Gobby Fehér Gyula: Tekergők. Forum, Újvidék, 1996.
Ha van az életnek naposabb oldala, akkor annak fényét azok érzékelik erősebben, akik túlnyomórészt az árnyékban kénytelenek élni; s ezért már a halvány derengésnek is elégedettséggel örvendeznek, szemben azokkal, akiknek mindennapjait a verőfény ragyogja be. Ez talán így igaz, csak az a kérdés, hogy mit értünk "az élet napos oldala" alatt, mivel helyettesíthetjük be ezt a fogalmat: a polgári, vagy a kispolgári értékrend pozitívumaival, vagy az egzisztencializmus normáival, esetleg azzal a minimummal, ami a lét peremére sodródott egyénnek lehetővé tesz egy újabb ébredést, egy újabb napért való küzdelmet. Az is meglehet, hogy ez sem az igazi kérdés, hiszen az "élet naposabb oldala", mint a boldogság szinonimája igencsak viszonylagos jellegű: ha az olajmágnásnak a még több olaj a boldogság megtestesítője, akkor miért ne lehetne ugyanolyan boldogság-értéke egy ölben tartott macska dorombolásának az anyagi javakat megtagadó remete számára? Persze hogy lehet.
Ezt olvashatjuk ki Gobby Fehér Gyula remekbeszabott novelláskötetéből is. Hősei ugyanis a jóléti társadalom peremvidékére szorulva szabályosan küzdenek a létért, becsületes, vagy találékony (a jóléti társadalom értékrendszere erre erősebb kifejezést használ) módon tengődnek egyik napról a másikra, örülnek egy fröccsnek, annak, hogy beülhetnek egy moziba, hogy meghúzódhatnak egy szenes-fészerben, hogy tavasszal kibújik a hóvirág ... közben az élet hatalmas mitológiáit élik: szerelem, erkölcs, halál, nemiség (élve! nem elmélkedve róluk) mintha kifejezettebb hangsúllyal lenne jelen életükben, mint másoknál. Mintha ezek a csellengők jobban tudnák élvezni azt a bizonyos napos oldalt.
Gobby Fehér Gyula pedig igazi novellahősöket talált bennük. S mintha magukkal hozták volna a formát és a szerkezetet is: történeteikből egységes kötet állt össze.
A szerző korábbi művei is bizonyítják vonzódását a kétes egzisztenciák létmódjának feltárása iránt. Az eddigi gazdag panoptikumok helyett mostani könyvében már csak néhány hősre összpontosítja figyelmét, az elbeszélő főhősre, néhány társára a tekergésben, akik időnként maguk is narrátorrá lépnek elő, valamint az újvidéki, főként magyarlakta Telep néhány jellegzetes nő-figurájára. Ezek mozgásköre is könnyen betájolható: Újvidék, a Telep, a Petőfi-mozi, a vasútállomás, a Futaki úti piac, a Kövesnek nevezett üdülőtelep, a Féllábú kocsmája... Úgy tűnhet, hogy mintha divatba jönne az írók saját utcájuk lakóiról készült műveinek megjelentetése, de ezt a látszatot csupán néhány mostani könyvcím kelti, valójában az ilyen, mikrokörnyezetre korlátozódó témaválasztás mindig is "divatos" volt - ha tükrözhették a mindennapok különlegességét és a nagy mitológiák örökérvényűségét.
A Tekergők novellái monológok, amelyek az élet nehezebben viselhető oldalát sajátos humorba, a legkézenfekvőbb megoldásokba fordítja, a közben folyamatosan jelen lévő fájdalmat megjátszott naivitással leplezi. A humoros fordulatok, az előre- és visszautaló tőmondatok által keltett feszültség iróniában való feloldása, a hősök nagyképű vagánykodása Rejtő Jenő legjobb regényoldalait idézik. Gobby Fehér Gyula megtalálta hőseit és hozzájuk a létfilozófiájukat, gondolataikat leginkább kifejező tömör, sallangmentes stílust, ami olvasmányossá, szórakoztatóvá teszi novelláit és ugyanakkor kifejezi a szerzőnek a hősei iránti hangsúlyozott lírai vonzódását. S ebben a legkevésbé se gond, hogy a hősök magatartásának ábrázolása Rejtő-vonásokat idéz.
A monologizáló főhős egy igencsak félresikerült eljegyzés drámai kulminációja előtt például úgy távozik, miként ő az angolos lelépést értelmezi: "Tudtam, hogy valami történni fog. Már csak annyi időm volt, hogy összeszedtem a kabátokból a kulcsokat. A hálószobában a zsebembe süllyesztettem a háziasszony ékszereit, egy karkötő volt, három gyűrű, két medál meg két pár fülönfüggő. A spájzban megfogdostam Blazseknét. Mást nem is lehetett tenni, mert percenként jöttek a polcokra rakott kalácsokért. A konyhában egy szatyorba készítettem egy kis sültet meg két üveg palicsi pálinkát. Az előszobában egy kisbundát a spájzból hozott papírzsákba tömtem, aztán kitettem a ház előtti két fenyőfa közé. Ott akármikor megtalálható."
"Mindenki lopjon saját magának kabátot, ha dolgozni akar" - jelenti ki egy alkalommal hősünk, s ebből is látszik, mennyire gyakorlatias az a világ, amelyben él: "Szombat este körbejártuk a szórakozóhelyeket. Akinek pénze van, az költeni is akarja. Ez volt az elméletem. Aki benn ül a kocsmában, az nem őrizheti az autóját. Ez volt a második alaptétel. Aki nem őrzi az autót, az ne csodálkozzon, ha kilopják a rádióját. Ez volt a gyakorlatunk."
A rokonszenves hősök hangulatos monológjait tragikus történet keserű hangvételű előadásával töri meg az Akik megszámláltattak című novella, majd még ezt a hangulatot aknázza ki a Ház a kövesben és a Frigy a kövekkel. Ezek a szövegek közül kettő azáltal is kiválik a gyűjteményből, hogy megtöri a monoton szerkezetet: egyikben a narrátor előadásában másodlagos, majd azon belül még egy harmadik monológot is nyit a szerző, a másikban pedig a mesélt történet mellett egy mellékszöveget futtat (mellesleg a Gobbynál vissza-visszatérő békákkal kapcsolatosat).
A novellák szerkezete egyébként lényegében egységes. Éles, célratörő indítással kezdődnek, egy-egy, az olvasó érdeklődését felkeltő mondattal, ami nem is a történet előkészítését szolgálja, hanem egyszerűen belöki az olvasót a szövegbe. Az írások fűzérbe kerekednek, s miként a regényekben, oldalról oldalra újabb vonásokkal gazdagítják az ábrázolt mikroközösség léthelyzetéről alakuló képet, valamint az egyszerre szánalomra méltó és szívünkbe zárható figurák (miniatűr) galériáját. Helyzetről, állapotról szólnak ezek az elbeszélések: a Telep néhány évtizeddel ezelőtti lakosainak az alapvető létkérdésekkel - élettel, halállal, erkölccsel, szerelemmel és nemiséggel - történő állandó és folyamatos szembesülésről.
Nehéz élet a Tekergőké. A novellákban mégis megszépül történetük, egyfajta bájjal jelennek meg a létkérdéseket görgető mindennapok, velük együtt a hősök, a bűnözés állandó vonzásában élő vagányok, akik körül néha összebonyolódik az idő. Miként a kötetzáró, nagyszerű lírai szövegében észrevételezi Gobby Fehér Gyula: gyakran a szerző akaratán kívül.