pákászokat és csikászokat ezúttal ki kell hagynunk a játékból, nehogy fellázadjanak a mocsár lecsapolása miatt. Én is kiválasztok egypár megbízható kádárt, szegkovácsot meg tímárt a faluból. Ezenkívül: minden vödör, mosóteknő, dézsa, nagyobb tepsi, ami hozzáférhető a faluban, ott legyen.

BUTTADEUS (a kakast nézegeti): Hliodárszáza mindent hallott. Ledrótolhatja a pákászoknak.

SARDAFFAS (mosolyog): Nem fogja. A férje, Vadal is odáig van már a sok lidérccel.

KAMILL: Uram, ha nem tart tolakodónak, mit fogunk csinálni e rengeteg edénnyel?

BUTTADEUS (már mennyei állapotban van): Ha jól sejtem, vérszopó piócákat fogunk gyűjteni, barátom, aztán kezdődhet a véradási akció... (Sardaffasra pillant) S így, minden éjszaka, a következő holdtöltéig, úgy-e kedves boszorkány-barátom?

KAMILL (nem hisz a fülének) Aha. Hát, sok szerencsét nekünk.

Lassan szedelőszködnek, közben megjelennek az éjszaka tündérei, s táncolva takarítani kezdenek a konyhában. Egyik-másik ellopja Buttadeus üvegét és beleiszik. Kis idő múltán már áll a bál, s ők hárman, miután kihessegették a kakast, elhagyják a konyhát. A távolból kukorékolás hallatszik.