Fekete korszakát éli a Forum Könyvkiadó: újabban megjelenő kiadványait rendre fekete köntösbe öltözteti. Amióta a kiadóknak folyton támogatásért kell kilincselniük, tudom, hogy az ilyen külsőségek mögött fölösleges bármilyen célzatosságot vagy jelképiséget keresni - amilyen papírhoz jutott a nyomda, olyan lesz a könyvek borítója. Ráadásul a fekete borító még mutatós, elegáns is. Nincs vele semmi bajom, ám az már nem tetszik, hogy a legutóbb kezembe került kötetekről lemaradt a behajtó, s vele a szerzőt ábrázoló fotó, művének méltatása, egyéb munkáinak jegyzéke, vagyis mindaz, ami az olvasónak szánt publikációról rövid ismertetőt nyújt, mindenek előtt segítvén a döntést: megvegyem-e, elolvassam-e a kiadványt.
Húsz évvel ezelőtti vesszőparipámhoz kényszerülök vissza, a vajdasági könyv utószavának hiányolása kell hogy ismét témám legyen? Pedig még a közelmúltban és ugyancsak a "fekete-sorozatban" megjelent Eleai tanítvány, Böndör Pál munkája célratörőn és ízléssel kínálja magát borítója behajtóján.
Nem így Torok Csaba Pontos idő című kötete, amelynek éppen azért, mert "válogatott és új versek"-et tartalmaz, illene valamit közölnie a szerző kilétéről, munkájáról, költészetének értékeléséről. Erről a kötet recenzenseinek is bizonyára lett volna mit mondaniuk az olvasónak. (Azt meg már igazán csak zárójelben merem megkérdezni, hogy ha Böndör Pál kötete is válogatott és új verseket tartalmaz, miként a röviddel rá megjelent Torok-könyv, akkor bár formátumban miért nem hasonlítanak egymásra, hiszen egy nagyszerű sorozat bevezető darabjai lehetnének?)
A könyv, Torok Csaba könyve így a sorsára van hagyva, s talán azt is mondhatnánk, hogy így jó, értékeit éppen a borítón belülről kell kiolvasnunk. (Csakhát a borító meg a behajtó és a fülszöveg is a könyvhöz tartozik.)
Torok Csaba első kötetével (Örökség) harmincöt esztendővel ezelőtt jelentkezett, 1962-ben, majd még egy kötetet (Szégyenfán) jelentetett meg 1966-ban. Ezután a hallgatás hosszú évei következtek, hogy az ismét magára talált költő verseit egyre gyakrabban lássuk viszont a lapok hasábjain.
Az ideiglenes elhallgatás, vagy inkább az íróasztalfiók felé fordulás előrejelzése - igaz, még csak zárójelek között, de -, ott lappang a költő egyik 1965 végén írt versében:
- (újabban gyávaságon
- kapom magam
- túl rövid minden sorom
- s minden szavam
- szégyelli az előzőt:
majd a kifejezés eszközeivel való elégedetlenségét undorrá fokozva veti az olvasó elé:
- a jelző
- fésű fogai közé rakodott kosz
- és ezüstedényben vacsoraként
- feltálalt hányadék
- a hasonlat).
Torok Csaba korai verseit egyébként is a látomás és az indulat intenzitása jellemzi, ami jobbára nagyívű kompozíciókban jut kifejezésre, gyakran a zeneművek többszólamúságát idéző konstrukciókban, máskor a vizuális hatást kiemelő képversekben. Ezekben a versekben a szerző szívesen él az expresszivitás dinamikája adta lehetőségekkel. Jellemző a címválasztása - többször nehéz tartalmi-értelmi kapcsolatot felfedezni a vers és a címe között. A rejtvény csak akkor oldódik meg, ha felfedezzük, hogy Torok Csaba a vers szerves részének tekinti a címet, ami nem magyarázatot vagy útbaigazítást kínál az olvasónak, hanem értelmezésre készteti. Emellett nagyszerűen bánik a hosszú sorokkal, amelyeknek újabb sorba való áthajlásuk folyton visszazökkenti az olvasót a szöveg újrastrukturálásához és újbóli értelmezéséhez. Ugyanilyen hatásúak a rímtelen sorok közül előbukkanó rímek, amelyek egyben jelentésbeli csattanóként hatnak és az ismételt átgondolás felé mozdítanak. Látomásos lírájának eszközei gyakran keresettnek tűnnek: közhellyé kopott metaforákat oxymoronnal fejel meg, majd az abszurdumig fokozott szinesztéziát képzavarba löki - indulatosan, s ez az indulat az a többlet, ami hitelesítheti versében a gyakorta szürrealisztikus víziókat.
Torok Csaba újabb dátumozású versei halkabbak, visszafogottabbak, töprengőbbek. Az indulat tapasztalattá és bölcsességgé érlelődött bennük, a dübörgő-dobogó látomások kultúrtörténeti hivatkozásokká szelídültek. Versbeszéde egyszerűsödött, letisztult, közvetlenebbé vált.
A Pontos idő verseiről megtudható, hogy pontosan hol és pontosan mikor születtek. Egyetlen kivétellel: a kötet nyitóversének hiányzik a dátumozása. Első szava ez: magamról. S úgy érzem, ez a kulcsszó, ami Torok Csaba költészetének letisztulásához vezetett: az alanyiság megtalálása és művészetté emelése.