Értekező próza
II. díj
A (színházba) szerelmes Shakespeare
A Romeo és Júlia legújabb filmváltozatáról
- A szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love, 1998)
- Rendezte: John Madden és Marc Norman
- Forgatókönyvíró: Marc Norman és Tom Stoppard
- Főszereplők: Gwineth Paltrow és Joseph Fiennes
- Forgalmazó: Miramax Films
London, 1593. Két színház verseng a nézőkért: a Richard Burbage tulajdonában levő Függöny Színház és Philip Henslowe Rózsa Színháza. Henslowe-t épp középkori módon sütögetik, mert adósságai vannak. A hétköznapi londoni utca reneszánsz nyüzsgésében Shakespeare is felbukkan, már van neve, ismert színész és drámaíró. Az összeégetett talpú Henslowe hozzá rohan, mert fizetőképessége érdekében sürgősen kellene neki egy új komédia. A fiatal Shakespeare-t azonban éppen elkerüli az ihlet: áthúzott sorokkal teli összegyűrt papírok repülnek szobája sarkába. Ennek ellenére ő is zsarolni kezdi a rimánkodó színházigazgatót. Ha két héten belül nem lesz előadás, mindketten tönkremennek. Shakespeare nagy bajában a jóshoz megy, mint egy pszichiáterhez. Elmondja neki, hogy egy kevés pénzért úgy tud bánni a szavakkal, mint az agyaggal. A szó mágiája azonban mostanában sehogy sem tudja megidézni, úgy érzi, képzelőereje kiszáradt.
Az 1998-ban készült, John Madden által rendezett film címe: A szerelmes Shakespeare. A forgatókönyvet Marc Norman és Tom Stoppard írta. Az a Tom Stoppard, akinek a Rosenkrantz és Guildenstern halott című filmjét már jól ismerjük a mozikból.
Mindkét film többszörösen díjazott. Tom Stoppard humoros látásmódja A szerelmes Shakespeare-ben is érvényesül.
Míg a Rosenkrantz és Guildenstern halott a Hamlet mai átértelmezése, ez a mostani film tulajdonképpen a Romeo és Júlia legújabb megfilmesítése. A mű témája így a szerelem, ami a főhősnő szavai szerint "legyőzhetetlen, az életnél is erősebb". Az ihletét vesztett filmbéli Shakespeare tehetségét a jós szerint is csak egy igazi szerelem hozhatja vissza. Múzsáját előbb rossz helyen keresi, de a Rózsa Színház audíciójára jelentkezik egy fiú, akinek szavalatára felkapja a fejét. Az ifjú valójában Viola kisasszony, aki színész szeretne lenni, de rangja és neme tiltja ezt. A lány megijed Shakespeare heves érdeklődésétől, és attól, hogy kideríti tikát, ezért elfut. A drámaíró utána iramodik, és követi egészen otthonáig, ahova már nem engedik be. A várban bálat tartanak, akárcsak a Romeo és Júlia első felvonásában. Shakespeare-nek sikerül bejutni a zenészekkel. Itt megpillantja a bűbájos Violát, és erős érzelmek gyúlnak benne iránta. Az ifjú még azon az éjjelen szerelmet vall a szépséges kisasszonynak. A filmben már itt, ezen a ponton elkezdődik a valós élet és a színdarab párhuzamos ábrázolása.
A híres erkély-jelenetet a szerzők paródiává alakítják. Shakespeare felmászik a balkonra, hogy Violával még néhány szót válthasson, de a szeretett hölgy helyett a dadával néz farkasszemet, aki a sokktól hét országra szóló üvöltésbe kezd.
A jósnak igaza volt: Shakespeare-nek a szerelemmel az ihlete is visszatért. Otthon ráveti magát a papírra, dőlnek belőle a szavak, ötletek. Megszületik a várt szövegkönyv első felvonása, Henslowe színházában kezdődhet a próba. Romeo szerepét Viola kapja, akiről még Shakespeare sem sejti, hogy a bálban megszeretett hölggyel azonos.
A film alapgondolata: Shakespeare életrajzi adatainak és az íródó mű világának az összedolgozása. Viola és Shakespeare magánélete összefonódik a színpadon készülő előadással. Mindkettő a Romeo és Júlia emlékezetes jeleneteit, mondatait idézi, de a tragédiából sok minden ki is marad, vagy átalakul. Ahogy bontakozik a Viola-szerelem, Shakespeare úgy írja a darab újabbnál újabb felvonásait. A próbák között, alatt szalad papírra vetni újabb ötleteit. A színészek is lázban égnek, mindenki várja a kész művet. Kíváncsiak a saját darabbéli sorsukra, de az egész történet végére is. Dermedten hallgatják az írót, mikor felolvassa nekik a történet tragikus végét. Még a minden lében kanál Henslowe-nak is tátva marad a szája.
Egyes jelenetek nagyon érdekesen épülnek a filmbe: előbb az életben mutatják be őket, utána pedig azt, hogy hogyan próbálják el az egészet a színházban. A film valójában három forrásból meríti ötleteit: Shakespeare életéről, a korról fennmaradt írásokból, a Romeo és Júliából kivagdosott néhány érdekes részből és a szerzők képzeletvilágából.
Erzsébet királynő jellemét és viselkedésmódját is a humoros ábrázolás hatja át. A zord, de emellett fenséges alaknak senki sem mer ellenszegülni, mindenki a kedvét keresi. A királynő azonban tudja, hogy ez mind képmutatás, és sokszor kifigurázza és megszólja alattvalóit. A szíve mélyén szerintem Viola pártjára állna, de a kötelesség mást diktál. Tiszteli a lányt, mert ha valaki tudja, hogy milyen nehéz férfiszerepet játszani, akkor hát a királynő az.
Véleményem szerint a cselekmény központi mozzanata a fogadás jelenete. Viola ugyanis Erzsébettel szembeszegülve azt állítja, hogy a színházban igenis, be lehet mutatni igazi szerelmet. Őfelsége megkérdezi, hogy mer-e valaki fogadni vele e kérdést illetőleg, mire a vakmerő Shakespeare jelentkezik, ötven fontot ajánlva tétnek. Ellenfele a lord lesz, aki Viola kérője. A színház hitelét és erkölcsösségét sokan kétségbe vonták. A betegségek, pestis miatt is sokszor bezárták őket. Az egyház egyenesen sarlatánsággal vádolta a komédiásokat, s az istenfélő emberek nagy része követte ezt az elvet.
Mivel a nőknek tilos volt a színpadon megjelenni, Viola tudta, hogy lehetetlen álmának valóra váltása: az, hogy színész legyen. Minthogy az is lehetetlen, hogy egy olyan rangos dáma, mint ő, egy íróhoz menjen feleségül. A döntő fordulat azonban akkor áll be, amikor megtudja, hogy van még egy akadály: Shakespeare már nős. Ha övé nem lehet, akkor miért ne menne máshoz, például kérőjéhez, a lordhoz.
