6.

 
emlékszel a luxemburg-kert
pompás gesztenyéire
a szabályos lombok
szabálytalan árnyékában
a délelőtti órákra
a távolban egy sétahajó
halkan füttyentett
indult a szajna hídjai alá
 
s emlékszel a szigeten
suttogott szavakra
gyertyagyújtás közben
a színes
vitrázsrozettákat csodáltad
megszámoltad akkor
a szobrokat a homlokzaton
emlékszel még
hány volt
s milyen magasak
a csonka tornyok
 

7.

 
emlékszel kedves
a tó fekete színére
egy kráter közepén
s a természetes peremaréna
halált ébresztő
mélyzöld tűkoszorújára
 
a másik tóban sem tudtunk fürödni
te félsz is a víztől
áldott is voltál boldogan
boldogságunk hatodik havában
csak megmásztuk a sós sziklák
márványos csillogását
amíg körbesétáltuk
a kiterített nagy erdei vadra
emlékeztető zöld víztükröt
 
a százéves nyaralók
kék és zöld falai
tarkították a fenyvesek sötét világát
meg egy kis ortodox templom
találkozása nyugatnak és keletnek
ahol sejleni kezd szavunk határa
 
hallom egyre a hívó szót
vissza-vissza
míg hessegetem magamtól
a félelmet keltő könyörtelen behívót
s belenyugvó tekinteted
 
8.
 
emlékszel
a szoros után
mely szépnevű: békási
s ahol még összébb húztuk magunkat
fejünk ne csiszolja simára
a metszett út boltívét
az oltárkőnek mondott
magasba szökő ormot
isten remekét
hol a hiedelem mond misét
mindennap
gyarló és mulandó
esemény emlékére
orvul kibérelték
 
9.
 
emlékszel kedves
álltunk az orsolyák terén
mélázva a napfényes reneszánsz
ily északi szigetén
valahol az alpok
keleti kapujában
míg kongtak
a déli harangok
a fehér templomban
a cézár-házban
csilingeltek az akvarellek
az ide jutott
zombori tanár
hajdani otthonában
s a harangok szavában
visszhangzott
a találó című remekmű:
mi lesz veled
 
10.
 
nem kérdezem kedves
nem is emlékezhetsz
akkor velem sem voltál
a zölden roskadó fenyőfák alatt
nagy utazások után
a megtalált ócska pavilonra
magas partján a tónak
szemben a kis hegyi indóházzal
ahol otthon akartam lenni
csak féltem
hogy mégsem vagyok
 
kék muszlinkendőt kötött nyakamba
egy önfeledt barna kacaj
nagy éjszakai sétáimon
az emberek (társaim?) előre siettek
őgyelegve bénán vártam a hiányzó hangot
csókot csak a szélnek adtam
halk egymásutánban
egy ígéretes tavaszelőn
poros utcánktól végre messze
törtem a nyelvet
tépdestem gyökereim
 
közben minden nap tudtam
visszamegyek