- "Benne a jelszó:
- Egy magánynál
- Több magány
- A leírt szó."
- (Fehér Kálmán)
Egy korábbi Versek éve című gyűjtemény kapcsán a legbelsőbb indíttatásból, emotív túllobogással időszerűsítettem Adorno kérdését, hogy lehet-e Auschwitz után verset írni? Akkoriban túl voltunk már Vukováron, túl Szarajevón, a vajdasági fiatalok csendes exodusán; és a költői kérdésre - akkor - a költők adták meg a választ: igen, lehet. Miként lehetett Hirosima után is; miként lehetett minden szélsőséges léthelyzetben: háborúban, fogolytáborban, börtönben, a fronton - a világ legkülönbözőbb tájain született lírai és elbeszélő alkotások bizonyítják ezt.
Amikor megérkezett hozzám a Híd 1999. januári-februári száma, vagyis a Versek éve 1998, már igen hevesek voltak a légicsapások. Az első hullámot 1999. március 24-én, 20 óra 3 perckor jelentették be, s én az ablakomból 20 óra 5 perckor láttam becsapódni az első rakétát. Ezt követően hiába vettem újra és újra a kezembe a folyóiratot, néhány napnak el kellett múlnia, hogy rájöjjek: a jelen pillanatban nem az a kérdés, hogy lehet-e verset írni, hanem, hogy lehet-e verset olvasni a háborúban? Bevallom, nekem nehezen ment. Napokig állt íróasztalomon a Híd füzete, első nekifutásra mintegy húsz oldalt olvastam el belőle, s amikor észrevettem, hogy nem a költészetet, hanem az időszerűséget keresem a versekben, félretettem. Már huszonötödik napja tartott a háború, amikor mindenbe belefásulva újból a versekhez fordultam, s jó volt olvasni őket.
Természetesen a körülményeken nem tudtam változtatni. A gyűjtemény negyvenegy szerzője a háború előtt írta verseit, s én mégis csak prekondicionálva voltam képes olvasni őket: olyan sorokat, versszakokat keresve, amelyek a jelen pillanatra vonatkoztathatók, vagy amelyek olyan általános érvényű gondolatot fogalmaznak meg, amibe belekapaszkodhatnék. S találtam gyöngyszemeket, amelyek továbblendítettek a versolvasásban. Pap József például, mintha látnoki erővel írta volna a gyűjteményt bevezető költeményét, amiben arról győzi meg az olvasót, meg magát, hogy a vers némán is vers, a mottónkban idézett Fehér Kálmán pedig saját magányát osztja meg, és ugyanakkor hatványozza a versében, amely előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját. Mintha e két gondolatot foglalta volna egybe Csonka Margaréta a Visszhanggá változom című kis remekében: ülök koporsóm szélén / borostyánkőszívemben / tiszavirág-szerelmem / visszhanggá változom / Monteverdi kórusában. Különös, hogy az egyébként a személyes líra bensőségességéből építkező Cs. Simon István egy Szirmai-szerű látomással indítja költeményeinek sorát: Pokoli vigyorral / immár beárnyékolt / ablakomhoz / közeleg / a sírokon dübörgő / ezredvégi / "diadalmenet" (Immár). Ez a látomás köszön vissza ránk a visszafelé csörtető úton Varga Sándor Menetelés című verséből: jobb bal jobb bal jobb bal jobb és / a BAL KÁNaáni menetelés / még mindig csak tart csak tart csak tart. Verebes Ernő sorai meg egyenesen mintha most, a repülőgépek által szórt félelem óráiban íródtak volna: A veszélyre felpezsdülnek a középfrekvenciák, és a gyermekek estefelé játékból asztal alá bújnak. Vagy: A galamb nem száll le szorongó, gyermeki poklainkra, de ahol van, ott is csak félelme élteti tovább: az eresztől feljebb már ismét másoké az ég. (Részletek a Kamra című ciklusból)
Talán csak így, az előre ráhangolt olvasás során fedezzük fel az egyéninek és az egyetemesnek a versbeli összefonódását Vankó Gergely munkáiban, ami a költészet körébe emeli gondolatait: Míg nemzőn feszülünk zihálva, / testünkről meteor-pára / permetez az időn túli / tértelen halálba. (A fények lakomáján); Feledésében / a feltámadásnak, / mit szólhatsz / magadról másnak? (Mit szólhatsz). Erre válaszol-e Veszteg Ferenc a következő sorokban, vagy valami másra, talán nem is lényeges: A halk / És komoly / Beszéd meg / Vár, / Türelmesen vár, vár - / Várat, / Egyre csak várat magára... [(Az arany) A sárban (is csak arany)].
Olvasom a verseket, s tudom, költőink elei háborúkban, csaták között írták ma is érvényes soraikat: Janus Pannonius, Balassi, Zrínyi, Petőfi..., azt azonban nem hittem, hogy tapasztalatból kell megtudnom: a verseknek van egy háborús olvasta is.