Itt be is fejeződhetne a szerelmi kaland, de kiderül, hogy ők ketten sokkal jobban szeretik egymást. Ezt éppen a színpadon fogják bebizonyítani, és megnyerik a fogadást. Az utolsó pillanatban szerepcserékre kerül sor: Shakespeare beugrik a leleplezett Viola helyett, és eljátssza Romeo szerepét, Viola pedig egészen véletlenül kerül a darabba. Az esküvőjéről szökve a nézőtér soraiban ül, mikor meghallja, hogy a társulatnak nincs Júliája. Nagy merészen ő áll ki a színpadra. Mindannyian a fejüket fogják, hogy végük van, börtönben fognak kikötni, de azért nem adják fel, mert annyira hisznek a színház csodálatos valóságában.
Például a patikus olyan áhítattal nézi a próbákat, hogy még a sapkáját is leveszi, és rajongva átél minden jelenetet. A dada is annyira elfeledkezik magáról és a valóságról, hogy belekiabál a darabba, sírásra görbült szájjal akar segíteni úrnőjének. Még a vérbeli színházellenes pap is ujjongva kurjantgat.
Mindezek nevetséges, humoros elemek is egyben. Annak ellenére, hogy tragédiáról tárgyalunk, sok komikus mozzanat is jelentkezik. Már az eredeti Romeo és Júliában is találkozunk nevetséges részekkel, melyek főleg a naív dadával kapcsolatosak. Shakespeare nagyon jól megérzi, hogy mi kell a közönségnek, s így a tragédiába vidám jeleneteket, a komédiába pedig szomorúakat vegyít.
Ha a filmet elemeire bontjuk, akkor egy egész sor humoros esemény bizonyítja, hogy paródiát nézünk. (1. Henslowe sietve megy végig a szűk utcán, és előtte mindig egy bili kiürítésének művelete játszódik le. 2. Az udvarló Shakespeare lány helyett dadába ütközik az erkélyen. 3. Viola kifigurázó válasza a lordnak, mikor az közli a kisasszonnyal, hogy beszélt az apjával, Viola pedig visszanyelvel, hogy na és, ő mindennap beszél vele. 4. Mikor a patikus azt hiszi, hogy egy vérre menő verekedés a színdarab része és nagyon tetszik neki. 5. A tömeg besodorja a papot a színházba. 6. Az erkölcsrendőr mindig tévesen választja ki, hogy ki a nő a színpadon, mindenkit meggyanúsít, csak éppen Violát nem. 7. Az esküvő után a peckesen távozó lordnak a szél az arcába fújja a színházi röpcédulát, amit ő mérgesen elhajít. 8. A lord nagy pökhendien beül a hintóba, öntelten integet a pórnépnek, mikor pedig befelé fordul, újdonsült feleségének hűlt helye. 9. A dada kétségbeesett bekiáltása a darabba. 10. A királynő a pocsolyába lép, mert az alattvalók természetesen megint késlekednek.)
Akárcsak Tom Stoppard Hamlet-feldolgozásában, itt is a humor billenti ki a tragédiát a hősies, megrendítő történetből. Ha a film vége jó lenne, akár komédiának is mondhatnánk. Ez teszi modernné, a mai világ embere így fogadja el.
A bemutatott szerelmi történet maiságához a színészi alakítások is nagyban hozzájárulnak. A női főszerepben Gwineth Paltrow, aki a szerepért Oscar-díjat kapott, hol rövidfrizurás fiúként áll előttünk, hol pedig hosszú, szőke hajtincsek jelzik angyali tisztaságát. A nemcsere a film ritmusát és humorát is befolyásolja. A színházi próba Romeóját a következő filmkocka otthon mutatja, amint a lányt lázasan kapkodva próbálja megszabadítani fiúkellékeitől a szerelmese. A groteszk helyzet és a gyorsan pergő váltások ritmusa ellenére folyamatos a fogadás tétjének, az igaz szerelem jelenetének bemutatása, mindegy, hogy a hősök a színpadon, vagy az élet színterein vannak-e. Végül szinte nem tudni, hol kezdődik az élet, s hol a mű. A feltétlen szerelem ábrázolása folyik álomban és valóságban, pódiumon és pódium alatt, kulisszák előtt és mögött, műben és életben, mindenütt. Az ügyes összemontázsolás egy pillanatra sem engedi elernyedni a néző figyelmét.
A film korszerű nézőpontjáról tanúskodik, hogy a szerelmi történet nem válik szentimentálissá. Shakespeare-t Joseph Fiennes alakítja, aki szintén megérdemelte volna az Oscar-díjat, mert pátosz nélkül, mégis fennkölten idézi meg a nagy tehetséget.
Shakespeare nagy művészete abban nyilvánul meg, hogy akármilyen korban élünk, darabjai mindig nagy hatást keltenek, és minden műve elkészíthető a kor szellemében. S ez esetünkben a humoros-ironikus látószög.
A szerelmes Shakespeare-ben a tragikus hangtól való eltávolodás nemcsak a komikum mennyiségében nyilvánul meg, hanem a történet befejezésének kialakításában is. A film és a darab között nagy eltérés, hogy a Romeónak nevezhető Shakespeare és a Júliának tekinthető Viola sorsa nem a halál. Rájuk nehezebb megpróbáltatás vár: eltűnni egymás életéből és tovább létezni. Violának a lorddal kell távoznia, akit megvet, utál, s mégis van ereje hozzá, hogy Shakespeare-nek is segítsen megtalálni élete új értelmét. A kiábrándult, összetört fiúnak ötletet ad, hogy miről írjon új művében. Visszaadja életkedvét és biztatja, hogy alkotnia kell, tovább álmodnia, írnia.
Az írás, a szó misztikus ereje a műben nagyon fontos szerepet játszik. Henslowe például úgy oldja meg problémáit, hogy elmormolja ezt a mondatot: "I dont know, it's a mistery!" (Nem tudom, ez rejtély.) És sikerül neki, a meghökkentő mondat után mindig jelentkezik a megoldás. A film végén Viola is használja ezeket a varázsszavakat és sejteti a nézővel, hogy minden jóra fog fordulni, annak ellenére, hogy neki el kell tűnnie Shakespeare életéből.
A Romeo és Júlia és A szerelmes Shakespeare közti különbségekből tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a mai embernek bátrabbnak és erősebbnek kell lennie a reneszánsz korinál és a halálba való menekvés csak gyávaságát, gyengeségét mutatná meg. Ehelyett élnie kell és harcolni a végsőkig. Viola arra tanít meg bennünket, hogy sohasem szabad feladni, akármilyen néhéz is.
