Alcíme szerint tíz év tanulmányaiból és feljegyzéseiből ad közre Bori Imre könyve, teljességében megfelelve a cím kitételének: írókról, eseményekről, jelenségekről beszélve. A tanulmányok jórészt tanácskozások, értekezletek témáit dolgozzák föl és az irodalomtörténész korábbi kutatásaihoz kötődnek. Ezek az írások célratörőn rövidek, a témára összpontosítanak, minden sallangot mellőznek: átgondolások sorozatának lecsapódásai. Mivel évtizedeken át tartó kutatásokra alapozódnak, az is természetes velejárójuk, hogy fölülvizsgálják, szükség esetén átértékelik az irodalomtörténet korábbi megállapításait, kitételeit. S ez így van rendjén: ha nem kérdeznénk rá az irodalomtörténet(ek)ben megfogalmazottakra, akkor feleslegessé válna a vele való foglalkozás. Bori Imre a francia emigrációban tartózkodó albán Ismael Kadaret idézve emlékeztet, hogy az író sok kor állampolgára, nem lehet egyetlen korszaknak, a maga korszakának a rabja. Ebből következően műve is csak akkor nyeri el igazi értékét, ha kiállja az idő próbáját, vagyis - miként Toldi Éva fogalmaz egyik tanulmányában -, "az irodalmi mű annyiban maradandó, amennyiben a részletes társadalmi-történeti, életrajzi körülmények ismerete nélkül is üzenetet közvetít". Így az irodalomtörténész feladatának is mindenek előtt a mű megértésének kell lennie, nem pedig a merev kategorizálás, vagy még rosszabb: az irodalompolitika efemeritásainak az irodalomtörténet-írásba történő beépítése. Ilyen szempontból irányadó Bori Imrének A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban című tanulmányában az a mondata, amelyben a kapcsolattörténeti vizsgálódás végeztével leszögezi, hogy az általa ismertetett példák alapján "akár messzemenő következtetéseket is levonhatnánk - e pillanatban azonban elégedjünk meg a lehetőségek jelzeteivel csupán!".
A kötet második részébe, az Ellenpontok cím alá sorolt írások első pillantásra elütnek a hatalmas ismeretanyagot görgető és friss látásmódot tükröző tanulmányoktól, hiszen napilapunk művelődési melléklete számára készültek, heti penzum gyanánt. Az olvasóban még az is felvetődik, hogy talán nem lett volna elvetendő ötlet a két szövegtestet két külön kötetben megjelentetni, úgy talán egységesebb hatást fejthettek volna ki. A feljegyzések olvasása után azonban igencsak helyeselhető a kötetben történt párosítás - az Ellenpontok írásai hangsúlyozzák, kiemelik azt a képet, amit a Tanulmányokból alkothattunk a szerzőről, s miként jeleztem: ismeretanyagáról, szemléletéről. Az eseményekre és jelenségekre reagáló feljegyzések párjukat ritkító olvasmányok. Miniatűr esszék a világ dolgairól, kezdve az irodalmi csúcsteljesítményektől a századelő üzleti levelezéséig, középiskolások verseitől a modern betyárokon át a barbár birkatolvajok rémtettéig. Az emberi érdeklődés nyitottságának közvetlen dokumentumai ezek az írások. A kötet első részében akadémikus tudásáról és annak frissességéről bizonyságot tevő szerző hittel vallja, hogy "nem szükséges mindig az úgynevezett magas irodalom zordon szépségekben gazdag tájain bolyongani, töprengésre-tűnődésre okot talál a lektűrirodalom kies tájain bolyongó figyelem is".1 A gondolat szabadságát hangsúlyozó napló-följegyzések (mert ezek a szövegek a nyilvánosság elé szántságuk ellenére valami mód a napló műfajához tartoznak), többet mondanak a bennük foglalt töprengéseknél. Mondataikat élvezettel forgatjuk szánkban, szóról szóra ízlelgetve a fogalmazás zamatát: "Nem a fiatalok mondata ez, s még a miénk sem, akik túl immár a hatvanadik éven fordulunk a ködös jövendő helyett a múltba, az emlékek krétakörét rajzolva magunk köré, várva a védő varázs csodatevő erejének oltalmát." - jegyzi le például irodalmunk legtragikusabb mondata fölött merengve.
A szépíró hangján szól itt Bori Imre, könyve elején a tudós, folytatásában a bölcs. Hát hogy ne örülnénk könyvének!
1 S ezáltal a legnagyobb megbecsülést élvezvén nálam, hiszen aligha beszédesebb az alkotó szellem nyitottságáról bármi is, mint hogy az akadémikus irodalomtörténész élvezettel merül el a lektűrben. Meggyőződésem ugyanis, hogy a lektűr és az úgynevezett magas irodalom vizsgálata és befogadása között ma már nem működnek azok a szabályok, amelyek ezt a két területet korábban - fogalmi megközelítésük miatt - elválasztották. Vagyis: az irodalom fogalomkörébe a lektűr is beletartozik. S a lektűr nem a silány alkotások gyűjtőfogalma.