Bogdán József: Szeder indája. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1998.
Lehetséges, hogy át kell értékelnünk ismereteinket a gyermek-irodalomról, bár annyira mégsem radikálisan, miként az Bogdán József verseskönyvének olvasása után tűnik. Attól ugyanis aligha lesz egy költemény gyermekvers, hogy a sorok lejtésével keveset törődő képekben megjelenik egy kisfiú, a természetet benépesítő parányi élőlények sora, vagy hogy bizonyos fogalmak megnevezése kicsinyítő képzős, becéző formában fordul elő benne. Ettől még lehet jó vers, jó költemény, de nem kötelezően gyermekvers. Ahhoz ugyanis valami más kell. Például az, hogy a költő eldöntse, hogy melyik korosztályt kívánja megszólítani művével. Másképpen él át ugyanis egy formába öntött, mondanivalót hordozó hangsort egy két esztendős, és másképpen egy tíz éves gyerek. Azután valami módon közelivé, kedvessé kell tenni a fiatal hallgató, majd olvasó számára a versbeli közlést, mondjuk például a gyermek játékösztönének a megcélozásával. A versnek ehhez ideális eszközei vannak: a rím, az ütem, vagy éppen az időmérték - csak élni kell velük. A gyermekköltészetnek nem rejtett célja a gyermek személyiségének fejlesztése, világképének alakítása, ezért egyszerűsített erkölcsi képet kell elébe tárni, amelyben egyértelmű, hogy mi a rossz és mi a jó. Nem utolsósorban pedig a gyermek esztétikai érzékének formálása, a művészetekhez és a világnak a művészetekben megfogalmazott értelmezéséhez való viszonyának kialakítása is részben a gyermekköltészet feladata. Nem mindegy tehát, hogy milyen verseket adunk a gyerekek kezébe. Szerencsére a gyermekekben él egy természetes, velük született ösztön, ami alapján kiszűrik, hogy melyik irodalmi alkotás képes megszólítani őket, kommunikálni velük.
A Bogdán József által szívesen alkalmazott haiku forma zártságával, tömörségével, rímtelenségével a lehető legtávolabb áll a csengő-bongó, ritmusával, lejtésével magával ragadó gyermekversek szokványos sorától. A haikunak, ennek a 17 szótagos, 5 + 7 + 5-ös osztású, három soros jövevény versformának egyéb, a (számunkra idegen kultúrából és bölcsességből fakadó) hagyományból eredő követelményei közül egyik, hogy a vers olyan képet teremtsen, amelyben egyszerre van jelen a természet és az ember, sőt, e kettő változásának egymáshoz kapcsolódása, minden erkölcsi, bölcseleti, esztétikai vonzatával egyetemben. Egy vers, egy kép, esztétikai tökély, nagy bölcsesség - mondhatnánk röviden. Bogdán József mellesleg kiváló haikukat ír, sőt, többversszakos költeményeinek szakaszait is nem egyszer ebben a formában fogalmazza meg. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy a gyermeki értelem képes belelátni az élet és a természet rendje olyan találó megfogalmazásának a mélységébe, mint a következő: "Vak napraforgók / hajtják kerek arcukat / a föld ölébe." (Szeptember) Ennek a haikunak a bölcseleti tartalmával azonos fokú képi megjelenítő ereje van, a gyermek vizualizálhatja a képzeletbeli látványt. Kérdés azonban, hogy a bonyolultabb, elvontabb képeket magyarázat nélkül mennyire élheti át a gyermek, akiről mondottuk, világképe, esztétikai értékrendszere még csak alakulóban van: "Néz a kisfiú / izzó lávacseppeket. / Még nem tudhatja." (Augusztus)
Formailag gazdag kötet a Szeder indája, de írhat Bogdán szonettet vagy haikut, azok a versei a leghitelesebbek, amelyek közvetlen élményből, tapasztalásból és a látvány feldolgozásából fakadnak és hihetetlenül pontos, néha megdöbbentő, esztétikai feszültséget keltő képekben tárgyiasulnak. A csecsemő egyetlen mozdulatát és létének egy teljes szakaszát csak az képes ennyire megkapó érvénnyel képbe vonni, aki szeretettel állt a gyermekágy fölött: "Jobb sarkát a bal tenyerében tartja - rózsállik a kisbaba." (A legnagyobb csoda). Nála nem érezzük képzavarnak a hasonlatot, amikor az éjszakai sötétben "lepke száll, / mint egy óriási ököl." (Éjjeli lepke), mert a versben egyszerre van jelen az ember magánya és az isten illékony teremtményének óriássága.
Kimondottan gyermekekhez szóló, a konvencionális gyermek-költészet körébe sorolható verseket csak a kötet utolsó, Családi képek című ciklusában találhatunk. A ciklus címadó verse és még néhány rá következő is a gyermeki világba kalauzol, de teljes perspektívaváltás után: ezekben nem a felnőtt szólítja meg a gyermeket, hanem fordítva, a gyermeki látásmód határozza meg a lírai én megszólalását. Ezekben a versekben furcsa módon a gyermek élménye és közlése alapján tárul fel a bevezetőben említett, morálisan rendezett világ, amit csak egészen jó és csak egészen rossz dolgok népesítenek be. S ez a világ szomorú, sőt, immár nem a gyermek szemével látva: tragikus.
A kötet leglíraibb ciklusa a három versből álló, A legnagyobb csoda, amelyben a születés misztériumát fogalmazza meg a költő az anyát és gyermekét összekötő titokzatos erővonalak kitapintásával.
Egyszerre tehát több is, meg kevesebb is a Szeder indája egy gyermekverskötetnél. Több, mert Bogdán József lírája képalkotásának pompájában, morális-bölcseleti tartalmának gazdagságában és esztétikai megvalósulásának finom árnyaltságában van jelen ebben a kötetben, s ugyanezek miatt kevesebb: a versek zöme túl bonyolult ahhoz, hogy igazán megszólítsa a fiatal gyermeket. Ezzel szemben a felnőttekkel bizton kommunikál a kötet.