A diadalmenet egy állomása
Szabó Palócz Attila: Trium(f)virátus, Forum 1998. Újvidék
Az 1971-ben Zentán született Szabó Palócz Attila a nagyközönség előtt már eddig is sokoldalúságával tűnt ki, hiszen az irodalom mellett érdekli a színház, a zene, a publicisztika is. Eredetileg színészként végzett az újvidéki Művészeti Akadémián, de az Újvidéki Színház drámapályázatán szintén sikeresen szerepelt Játszd el nekem a ... című drámájával. Jelenleg a szabadkai Gyermekszínház színésze, ugyanakkor újságíróként dolgozik a Képes Ifjúságban, és más lapokba is ír. Első verseskötete Résnyire nyitva címmel 1993-ban, míg a Fityisz gyermekversei 1996-ban jelentek meg.
A fiatal szerző legutolsó kötete 1998-ban látott napvilgot Trium(f)virátus címmel az újvidéki Forum gondozásában. Hogy a mindenképpen találó cím valójában mit is takar, arról csak sejtésekbe bocsátkozhat az olvasó. A triumvirátus talán a kötet három írását jelöli, az f közbeiktatásával pedig a diadalmenet görög megfelelőjét kapjuk, ami bizonyos értelemben nagyképűségnek is tűnhet. A cím is sugallja a szerző ókori kultúra iránti érzékenységét.
Szabó Palócz ismét újabb oldaláról mutatkozik be a Trium(f)virátusban, mert a versek és drámák után prózát ír: három kispróza található a könyvben. A Kati a tauroszok között és az Egy dühödt angyal az égből majdnem kisregénnyi terjedelmű, a zárórész azonban rövidségével és tartalmával némiképp kilóg a "sorból". Az írások keletkezési időpontját tekintve fontos tény, hogy az első 1990-91-ben a második '95-ben (mindkettő a Vajdaságban), az utolsó pedig '98-ban Kosovóban íródott. Az első és az utolsó évszám között eltelt nyolc év csak tartalmilag érezhető, nyelvileg azonban viszonylag egységes szövegekkel van dolgunk.
Az első kispróza a Kati a tauroszok között, melynek zárósorait az Iphigeneia a tauroszok között c. drámából vett idézet alkotja. Története 1990 nyarán játszódik, tehát, ha úgy tetszik, "a vihar előtti csend" (?) évében, témáját tekintve azonban keveset foglalkozik politikával. Bulik, barátság, szerelem, szex - ezek lehetnének a mű kulcsszavai, ilyen irányú kalandokon szórakozhatunk a főtörténetben, és az ennek szerves részeit képező, gyakori epizódokban:
"Dóráék asztalához telepedtem le. Ott volt ismerős. Beszélgettünk, iszogattunk. Formában lehettem, hiszen három nőt is sikerült szóval tartanom. Ők voltak Dóráék. Először mindenki sört ivott, de aztán át kellett térnünk a borra - anyagi okok miatt. S ment a duma, folyt a bor, gyulladtak a cigik. Kis idő múlva Dóra megkérdezte:
- Mi az: félszemű, huhog és kefélni akar?
Mivel senki sem tudta, ismét ő következett: bal kezével letakarta a bal szemét és huhogott. Hu - húú!!!"
Már az írás legelején megjelenik Kati, a két novella női főszereplője. A mű visszatérő motívuma Babits Régen elzengtek Sappho napjai c. verse: "'A líra elhal, néma ez a kor.' De ha el is hal, akkor is gyönyörű, fantasztikus lírai ez a halál."
Míg az első kispróza nagyon is az életről szól, eseménydús, az Egy dühödt angyal az égből című írás ezzel szemben a halállal foglalkozik. A szerzőt elhunyt nevelőapjának emléke ihleti, a temetés illetve az ezzel kapcsolatos dolgok adják a cselekményt. Persze azért humortól ez a rész sem mentes, de nagyobb teret kap a politika, több benne az elmélkedés, kevesebb a kaland. Mintha nem akarná tudomásul venni a halált, a tetszhalál gondolata foglalkoztatja: "Nem tudtam kiverni a fejemből a tetszhalál gondolatát. Hogy ez az egész, az állapot, amelyben van, csak tetszhalál, aminek egyszer csak vége lesz, felül, megszólal, és akkor majd együtt röhögünk az egészen. Még a temetőben is csak erre tudtam gondolni, még akkor is, amikor a koporsóvivők rácsavarozták a koporsó fedelét, még akkor is, amikor lehajoltam azért a földdarabkáért, amit aztán utánadobtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy ha most, abban a pillanatban ér véget ez az állapot, akkor még mindig van ideje arra, hogy valahogy jelt adjon, ha csak megpróbálna felülni, akkor is beverné a fejét a koporsó födelébe, s akkor meghallanánk a koppanást..."
Szembetűnő, hogy egyedül ez a kispróza van felosztva egységekre: 6 fejezetre.
A harmadik írás A légy döglésének apoteózisa címet viseli. Ebben nem jelennek meg az eddigiekben megszokott szereplők (Kati, az anya, a barátok); nagyapa és nagyanyó a főszereplők. A történet valójában a következő: nagyapa egyik este iszik a rejtett, boltban vásárolt pálinkájából, mely mérgezett, és meghal. Az 1998-as, botrányos guzlicás pálinkahamisítás egy elképzelt végkifejlete ez, mely a végére azért poént is tartogat.
Mindhárom kispróza nyelvezetének közös jellemzői a mindenütt fellelhető magyarázatok, kettőzések, vagyis azok a megoldások, amikor az író valamit általában két (ha nem több) különböző módon is leír, pedig ezek legtöbbször nem szolgálják a jobb megértést, bonyolultabbá teszik a szöveget. Pl.: "A klasszikus sablonkérdések és -válaszok után beszélgetésünk visszatért a csaj érkezése előtti holtpontra, vagy ha úgy tetszik, nullpontra, negatív irányú folyásába." Szabó Palócz egyes szám első személyben mondja el a történeteket, de gondolatai, hozzáfűznivalói is a szöveg szerves részét képezik. Ez bizalmas légkört teremt, és jól idomul a témákhoz. Ezt az atmoszférát a szókincs teszi teljessé: a közönséges káromkodások, az ún. "csúnya szavak", de a környezetnyelvből átvett kifejezések éppúgy, mint az itt-ott fellelhető, közismert angol szavak. Ha utólag, a kötet elolvasása után, visszatekintünk ezekre a kifejezésekre, rájövünk, hogy ezek használata magától értetődő, ezek nélkül jóval kevésbé lennének valósághűek az írások. Így lesznek jellemzői világunknak, a vajdasági magyarok világának.
A nyelvi sokrétűség nemcsak itt mutatkozik meg, hanem abban is, hogy antik művekből, napilapokból, török babakocsi használati utasításából és "ljubavni vikend romanokból" is merít.
Az írások nagyon hitelesek, mert a valóságot, az életet adják vissza: hű rajzai a XX. század végén is háborúk között itt élni kényszerülő emberek mindennapjainak. Külön értéke abban rejlik, hogy egy viszonylag fiatal korosztály szemszögéből közelíti meg üresnek látszó valóságunkat.
