11.

én még emlékszem
ó igen
a fövenyen éltünk
lent délen
a zord öbölben
ahol végtelen a csend
így mondtad
végtelen akár az isten
 
esténként jól megbámultuk
fönn a sötét égen
a göncölszekeret
meg a többi hazavezérlő csillagot
 
istenem a fekete hegyek
zordon koszorúja bezárta az öblöt
magas megmászhatatlan várfalként
csak dalaink szállták talán túl
a mediterrán magas ormait
már a lélekszorongató vad idő
hajnala előtt is
 
 
12.
hallod még kedves
a harmadik harangszót
melytől megrezzent a fény
az álmosnak nevezett város
nagy lusta taván
s a békák ezrei elnémultak
 
nyár volt születőben
táltos asszonyom
te szülted
 
kevesen napoztunk a női strandon
ahol a víz meg a fény
visszaadta újra
amit a föld
elvett egykor tőlem
 
13.
 
még álmodom
kergetőzött velem
a napsugár
 
olcsó vörösbort ittam
egy óvárosi sötét kiskocsmában
ahol a tenger bűzlő volt
szennyes
 
arra távolabb
ifjú fák ágaskodtak
meztelen kövek sütkéreztek
gyöngyházfény csillámlott a késő délutánban
s én néhány éjszakában
a sötétség boldog ölében
veled imádkoztam
 
ma is
ébren is
ama nyárelő ajándékait
rejtem magamba
 
14.
 
emlékszel kedves az előhegyi kertre
ködszemek görögtek az ágról
öregen sírt előttünk a táj
rezzent a szürke folyam az ősz leheletétől
s a bazilikával szembeni úton
koppant az érett idő
vele gurult sok fáradt gondolat
utakról barátokról
 
az emlékház verandáján vörösbort ittunk
betűztük régvolt vendégek neveit
az idő kezüket a mésszel lassan lepergi
 
csak ez a menedék maradjon
visszatérő célnak itt a hegyen
ahonnan láthatjuk a bényi körtemplom
apró kupoláját
hallhatjuk odaáti barátunk miséjét
deáki mellett
az ysa pur es chomuv uogmuc falujánál
 
 
15.
 
emlékszem
megígéztek
a tornyok először
az ikonosztázionok
tömjéndús múltja
elmerengtél
a délebbi tájak
földbe süppedő
emlékein
az ember-őrizte
s - elfelejtette
halmok mementóján
a környező hegyek
szurdok útjainál emelt
golgotás festői műveken
hol ősi alakjában
jelenik meg az idő
örökkévalósága