Az elsőkönyves szerzőket bemutató Gemma sorozatban jelent meg Szűts Zoltán Versszelídítés című kötete. Ezt azért fontos tudni, mert magyarázatul szolgál a kötetbe foglalt versek között tapasztalható egyenetlenségre. Nehéz dolog ugyanis eljutni az első kötetig, meg nem is megy máról holnapra. A szerzőnek jut ideje haladni, előrelépni, ezért az első könyv nem jelenti feltétlenül az írói zsengék csokorba szedését. Másfelől azonban a költő bizonyára ragaszkodik korai alkotásaihoz, amelyek esetleg utat nyitottak számára a kötetben való megjelenéshez, még akkor is, ha esetleg időközben költői koncepciójában, alkotói eljárásában, szemléletében meghaladta azokat.
Ilyen harmatkönnyű zsengének minősül - alig néhány esztendő távlatából - a kötet(nek majdnem az) elejére került Átokföldje című költemény. E vers a HÍD folyóirat Versek éve című antológiájában jelent meg 1995-ben, és a hasonló hangszerelésű, a történelmi-társadalmi jelen tényeivel perlekedő költemények között figyelmet keltett ugyan, de inkább a közhelyekből épített időszerűség érintette meg benne az olvasót, mint a versíró tehetsége. Kamaszos moralizálás még ez a vers, panaszdal, az erkölcsi szólamoknak és olyan szétfolyó soroknak a sorjázása, mint "az általunk életnek nevezett homokórában" stb. Nem vers még ez a költemény, hanem túlbeszélt, terjengős lamentáció.
Mégis jól gondolta a kötet szerkesztője, hogy a kötetben a helye. Az Átokföldjében megfogalmazott közérzet ugyanis Szűts Zoltán verseiben a későbbiek során is meghatározó jellegű. Központi élménye a határ, amely determinálja a rajta innen és a rajta túl lévők habitusát, a költő megfogalmazásában leegyszerűsítve: "(határon túli magyar = / 1. itt szerb, román, ukrán, / szlovák, horvát, szlovén, / osztrák - otthon magyar / 2. ötödrendű állam - / [álmatlan]polgár)". Olyan határ ez, limes, amelynek egyik felén se érzi otthon magát a kisebbségi költő; de tény, fenomén, tárgyiasult valóság, amelynek anyagszerű vers-lerakódásai; az utazás, a távolságokkal benőtt utak hordalékai hiteles megfogalmazást nyernek már az olyan költeményekben, mint a Szeged - Becskerek, a Senkiföldje és a Megszelídített vers.
A kötet tanulsága szerint igazi formát a hosszúversben talált közlendőjének Szűts Zoltán. Költeményei ugyanis hangsúlyozottan narratív jellegűek, s bizonyára ennek tudható be, hogy igazi beavatottsággal kezeli a hosszúvers történetmondó, mégis rapszodikusan megtörő ívű, asszociatív formáját. A kötet legjobb versei is ezek sorából kerülnek ki: A narancsízű bugyi, a Szint etika, a Mileltcentenárium, a Traubisz óda, a Manufraktúra.
Szűts Zoltán költészetének külön - és nagyon ügyesen kezelt - vonulata a szógyötrésre, a szófacsarásra, a szógyártásra, a szójátékra alapul. Az ilyen jellegű munkáiban a versteremtő erőt a nyelvi-szótani szabályok fölrúgásával aknázza ki. Betűk kihagyásával vagy a szóba illesztésükkel, önkényes elválasztásokkal vagy egybeírásokkal, szóközépi enjambement-okkal új értelmet, új jelentést, új értelmezést ad egy-egy lexikai egységnek, vele együtt a gondolatnak, a versnek is.
Természetesen az olyan lexikai újítások, mint a szerelvény és a szerelem fogalmakat egybe sűrítő "szerelmvény", vagy a korszerű kommunikáció előnyét és a jobbérzésűekből általa kiváltott ellenszenvet egyszerre megidéző "mobil telefóbia" puszta szójátékok csupán, versbeli értelmük és értelmezésük a szövegkörnyezettől függ. Ötletes ez a szó-összeszerelés és szó-szétszerelés, hagyománya is van irodalmunkban, Szűts nagyszerűen építi általuk a verseit. Bár olyan ötleteit, mint például a "makaróni önteltben"-féle találmányait, nem sikerült megfejtenem. Igaz, nem is zavarnak a versben, bár hasznukat se látom.
A szókreációk sajátos formában nyernek teret a szonett versformára és a számítógépes világhálóra egyszerre asszociáló Szó-netek ciklusban. A szonett néhány elemét megőrző versek a szóbarkácsolás játékossága mellett a rím által keltett ritmikus sodrást a sorvégi szó-metszetek valószerűtlenségével megfejelve egyfajta hahotázó iróniával szólalnak meg. Sikeres példája ennek a versépítkezésnek a Mokától Edináig sétáló Don Juan de Marco végnapjai.
S még valami. Ahogy a körmükre ragasztott gyertyacsonk világa mellett kódexeket másoló középkori szerzetesek a munkáikba beépítették munkájuk körülményeit is, úgy Szűts versei is magukon hordozzák annak jegyét, hogy számítógépen íródtak. Mítoszrombolás ez is, mint Szűts költészetének általános célja. Verseiben az évszázados fáradtságot hordozó balkáni és a közép-kelet-európai mítoszok egész sorát érvényteleníti, felfüggeszti a költői nyelv eleve deklaráltságának mítoszát, s végül a versteremtés intellekto-manuális mítoszát is hatástalanítja.
Gépének képernyője igencsak tarkállhatott a helyesírás-javító programjának piros és zöld aláhúzásaitól, hiszen a versek grammatikája más utakon jár, mint e programé. A szöveg számítógépes megmunkálásának jelei egyelőre még néhol funkcionális szerepet játszanak versében, de hiszem, hogy hamarosan Szűts Zoltán költészetében is mellékes elemként jelennek majd meg.
Bizonyítván, hogy lényegében teljesen mindegy, ceruzával, kínai tintával vagy szövegszerkesztő programmal jegyezte-e le a verset a költő, ha olyan tehetséggel bír, mint a Gemma sorozat harmincharmadik kötetének a szerzője.