A könyv célközönsége - még ha ez nincs is kimondva - egy fiatalabb generáció, így minden lehetőség megvan arra, hogy éppen e kiadvány legyen az, amelyik olvasóközönséget nevel a vajdasági magyar irodalomnak, amelynek művelői sokan, olvasói kevesen vannak.
A Forum Könyvkiadó különdíja
A szmétáló gúzsva meg a többiek
A magyar ázsiai eredetű, halász-vadász ősök beszélte nyelv, s azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyek korlátozzák az idegen szavak átvételét. A szakértők szerint nyelvünk e tulajdonsága nagyban elősegítette ősi sajátságainak, szóelemeinek fennmaradását, továbbélését, de ugyanakkor azonban némi műveltségbeli elszigetelődést, zártságot is eredményezett.
Ennek ellenére, úgymond környezeti hatásként a vajdasági magyarság nyelvében (a más nyelvekből származó idegen szavak mellett) számtalan, a szerbből "kölcsönzött" szóval, kifejezéssel, beszédfordulattal, állandósult szókapcsolattal találkozunk.
Minek is tekinthetők ezek a mi közkeletű szerb szavaink? Jövevényszavaknak? Bizonyos szempontból azok is, hiszen átvettük őket a szerb nyelvből, és nagyjából meg is honosodtak. De csak nálunk! Az egyetemes magyar köznyelv nem fogadta be őket, sőt általában nem is ismeri.
Akár tájszavakról van szó, akár jövevényszavakról, ezek, sajnos, itt vannak beszédünkben, használjuk őket, és aki nem is él velük, az is ismeri jelentésüket, tudja, mire vonatkoznak. Sokan nem is gondolják, hogy ezek idegen szavak, annyira megszokták őket. Ám az egyetemes magyar köznyelv szempontjából meg lehet (sőt meg is kell!) kérdőjelezni szükségességüket, és az igényes beszédbe sem valók.
A szerb szavakkal tűzdelt magyar mondatszerkezetek használata nem általános ugyan a vajdasági magar beszélők körében, de bizonyos rétegekben és régiókban igen elterjedt jelenségnek tekinthető. A műveletlen beszélők előszeretettel veszik át a szerb argó szavait egyéb "közhasznú" szavakkal együtt, s ez a tény még fokozottabban jut kifejezésre a tanulóifjúság körében. Az efféle beszédet sokan megértik, s egy-két fölöslegesen használt szerb szó a köznyelven beszélők nyelvére is ráakad olykor-olykor.
Ezenkívül például a köznyelvben is már szinte általánosan el- és befogadott, a német nyelvből származó -ieren végű igék is a szerb közvetítésével, a szerb nyelvkörnyezetben meghonosodott alak némi módosításával kerültek a magyarba. Gondoljunk csak a megkockáztat jelentésű reszkíroz igére, a tálal jelentésű szervírozra, de ide tartozik a finanszíroz (pénzel), a szortíroz (válogat, rendszerez), a forszíroz (erőltet) szó is. Hasonló módon feketéznek nyelvünkben a svercerek, treníroznak az edzők, szurkolnak a drukkerek, és parkíroznak tévesen a parkolók.
Az eddig elmondottak ékes bizonyítékául a továbbiakban sorakozzanak hát fel (amint azt mondani szokás: a teljesség igénye nélkül) azok az olykor felettébb kacifántosra sikeredő kijelentések, amelyeket gyakran hallhatunk, és mi magunk is hallatunk iskolában, munkahelyen, utcán, sőt odahaza, családi körben is.
A naponta ingázó diákok és munkások szüntelenül búniznak, hogy az egyre ritkuló autóbuszjáratokon nagyon szmétál nekik a gúzsva. Meg tudom érteni szegények lázongását; a tömeg tényleg borzasztó. Hát még ha aggat is...!
A minap pedig egyik osztálytársam adta elő élménybeszámolóját egy tragikus kimenetelű közúti balesetről: "... Az autó be akart fordulni a Svetozar Łalenića utcába, de nem dobta ki a zsmigavacot". Persze, mi mindannyian megértettük, hogy a Svetozar Łalenić utcába befordulni szándékozó autó azért gázolta el az éppen arra kerékpározó fiút, mert vezetője elfelejtette bekapcsolni az irányjelzőt.
A "nem a méret a fontos" elv követőit az autók között is megtalálhatjuk: a Péglicák és a Bubák a közutak aprócska négykerekűi. Azonban nem vagyok benne biztos, hogy az eredeti névadók örülnének-e a Fiat típusú lengyel kisautó, és a bogárhátú német Volkswagen szerb eredetű becenevének.
A múltkor a postai salternál egy lány ötven darab dopisnicát kért. Elég sok időbe telt, amíg a tolóablaknál ülő hölgy átadta a megfelelő számú levelezőlapot. Remélem, az űrlapok kitöltésével már nem babrál ennyit, habár az is megeshet, hogy csak a formulárokhoz ért.
"Priznanicát is kaphatok?" - kérdezte a következő ügyfél. Nem kérhetett volna inkább elismervényt, vagy esetleg nyugtát a befizetett pénzeszközről?
Szombaton piacon voltam, s az előttem narancsot vásároló hölgy új keszát kért, mert az első füle négy gyümölcsnél többet már nem bírt el. Úgy látszik a zacskók még gyöngébbek: az enyém már a harmadik narancs után elszakadt.
Ugyanitt hallottam egy középkorú férfi panaszos szavait: "Fölháborító, hogy nálunk, már mindenhöz veza köll! Még a passzusomat sem bírom megcsináltatni." Nem tudom, mi a helyzet útlevélügyben. Ott is szüksége lehet az embernek a kapcsolataira?
És a szomszédasszonyunk boldogsága sem volt felhőtlen, amikor megtudta, hogy unokája született, mert: "... olyan rossz volt a veza, hogy azt se hallottam, fiú-e vagy lány". Bizony sűrűn adódnak gondok a telefonos összeköttetések minősége (vagy inkább minőségtelensége) miatt, a centrála pedig elfogadható magyarázattal nem szolgálhat. Hát telefonközpont az ilyen?
Amikor pedig az egyik osztálytársunknak született kishúga, a közeli kafityban csasztizott meg bennünket egy-egy szokkal. Boldogan ittunk a kislány egészségére, bár mindannyiunknak jobban esett volna a szörp, ha a bátyóka, mondjuk, egy kávézóban vendégel meg minket.
Moziba is gyakran megyünk és persze mindig viszünk magunkkal egy-egy porció kókicát. Habár többször is figyelmeztettek bennünket, hogy ha már mindenféleképpen nassolni akarunk, akkor pattogatott kukoricaadagokkal szerelkezzünk fel.
