16.
emlékszel kedves
milyen feszülten figyelt a csönd
síkságunk egyetlen várában
hajdani hangok helyén
 
félve szemléltük a bástyafokon
az enyészet győzedelmét
miközben cseppenként hullott
a gyöngy
ijedt torkunkból
 
istenem mivé lettünk
s ránk még mi vár
riadtan fojtottuk
a szót
a gondolatot
meg se szülessen
eltemettük
e vidéken talán az utolsót
 
azóta egyre üresebben
tátog a szánk
és lézeng bennünk a rettenet
a végső semmi előtt
 
17.
emlékszel kedves
a sugárút sarkán egycsapásra döntöttünk
keressük fel az ivana kosančića tizenhatot
és én már mentem is
csak mentem
itt volt a léphaft-albérlet
itt állt a bányai-ház
misu s bandi lakása
a drága sufnik helyén emelet
te meg csak egyre hajtogattad
nincs meg
látod már nincs meg
 
jaj
nem bonthatták le
nem lophatták el tőlem
még nem
s milyen elemi erővel kerülgettem
az építőgödröket
a buldózereket
utat törve magamnak
egy huszonötéves
ködös emlékház felé
 
megtaláltam
benyitottam
minden csupa rom
julis néni pista bácsi
pihen túl a vasúton
unokájuk a házzal együtt megöregedett
 
vele öregszem én is
miközben az őszi napsütés
torkomba beleszorult
s majdnem megfojtott
négy esztendő (1972 ősz-1976 nyár)
rogyadozó kincsestára
 
18.
nem emlékszel kedves
akkor sem voltál velem
(mostanában egyre kevesebbet
utazunk együtt)
amikor autóbuszunkban felcsattant a taps
a mi vallásunk leghíresebb terének láttán
 
társaimmal futva néztük meg
a havi boldogasszony csodáját
ámulva áldozva egy olasz misén
megunk sem tudva
miért is történik mindez velünk
csak hálát adva a gondviselésnek
 
és a sancta scalát épp becsukták előttünk
a másik lépcsőn meg nem voltak azáleák
 
egy szűk utcában aprócska galériák érték egymást
majd egy roppant piazzán
szerettünk volna hosszabban időzni
(talán mindörökre ott maradni
ahogy lelkünknek egy kis része
bizonyára ma is ott bolyong
a piazza di navonán
vagy a szent istván-ház piciny kápolnájában
prokop barátom oltárképe előtt)
 
nyüzyögtünk és fáradtunk
egyszer-egyszer sírtunk vitatkoztunk
de mentünk telhetetlenül
a világ kincsestárában
 
mi elveszejtettek
egyszerre emberek lettünk
 
19.
emlékezhetsz kedves
te is jártál ott
becskereki kollégáiddal
s többet is láttál
a tűzhányót
az elpusztult várost
s magát a halállal felérő tengerpartot
 
míg engem zuhogó eső kísért
szent januárius dómja felé
 
könnyen megtalálnám
il duomo
csak ez az egy van
előtte a királyi címerben
látszik a magyar vonás
mellette pedig egy középkori templomban
árpádházi királylányunk életének képei
 
de a halpiacot sehogy sem találtuk
amikor a kikötő felé lógtunk
látni is valamit e délutánban úgy
ahogyan mi akartuk
 
a tenger fölé sötétszürke hályog borult
a nagy hajók között a víz ólomszín
mi meg bóklásztunk bambán
tartva is kissé idegenségünk miatt
hátha tilos vagy netán veszélyes
olaszul meg csak ennyit: pane
 
de a kikötői matróztanyán
finom tengeri falatokat ettünk
s kellemes fehér házi bort ittunk duplázva
miközben halk mandolinzene szólt
a helyi rádiók valamelyikéből
 
séta a sikátorokban
kapuccinók a teraszokon
utcákról nyíló szobák nyílt ajtajában
önfeledt hangos szórakozás
társam a berlini ösztöndíjas nyűszített a szépek után
a másik, komoly iskolaigazgató, felnőtt gyerekek apja
meg a la cucaraccát énekelte nekik:
istenem a jó negyveneseket
megérintette ez a merész dél
meg a reneszánsz
 
és a commedia dell´ artet
magunk játszottuk el
a városból kifelé jövet
hogy mindenki visszaintett
a szabadságtól ittas
szárazföldi truppnak
 
nem szabad vállalni a halált
ha nápolyt csak egyszer láttuk
 
20.
még sosem kerestem med d. t. sírját
akiért először jártam kanizsán
 
pedim még a temetőt is kutattuk
ügyes idegenvezetőmmel
 
meg táborozó társaimmal a csonka kálváráiát
keresztjein a gólyák máig is féllábon állnak
dermedten mint barátom könyvében
az őrangyalok felújított templomát
ahonnan először elküldött egy öreg
önmagára és mindenkire mérges kanizsai
és a keleti keresztények szentélyét
hol a jóindulatú fiatal pópa előadásából tanultunk
 
sajnálkoztunk nepomuki szent jános kanizsai fővétele fölött
a szent szív legszebb vajdasági emlékművét
eltakarta egy otromba tartálykocsi
a szűzanya szívéét pedig egy autóbusz
 
a szecessziós városházában még nem jártam
mások kutatási területe
 
inkább ültünk egy huját a fiatalokkal
a középkori település terén
az apró emléktábla alatt
meg a tisza-parti táborban
 
nekem sosem tűnt kanizsa
a csönd városának
nyári nyüzsgését ismerem
fiatalos lüktetését
 
de még emlékszem
egy rettenetes ötlettől
elbúcsúztak tőlünk a hatalmas nyárfák
akár a folyótól a kérészek
akár a várostól a festő
akinek sírját még nem kerestem
 
mások is csak képeit
egy el nem készült monográfia ürügyén