Ezerötszáz méter ima

Magától értetődő. Logikus hullámok.

Valamint a klór szaga. A klórszag.

Az első karcsapásoknál még hideg.

Mélykék, majdnem nyugtalanítóan.

Mint a versek Brodszkij könyvében.

Biztos tempó. Kimért mozdulatok.

Faltól falig és vissza. És újra.

Ötvenöt perc. Százhúsz miatyánk.

Mintha egy helyben topogna.

I. A VíZ IRÁNYÁBA

Szelíd ének a gesztenyéről

Parancsra vagy vezényszóra,

ágak hajolnak a parti sétány korlátai fölé,

színleg a víz irányába nyúlnak: mímelik a

mozdulatot, közben az enyhének is mondható tél után

metsző áprilisra készülnek, ahogy az lenni szokott

nálunkfelé, ezen az éghajlaton, gondolat nélkül és

közönnyel. Semmi rendkívüli nincs

ebben, így jön létre minden szimfónia, minden,

amit nagyszerűnek szoktak nevezni,

vagyis így születnek a tények és az összes virágének -

parancsra vagy vezényszóra.

Lónap sütött

Sötétedik - keleten már szürkék a fák,

a folyó vize sűrűsödik,

egyre mélyebbre ássa a csendet is

a hamuval, korommal takart határ.

Oldozó iszapba merül az én,

angyalok, fenevadak közé,

iszamós sárba, melybe toll tapad

és éles szemfogak.

Káprázat csupán a félelem,

hajtogatja magában az állhatatos lélek,

szavakat, mondatokat végső reménnyel

ismétel - mint lehajó ágba kapaszkodik,

kit áradat sodor.

Elkomorult az ég keleten, szürke az erdő,

sűrű lé időzik a folyó helyén.

Káprázat csak a félelem,

mert tiszta és nyugodt a lélek,

aranyló nap süt ott.

Kimért üdvözlet

Ha gyomlál, te mutatsz arányokat

a kertésznek, ki ollóval ágat metsz,

magot szór a porba - rím a versen,

ásóval igazít a göröngyön, kedven.

Rólad mintázza hálóját, mit barna

hullámok alá - a mélybe, gondolatai

közé - süllyeszt hajnalban a halász,

pikkelyt hol villantva jár süllő, harcsa

vagy kicsiszolt érvelés, akár.

Mozdulatodra figyel a zenész is,

bokor közepén veréb, ha rebben;

temperál szívet, hangol hegedűt

precíz, igaz mértékkel: helyén

legyen domináns, tonika,

és halántékunkon az ér -

akár a folyam, hű legyen

partjainkhoz a muzsika.

 

 

II. CÉLEGYENESBEN A HŐSIES

Koccintás

Kékesszürke a hajnal,

fekete szántók fölött oszlik a pára -

vadászok gyülekeznek,

bajszuk alá sűrűn röpködnek gyűszűnyi poharak.

A rügyezés megindulása előtt vagyunk még, fontos

lehet az időszak.

Bokrok, fatörzsek árnya mögül nézi

őket mereven, mint törvény, a vad.

A folyó túlpartja is lázasodik -

keleten az égbolt homloka, az ítélet,

ellenvetés nélkül pirkad.

Azután persze minden a szabványnak

megfelelően alakul. Kutyák cibálják

a vércafatos prémet csattogó fogakkal,

a vadász pedig elégedetten maga elé

böffent egyet, miközben dolgát végzi,

szétvetett lábakkal, a házak mögött valahol.

Cammogó

Mindezek után elsántikálunk,

- bicegünk, -cammogunk a habokig,

babérkoszorút folyóba hol dob

a delegáció - a háttérben pedig,

hétvégi, takaros kiskertben

szilvát szed görnyedve a ráció,

barnuljon szépen, puffogva csak

a cefrében - megy el a nyár,

ennyi csak a derogáció, nekünk.

Hódolat a lomtalanítóknak

Józanodj! Ész! Derülj! Értelem!

Megsárgult galambszárnyakat lobogtat,

régi napilapok oldalait a szél, alányúl,

megemeli, belekap - beleragad a stílusba.

Széthulló kártyapakli a hűség, gyűrődik

a papír szélén, fogak alatt kalitka hasad -

nehéz lesz ép szívvel megmaradni.

Ha mást mondanék, hát csak látszólag;

mert ugyanarról beszélek. Asztalon

damaszt, szétterül lelkemen, nem először,

a kockás malaszt: a rímekből kibomló -

Avarról mi pereg, a port, a koszt le-

öblítem szemöldökömről: levelekről

ami ráhullt, kerek arcomról szappannal

mosom - számolok, a hogy a víz csobog:

figyelem a megtűrt, lefolyó szótagot.

- Kiszüremlő tavasz.

Például Thoreau
"Maholnap manna lesz ebédre --" (Valkay Z.)

Hirtelen harag ránt a függönyön -

átforrósodott macskaköveken

a strand felé gurul kerékpárján a nyár -

vissza ha talál annyi percenés után,

mosoly szélén szürke bor csordul, fals

divatokat mosolygó.

Mint például Thoreau, házat nem épít,

kertet sem köréje. Ahogy V. írja:

"nálunk csak só jut a kenyérre".

(A víz meg csak Knjaz, mondom én,

nem Radenska). Célegyenesben a hősies

felé, mint gerincünk, roppan a deszka.

Halált iramodik halni, hangja szélben

sem remeg. Drótnyi kar a vád.

No meg a versekben elesett fűzfák,

poéták.