És a barátnőm is éppen a moziból igyekezett haza, amikor az este bőrig ázott, mert otthonfelejtette a suskavácát, és a kabátjának sem volt kapulyacsája. Hát az ilyesmi bizony megtörténik az emberrel, ha nem visz magával esőkabátot, amelyen szerencsés esetben még csuklya is található.
Mindig ez az öltözködés!
A már jó ideje tartó divathullám például teljesen megőrjítette a lányokat: az iskolában mindenki zvonaricát hord, és szinte senki sem törődik azzal, hogy a hatvanas évekből meg az anyukák régi ruhatárából reinkarnált darab magyar neve valójában trapéznadrág.
De azért jó hely ez az iskola. Sok új dolgot hall és lát az ember, de arra is rájöhet, hogy a valaha érvényes dolgok ma már nem vázsiznak.
Például Nelli a jegyzeteit rendszerint szpajalicával tűzi oda a füzetlapokhoz, Tomi pedig eddig kifürkészhetetlen okokból 10 darab zihericával ékszerezte fel hátizsákját. Kíváncsi vagyok, mire használnák akkor az iratkapcsot meg a biztosítótűt?
Ha dolgozatírás közeleg, vezsbánkát kell vennünk. Ám akadnak olyanok is, akik dolgozatfüzet helyett potvrdát szereznek be; az orvosi igazolás ilyenkor a rossz jegyek ideiglenes ellenszere.
Gyakran vannak lyukas óráink is. Ilyenkor általában beszélgetünk.
A minap például Viktor barátunk eldicsekedte, hogy egy ideig bizony ő is volt izvigyács, de azután beleunt, mert az összejöveteleken végül már csak zezázták egymást. A heccelődések ezek szerint túllépik egy átlagos felderítő tűréshatárát?
Gabi arról mesélt, hogy az ő supájuk valóságos kincstár: itt tartják a tüzifát, a kerékpárjaikat, a nagypapa barkácsszerszámait. Vajon mindez egy fészerben nem férne el?
Eszti pedig arra panaszkodott, hogy délutánonként majd megfagy, mert a zgradájukban már jó ideje elzárták a fűtést. Hát ezért nem szeretnék én tömbházban lakni.
A tornaórákat is nagyon szeretjük, mert mindig történik valami izgalmas, váratlan dolog.
"Jaj, de szmotán vagy!" - förmedtek rá a fiúk közül többen is szegény Vilire, aki egyetlen tornaóra alatt négy helyzetet is kihagyott. Nem kell gorombáskodni, ám ha ez mégis elkerülhetetlen (mint például ebben az igazán tűrhetetlen esetben), válasszuk inkább az ügyetlen jelzőt.
Ja, és a lányoknak odbojka helyett javasoljuk talán a röplabdát, hátha ügyesebben játszanak majd, mint eddig.
És ha már a sportnál tartunk...
Az elmúlt nyáron is egyéb szórakozási és felfrissülési lehetőség híján legtöbben a bazénra jártak, és csak néhányan választották a medence nyújtotta élvezeteket. Akinek viszont ennyi testmozgás nem volt elegendő, az trénerkában, majicában és patikában járt a szportszkiba, pedig edzeni a sportközpontba is elmehetett volna, melegítőben, trikóban, tornacipőben.
A tornateremben pedig továbbra is az izbeglicák laknak és a kifeszített röplabdahálót használják szárítókötélnek; a múltkor egyre tíz pár dokolenicát is kiteregettek. Az elpiszkolódó térdzoknikon egy mosással még csak lehet segíteni, de mi lesz a menekültek által "elhasználódott" tornaterem sorsa?
Mert pénzügyi gondjai manapság mindenkinek vannak. Még a legkisebbeknek is.
"Ne legyél már ilyen cicija!" - kérlelte apját egyik ismerősöm tízéves öccse, miközben még mindig üres markát mutogatta. Hát nem tudom, érdemes volt-e némi zsebpénzért a fukar papához fordulni. Az anyuka szerint ugyanis a gyerek hiába gnyávizza az öreget, a nyaggatás itt nem segít, s a pénzre is máshol van szükség, hisz a kifizetetlen villanyszámlák miatt csak érkeznek az opomenák, és az eredménytelen figyelmeztetéseket kikapcsolás követi!
"Nem mentünk el Novi Szádra, a szájámra, mert apám még bónra sem kapott benzint!" - panaszkodott Pityu. Tényleg kár, hogy az üzemanyagra nem váltható jegyek miatt maradt le a fiú az újvidéki vásárról.
"Naftát meg már a zádrugán keresztül sem lehet kapni!" - mondta Feri bácsi és még csodálkoztunk, hogy a parasztok elégedetlenek a szövetkezetek munkájával?
Sőt a szindikátok háza táján sincs minden a legnagyobb rendben. Ezidőtájt például a tanárok szakszervezete a pedagógusok gondjait oldogatja, míg jobb helyeken polutkákat osztogatnak féldisznók helyett.
Mert azért enni mégiscsak kell valamit, ha mást nem is, de legalább egy kis lángost, mekika helyett.
És az óvodás Pannit példul pavlakáért meg kiselo mlekóért küldi az anyja a boltba, és a kislány valószínűleg nem is sejti, hogy tejfölt és aludttejet vásárol naponta és ugyanígy vannak ezzel azok a társai is, akik nem tudnak libikókázni, csak klackalicázni, akik lizalicával édesítik életüket, ahelyett, hogy nyalókát szopogatnának, vagy akik arról álmodoznak, hogy egyszer majd manekenkák lesznek.
Vagy netán Kassandrák, Esmeraldák, esetleg Paulák vagy Paulinák.
Hisz már jó ideje lázban égnek a rendszeres tévénézők: a Tretyi kanálon sugárzott szériák hőseinek egyénenként alig változó életútját kísérik lankadatlan figyelemmel és együttérzéssel. Véleményem szerint a Hármas csatorna végeláthatatlan brazil sorozatainak köszönhetően már a szomszéd Juszti néni is felsőfokon vizsgázhatna spanyol szerelmi vallomásokból.
Apropó: televízió! Vajon átlagosan hány új národnyák tűnik fel hetente? És ugyan meddig duzzadhat még a pevalykák tengere? A szerb "muskátli" és a rezes banda előtt vonagló énekesnők láttán csupán apám bölcs mondása jut eszembe: "Könnyű zene nehéz füleknek".
"Ne szeri!" - mordult fel Sanyi, amikor enyhén paprikás hangulatában valaki zavarni merte. Ugyanezzel a "Ne szarjál!" jeletésű beszédfordulattal adott hangot csodálkozásának Dénes is, amikor barátja kezében megpillantotta napjaink státusszimbólumát, a mobilnit. Megjegyzem, egy mobiltelefon is nagyobb tiszteletet érdemelt volna, a tulajdonosáról már nem is beszélve.
