Ismét egy gyermekvers-kötet a Forum műhelyéből, ami nem igazán az, amit a műfaji megjelölése ígér. Úgy tűnik, hogy manapság mifelénk már nem lehet gyermekverset írni, legalábbis olyat aligha, mint amilyenek Fülöp Gábor vagy Domonkos István opuszában olvashatók: fölszabadultat, játékosat, a gyermeki világképet megragadót és abból építkezőt.
Cs. Simon Istvánnak ugyancsak nehéz lett volna azzal a szándékkal a papír elé ülnie, hogy mindenáron gyermekverset írjon. A gyermekköltészet által feltételezett leegyszerűsített erkölcsi világrend ugyanis szöges ellentétben áll költői attitűdjével. Nála mindennek a morál a mozgatója, valamint a hajdani cselekvések megmásíthatatlan következményeinek tudata, ami eleve kizárja a morális kérdések szimplifikálását, meg hát a vidámságot is. Erre talán valaki úgy is érvelhetne, hogy Cs. Simon költői világa egyébként is egyszerű, mit van azon még egyszerűsíteni. Tény azonban, hogy az a költői világ, amit korábbi köteteiből ismerünk, egyáltalán nem egyszerű, hanem éppen súlyos terheket hordozó; ám megfogalmazásában minimalizált, vagy talán mondjuk találóbb szóval: tömörített. Egy-egy tájképet idéző költeménye történelemtől, emberi sorsoktól, múlttól és jelentől terhes, s a könnyed játék gyorsan feledhető élményéért Cs. Simon nem adta cserébe világszemléletét.
Meghatározó létélménye nem engedte elszakadni a hajdanán elvesztett falutól, a rétektől, dűlőutaktól, nádasoktól, a Tiszától. Ezekhez a versbeli toposzokhoz járulnak még a gyermekkorából megőrzött emlékek és a tájképből kihasított látvány-szeletek fölmutatása. Cs. Simon tájélménye ugyanis merőben több a látványnál - általa lelkiállapotát tükrözi, vallomást tesz, morális ítéletet mond a költő. Mostani kötetében, a gyermekversekben talán annyi a különbség, hogy a megfigyelésből és leírásból fakadó versei kevesebb reflexiót hordoznak mint egyébként.
Ezért is fordulhat elő, hogy a kimondottan gyermekversnek szánt költeményeiben néhol sutára sikerednek a mondatok. Ritkán engedheti meg magának Cs. Simon, hogy versében a vadvirágok nagy kétségbe essenek, vagy nagyon nagy nádas növekedjen (hogy mi is alliteráljunk egy kicsit). Sokkal inkább ráismerünk az olyan szemléletes képekben, mint például amikor az öt gólya "Rovarszeplős / bágyadt légben / készülnek / a nagy útra." S ez a költő igazi hangja, a fölismerhető, a szerethető.
A felnőtt közönségnek többet mondanak a lecsupaszított világ egy-egy látványszeletét akár csak egyetlen mondatnyi villanásban, megrostált, minimalizált nyelven megidéző költemények, mint bizonyára a gyerekeknek. Ellenben a konzervatív költészeti iskolával való ismerkedéskor Cs. Simon István versei - szóljanak felnőtthöz vagy gyerekhez -, becsülendő példaként idézhetők.