 

III. VELOCIPÉD, FENOMENÁLIS PÁLYÁKON

Fénykép

Fölfelé haladva.

Hószilánkokat süvít arcába a szél.

Lehetne csupasz is, széttárt karral;

a szél fagyott pelyheket köpköd.

Mindinkább megéled. Sűrű a köd.

Látása, szíve kitisztul a csúcson.

Fönt van. Fönt, túl mindenen.

Vagy csak most kezdődik, innen?

Erről fényképet készíteni -

Teljesen reménytelen.

Flying musicians

hogyan is lehetne elbeszélni

(mert versbe tördelve nem) ahogy

egy boeingben a karfát szorongatja

bácskai szerémségi vénasszonyok

kapaszkodnak így a portábilis keresztbe

rosszul szigetelt (sziszegő) ablakok mögött

kaktusz és ibolya társaságában

munkában a fagy égen és földön

hogyan is lehetne megszólaltatni vákuumban

kvart és kvint akkordokat a bőgőn

Gráfia megbarnult csendje

A minap, mondjuk így, ez

olyan jó kezdésnek, a minap

egy megsárgult, régi fénykép

került a kezembe, fénykép

a századelőről, gondolom,

már ahogy az él a mi meg-

késett fantáziánkban;

a fantáziánk pedig eléggé

megbízhatatlan eszköz a

múlt dolgain való el-

bíbelődéshez; nos,

a lényeg

az, hogy egy régi fényképpel

találkoztam, és ez a fénykép

egy kerékpárt ábrázolt, egy

velocipédet; a badeni fürdő-

mester, Karl Drais remek

járműve volt ez, vagy talán

annak egy kitűnő átirata,

eredeti (angol) Dunlop

légtömlős kerékabronccsal;

a kormány alapján

 

ítélve

versenykerékpár volt ez, jól

lehetett száguldozni vele

a kukoricatáblákkal szegélyezett,

fenomenális pályákon, mindent

magu(n)k mögött hagyva,

országot-világot (urbi et orbi);

de ami a figyelemre méltó

 

ezen a

fotón, az nem a hámló vakolatú

fal mint háttér előtt megjelenő,

nagyszerű jármű - tényleg

nagyszerű: svájci órához

hasonlítható csak a precizitás,

mellyel a régi művész (mert

ezek a kerékpárok valósággal

művészi alkotások voltak)

megalkotta ezt a nemes két-

kerekűt - a csodálatos ezen

a fotón az, ami nem látszik,

a biciklista; a helyén

 

ugyanis,

ott, ahol előrehajolva, mintha az

oltárnál, a kerékpár vezetőjének

kellene lennie, a fénykép

egészen váratlanul (és stb.)

kifehéredik, szemkápráztatóan

kifényesedik, a fény átveszi

az irányítást;

de elhibáztam,

nem sikerült, hiába törekedtem

a sorok megfegyelmezésére, nem

tudom elmondani, hogy ez

a fényesség nem valami tech-

nikai hiba, mely az előhívás

során keletkezett, nem is

későbbi,

a múló (málló) idő hatá-

sának betudható sérülés,

persze, hogy nem; ez a fény

maga a kerékpáros,

ez a vakító

fehér stráf maga a biciklista, az

angyal bódító nyoma, melyet

a fotólemezen hagyott, hogy

szárazon nyelhet csak, aki

látja az áttűnő lényt, erős térdét,

a derék hajlását, a (mégis) meg-

feszített lábfejet, nem tudom

elmondani az íveket, a köztünk

kóborgó titokzatos dallamokat,

mert nem is lehet

 

elmondani

talán, csak eljátszani egy hang-

szeren, vagy éppen ellenkezőleg,

csak a csend képes hírt

adni róluk, egy régi foto-

gráfia megbarnult csendje.

 

IV. CONCLUSIONE - REGGELI IMÁDSÁG

Labyrinth

Ne feledjük a kavicsokat.

Fontos a fagy, szintúgy a reggel.

A megunt köd, még az is sokat.

Annak, aki mindent mérlegel.

Megindulunk megint. Egy versnyi

rövid séta; nem árt, ha gyalog...

Ma ki legyen? Talán Berzsenyi.

Drapp levelek, deres fű ragyog.

Vén tölgyek közt, viharkabátban.

Egy agyonjárt, elnyűtt ösvényen.

Itt vagyunk hát, frissen, hibátlan.

Osztozunk a lelki köszvényen.

A megrepedt ceruza

Izgatottan, szaggatottan.

Percenként elhadar egy betanult

mesét - mint a lombozat, hagyja

el a kompozíciós készség -

nem áll össze egésszé a kép,

ahogy szokott - vizet melegít

inkább, szárított levelekkel -

nem egy ritmusra lépdelnek

ma a sorok - kitartás, gyűrődés -

szemeit tornáztatja hát a sűrű alkonyatban -

az árnyékba ül olvasni, jegyzetelni.

A ceruza éle megreped,

papírra szorítva kettéroppan.

Grn Tuborg

fejibe vöhette röggeli imádság gyanánt

avagyhogy ippeg imádság helött

versök kompinálássát sorokot mondatokot

valamint az mosakodáss

vélhetnők hóban feredésnek es

kedig tsak ürítés az bizonn

szűnek fosássa az versiráss

talám valami csípősset evött

oszt nem öntett reá jó sert

grön tuborggot mondgyuk

legjobb ser világon az grönn tuborg

az conclusione:

minden napi soroinkot

minden napi sereinköt

add mög nekünk miurunk