Az "'Ájde már!" szerb-magyar egyveleg is igen közkedvelt, jobb híján töltelékszóként használatos, de nagy népszerűségnek örvend úgy is, mint "Gyerünk már!", vagy "Menj már!" jelentésű indulatszó. Tudatos kerülésén kívül már csak a slág mellőzése lenne a (tejszín)hab a tortán.
"Most ezt (u)opste nem értem" - hallhatjuk sokszor, habár azon sem kellene csodálkoznunk, ha éppen a mi kijelentésünkben találna valaki kivetnivalót. Ajánlom, hogy használjuk inkább az egyáltalán szót, hátha akkor világosabb lesz minden.
Mert ha az idegen szónak van magyar megfelelője, akkor mellőzni kell az idegent, de nem pusztán azért, mert az idegen, ezzel együtt pedig nyelv- és stílusromboló hatású, hanem mert a magyar megfelelő könnyebben érthető, használatával a beszélő üzenete pontosabban értelmezhető.
Az eszperantó, mint tudjuk, mesterséges nyelv, melyet több indoeurópai nyelv szókészlete és nyelvtana alapján a XIX. század végén alakítottak ki.
Képzeljük csak el! Ha a szerb nyelvből való kölcsönzés példáján felbuzdulva, és holmi nyelvújítási szándékkal vezérelve, vagy akár csak megszokásból is a Vajdaságban élő 26 nemzetiség által beszélt nyelvek mindegyikéből tűzdelnénk néhány szót a magyarban, kedves anyanyelvünk - azon kívül, hogy a donorok száma alapján vetekedhetne az eszperantóval - a felismerhetetlenségig eltorzulna, s használati utasítás nélkül már baráti csevegésre se lenne alkalmazható. Pedig kár lenne érte, nem?
Bogdán József gyermeklírája
Bogdán József: Szeder indája
Bogdán József 1956. január 12-én született Zentán. Édesanyját négyéves gyermekként veszítette el, apja pedig nem törődött a családdal. A zentai Vöröskereszt jóvoltából Kanizsára került nővérével és öccsével együtt Bogdán József és Püspök Ilona nevelőszülőkhöz. Az átlagos munkáscsalád számára létfontosságú volt a szervezet által havonta folyósított összeg az árvák neveltetésére. Miután megszűnt a segély, kitették őket az utcára. Ezután Nagybecskerekre kerültek. A költő legtöbb idejét az iskolában töltötte, ahol ételt, italt és egy kis melegséget kapott. Sokszor megfordult a vasútállomáson, órákig ült a váróteremben, miközben a nem létező karórájára pillantgatott, mintha csak az érte jövő gőzösre várna. Mikor a bevonuló kiskatonákat kísérték ki rokonaik, ismerőseik, a vasútállomás egy valóságos lakodalmas háznak tűnt. Ilyenkor az író boldognak érezte magát, és örömmel integetett ő is a zsúfolt vonatnak. Gyakran ellátogatott a szomszédos kávéházba, ahol kétes erkölcső nők társaságába keveredett. Rúzsos szájuk elbűvölte a csellengő fiút. Később minden idejét a városi könyvtárban, olvasással és tanulással töltötte. Itt született meg 13 évesen első verse, melyben az 1970 őszén indult Magyar Szó Napsugár rovatát és szerkesztőjét, Farkas Zsuzsát köszöntötte. Boldogság járta át, mikor az újság lapjain viszontláthatta első alkotását, s ezáltal diáktársai is barátságosabban viszonyultak hozzá, mivel korábban kitaszították és csúfolták őt árvasága miatt. A Képes Ifjúságban megjelent költeményére reagáló Toldi Éva bátorította, rámutatott hibáira. Általa látta be a költő, hogy a tehetség mellett az őszinteség az elsődleges szempont a versek megformálásánál.
Isten hívó szavát akkor hallotta meg először, amikor egy alkalommal a hittanórára tartott társaival. Valójában a templomban élte át leginkább a hit szellemét. Megigézte őt a csönd, a tisztaság, úgy érezte, mintha állandó száztagú zenekar muzsikálna a lelkében. 1972-ben beiratkozott a szabadkai egyházi gimnáziumba, 1983-ban pedig a horvátországi Diakováron szerzett teológiai diplomát. Az így eltöltött tíz év alatt felnőtté vált, kikristályosodott benne a tudatosan vállalt papi hivatás. 1983. június 29-én, Péter Pál napján, pappá szentelték. Ezután Nagybecskerekre, majd Tordára került, és 1988 szeptembere óta Verbicán (Egyházaskér) végzi lelkészi feladatait.
Itt jelent meg 1989-ben első verseskötete Ablakok címmel saját kiadásában. A könyv címét a költő úgy magyarázza, hogy szeretne egy olyan ablakon kinézni, melyen át neki tetsző tájat láthatna. "Úgy szeretnék már egy ablakot,/ olyan igazit, mint gyermekkoromban-/ még ha tulipánok nem is nyílnának/ a párkányán, de hogyha kinéznék,/ szemem elé tárulna az a szépség,/ amit már évek óta se idebent/ se odakint nem láthatok." (Ablak)
Verseit átitatja a magány, az elhagyatottság, élet és halál kérdését vizsgálja, mellyel nap mint nap szembesül a kicsiny falu elsorvadását látva.
1992-ben megjelenik a Billegések című kötete. "Versei a háború élményanyagával telítettek, képi elemei ezt tükrözik, konkrét eseményekre reflektál a versíró, a híradókban hallott történéseket figyeli. De megejtően tiszta szóképeket hoz létre a romlottság bemutatására is, a világra való első rácsodálkozás élményének közvetítésére." (Toldi Éva) "Nyüzsögnek benned a gyermekkori / emlékek - egy vasárnap délután beültél / nagymamád hintaszkébe, és billegni kezdtél. - Azóta sem / csinálsz mást, csak billegsz, siratod a szép / emlékeket, amikor még gyermek voltál, / szép és bűntelen, és Valaki tágra nyílt / szemekkel figyelte minden billegésedet." - olvashatjuk a Hintaszék című versben. Ebből a gyűjteményből került néhány költeménye egy magyarországi versantológiába.
1993-ban sikeresen szerepelt az Egerben meghirdetett Fiatal Alkotók Országos Szövetségének pályázatán, ahol a vallási kategóriában első díjat szerzett.
A következő évben napvilágot látott Szívzörejek című kötete, melyben "a költő nem hunyhat szemet embertársainak mások által diktált elmúlása felett. Mély kereszténységében minden jóérzésű ember nevében Bogdán József bocsánatot kér az elüldözöttektől, a szétszórt családoktól, az árváktól, az özvegyektől, a meggyilkoltaktól" - írja róla Fekete J. József.
1998-ban adta ki Szeder indája című gyermekverseskötetét, melynek megírásában befolyásolja az a tény is, hogy 15 éve hitoktató, s naponta kapcsolatban van a gyerekekkel, belelát életükbe. Mélyen megélt és átélt a tapasztalati anyag, melyet írásaival közvetít. Szerepjátszó verseiben a részeges apa, az öngyilkosságra készülő anya, a kitaszított beteg sorsának megéneklésekor teljes mértékben fölvállalja őket. Ezekben a költeményekben az élet végső kérdései: a halál, a hit és a szenvedés, a test és a lélek ellentéte mellett a mindennapi élet külsőségei is foglalkoztatják. A költő a versekben egészen megnyílik, sőt túlságosan is föltárulkozik, feltörnek belőle a kínzó emlékek, melyek kicsi korától fogva gyötrik. Mindig az éjszaka csöndjében alkot, amikor i sötét démonokként fülébe sikoltanak a gondolatok, az emlékek, hogy a társadalom által kirekesztett lényként élt gyermekkorában. S azóta folyton azért küzd, hogy megmutassa: ő is számít, hogy észrevegyék, elismerjék és szeressék, dicsérjék őt.
A múltban komoly megpróbáltatások érték. Az első csapást már hétévesen elszenvedte, amkor tudomására jutott, hogy nem a vér szerinti szülei nevelik. Ez leírhatatlan élmény volt számára, úgy érezte, a legbecsapottabb és a legelhagyatottabb a világon. Sokszor hallotta az iskolában, hogy őt és testvéreit úgy találták, egy gödörben. Szívbéli barátai nem voltak, soha sem kapta meg azt a szeretetet, amire vágyott. Ezért is élt a visszahúzódó, csöndes gyerekben az elhatározás: egyszer világgá megy.
Talán ez a könyv próbál hangot adni egy általa idealizált világ keresésének. A kötet három részre tagolódik és Csernik Attila rajzai, illusztrációi kötik csokorba.
A könyv címéül is szolgáló első ciklus magába foglalja a versek legnagyobb részét. A Szeder indája című tájidillen átsüt az érzékiség: "Ahogy a félkört / írja szeder indája, / és válladhoz ér, / kolibri szárnya / remeghet így, mint tested, / vagy a gólyahír." Az író rendkívül fontosnak találja a természet eredeti állapotához való visszatérést. Ha manapság kimegyünk az utcára, mindenfelé beépített betonfelületekkel találkozunk. A költeményekben éppen ezért gazdagon festi a természet képeit, a szokványosnál gyakrabban szerepelnek a madarak, növények és virágok, a különféle rovarok. Isten ezen teremtményei ugyanis alkalmasak az ártatlanság visszatürközésére. Bogdán Józsefet lenyűgözi anyanyelvünk szépsége, és ezeknek az elemeknek az ecsetelésére szebbnél szebb szavakat alkalmaz, mint pl. lágybogár, tollgallér, kormorán, lombkorona, iszapbucka. A kitűnő költői megfigyelés remekléseit láthatjuk egy-egy fűszál, levél szemlélésében. A szeder indája, a boglárkára rászálló lepke, a napozó tücsök, a hálóját békésen fonó pók látványa elbűvölő: "kék vércsék szállnak / az éj párkányaira", vagy "boglárka boglárka, / kódorgó kicsiny ékkő". De a szerző elénk tárja a hajnal színeit is: "a nap búvóhelyén piszmog, / hogy felszálljon, intésre vár." (Virradat)
Az évszakok váltakozását a haiku hónapsorolóban mondja el. Kiváló ismerője a japán haiku verselésnek, melynek lényege három sorban kifejzni egy egész világot, a természet és az ember kapcsolatát, a költői mondanivalót szigorúan bontva 5+7+5-ös szótagolásban. "Olyanok ezek a versformák, mint a tenyérben görgetett harmatcsepp: parányi, szabályos alakjában benne rejlik a világ minden vize, az óceán, a felhő, a könny, s ráadásul visszatükrözi az égboltot, a napot, valamint annak az arcát, aki belenéz" (Fekete J. József) "A fagyos föld most / fogva tart egy kavicsot. / Holnap engem is." (December). Ám a végtelen tarkaságot körbelengi egyfajta sötét szomorúság, s mégis mérhetetlen szeretetet sugároznak ezek az írások. Ezt példázza a kicsi fecske borzongása a Feszítsd meg szárnyadat című versben: "Kóborló, piciny éhező, / szárnyad, akár a szemfedő. / Feltűnt egy égi jel: / Vérszeplős madárfej. / Ágvégen ücsörögsz tétlen?! / A fészek koporsó télen... / Indulj, ne hagyd magad! / Feszítsd meg szárnyadat!" Mélyről feltörő belső feszültség hatja át a Micsoda nyár sorait: "Riadt a cickány, meglapul, / szelíd akácnak háncsa hull.", majd később ez a feszültség tragédiába torkollik: "Ágzugba rejtve pókfonál, / kis légy hálója foglya már, / verdesve bújna lombon át, / halk roppanás - és nincs tovább.
A középső rész A legnagyobb csoda címet viseli, és mindössze három verset tartalmaz, melyek egy új élet megszületését mutatják be. Valósághűen ábrázolja az anya boldogságát, amikor először pillantja meg kisbabáját. Leírja a csecsemő ösztönös mozdulatait, ragaszkodását anyjához. Közülük talán a legsikerültebb az Amikor megszerettük egymást című kötelmény. "Anyu akkor szeretett belém, / amikor felkönyökölve kigördülni / látta a fejem. / Vállaim láttán felkiáltott: / Istenem, Istenem!" Ezekből a versekből egyfajta rejtett érzékiség is sugárzik: "Forró hasán hemperegtem / a tejtől sikamlós melleken, / ... Anyut akkor szerettem meg, amikor / a szopásba beleizzadva észleltem / ablakos melltartójának körvonalait.", vagy "A tejcseppes bimbót úgy falja, / szinte parazsallik az arca. / A puha mell udvara kékül."
A legszókimondóbb költemények a Családi képekbe csoportosulnak. Az író olyan jelenségeket, problémákat választ témául, melyeket még nem foglaltak gyermekversekbe, de mégis találkozni velük a mindennapi életben. Ilyen a vízfejű kistestvér, a részeges apa, a kirekesztett nagyanya, a családi veszekedések, a betegség, a halál. Az anya öngyilkossági kísérletét így látja: "Anyuról most nem mondok semmit, / csak talán annyit, hogy egy marék / aszpirint tartott a kezében / karácsony este, és bőgött, / kisírt szemét dörzsölte. / Ja, még azt is mondta: Ha te / nem lennél, megtenném, / te kis büdös." Édesanyja elvesztése sokkoló hatással volt életére. Tulajdonképpen ez az anyahiány-komplexus a fő vezérvonala sok költeményének. Bennük gyakran az anyát keresi, őt magasztalja, védelmezi, az apát pedig a rossz oldalra állítja. Például amikor a szenteste részegen hazaérkező családfő feldönti a karácsonyfát, s ettől a látványtól az anya óvja gyermekeit, elkezdi dalolni a Mennyből az angyalt: "Apu karácsonykor rugdosta a levegőt, / fölmászott a karácsonyfára, / föl egészen a betlehemi csillagig. / Anyu egy nagy vájdling mézzel csorgatott mákos tészta fölé hajolt, és halkan a / Mennyből az angyalt énekelte." Bár azért az apa iránt is érez némi melegséget, még ha kicsit szokatlan hasonlattal festi a Reggeli ima című versben: "Apu egyszer fölém hajolt, / mint kutya a kölykét, megszagolt." A valóságban akkor még élő vér szerinti apjának előre megírta halálát a Szárnyat kaptál című költeményben: "Szegény apu, veled mi lett? / Szád vonala éles zsilett. / Égi utat tapos lábad. / Szárnyat kaptál, angyalszárnyat." Az apró problémákat félelemmel éli meg, hiányzik neki az anyai támogatás: "Most, hogy nagy vagyok, nagyon félek, / ha villan a tű, a köpeny. / Anyám nem ölel át, hogy megmondja: / Ne félj, rendben van minden..." (Valaki félt helyettem).
Minden emberben Jézust láttatja a Felismertelek című csodaszép írásban, mivel a papköltő magához legközelebbinek őt érzi: "Egyszer felismertelek, Jézusom, / egy rongyos kis árva gyerekben, / ki port rugdosva dalolt az úton". Tudatában annak, hogy pap, elvárnánk tőle, hogy az egyház hangján megszólalva az Istenközelséget, a csillogó-villogó szépséget mutassa be, miközben verseiből inkább csak a hívő ember hallatszik ki.
Bogdán József nem egyszerű gyermekverseket írt, hiszen fölmerül a kérdés: gyermekversek ezek? Őszinteségük, játszi tisztaságuk, lírai szépségük mindezt igazolja. Lehet, hogy egy harmonikus családi légkörben nevelkedő gyerek nem tudja átélni ezeket a verseket, nem értheti meg összetettebb mondanivalójukat, inkább csak megrémül tőlük és furcsának találja őket. Viszont, ha nyomorúságos sorsban élő veszi kezébe a Szeder indáját, teljesen magára lel benne, mintha tükörbe nézne. Megérzi a neki szántat, a bennük rejtező igazságot. A versekből kiérződik, hogy a költő lelkében mély nyomot hagyott a gyermekként elszenvedett szeretethiány. Hiszen a gyereknek olyan a lelke, mint a virág, elpusztul, ha nem öntözik és ápolják. Nagy-nagy szüksége van a szeretetre, ha nem kapja meg, meghal (lelkileg legalábbis), s aki megfosztja tőle, az gyilkos. Ezeket a szélsőségeket figyelve versei túl drámaiak, fájdalmasak, s ha még egy felnőtt is olvassa azokat, megretten, ledöbben tőlük.
A vajdasági magyar gyermekvers-irodalmat eddig a dallamos, víg versek, meseszerű, játékos mondókák alkották. A Csókán és környékén élő írók munkásságát figyelembe véve a következőket állapíthatjuk meg. Cs. Simon István Sziromeső című gyermekverseskötetében például a természetet hívja a gyerekek játszótársául. Ezek a versek saját gyerekkoráról szólnak, mivel akkoriban még a rét, a mezei virágok, a napsugár és a szivárvány volt a pajtásuk. " A komor ég / behűtött dinnyeként / szétrepedt. / Szivárvány ragyog / az ázott / táj felett. / A rét fűszálain / gyöngyszemek ülnek, / szitakötők / szárítkoznak, / s a zengő / ragyogásban / fölrepülnek." (Szivárvány) A költő szívesen emlékszik vissza örömteli és gondtalan gyermekéveire. Kiérződik költeményeiből az egykori boldog állapot utáni sóvárgás, mivel fájón tapasztalja, hogy a felelőtlen emberi nemtörődömség miatt lerombolták a "nagy játszótársat". "Falunk alá egyszer / olajos nagy traktorok / jöttek. / Füstölögve, sebbel-lobbal / fölszántották játszótársunkat, / a rétet. / Riadoztak a madarak. / A vadvirágok / nagy kétségbe estek. / Sziromesősóhajuk / messze szállt a szélben, / Sziromesősóhajuk / csillag lett az égen." (Sziromeső).
Fehér Kálmán gyermekversein a líraiság, a gondolati tömörség, a költői képek sűrítettsége fut át. Rokon vonásokat figyelhetünk meg a költészete és Bogdán József egyes verseinek alaphangulata között. Mindketten az anya-gyermek kapcsolatot ábrázolják. Például a Gurul a kislány két szeme című versben a kötődés van megformálva: "Gurul a kislány két szeme. / Elgurul a messzibe / Két keze a semmibe / Ott is anyja ölébe.", a papköltő pedig inkább szociális megvilágításban beszél róluk. Ilyen társadalmi viszonyoknak ad hangot Thurzó Lajos gyermeklírája is. A Tavasz Jánoska elindul... című elbeszélő költeményben a nincstelenségből és elmaradottságból kitörni akaró gyerekember sorsa szövődik bele az őt határtalanul szerető édesanyja és öntudatos munkás apja életének bemutatásába. "Meleg anyaszemből / Örömkönnyek hulltak / Szoba tiszta földjén / Szerteszét gurultak / Jánoska ujjongott / S az lett kívánsága, / Örömmel repülne / Még ma iskolába / Int Jánoska apja, / Szól is komoly hangon: 'Vigyázz a gyerekre, / Juliskám, galambom!'"
De Bogdán József versei nem kizárólag a gyermekélet gazdag és színes világát tárják föl. Hiszen hogyan is tudhatna egy ilyen tragikus sorsú ember csengő-bongó dalokat költeni, ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonképpen nem is volt gyerekkora? Már akkor komoly egzisztenciális gondjai voltak, gyerekként a felnőttet játszotta, felnőttként pedig gyerek akar lenni. Saját bevallása szerint a lélek ugyanaz gyermekként, mint öregként, ugyanis a szerelem, a szeretet képes tisztává tenni az embert, olyanná, aki könnyen megbocsát. Piciny bánáti falvak lelki gyógyítójaként belelát a gyermeki gondolatokba, s bizton állíthatjuk, érez valamit, amit mi csak sejthetünk. Pontosan tudja, hogy nem szabad velük lekezelően viselkedni, meg kell őket hallgatni, tanácsot adni nekik, beavatni őket az élet dolgaiba, mert a rideg valóság mást mutat, mint a játékba merült gyermek világa. Bátran szembesíti kis barátait a nap mint nap fölmerülő kérdésekkel, melyek az élet és halál, a magány, a nyomorúság, a szegénység tárgykörébe tartoznak. Miért ne lehetne beszélni az elvált szülők gyerekeiről, angolkóros betegekről, szexualitásról, alkoholizmusról, egyszóval azokról a dolgokról, melyekről a felnőttek sem szívesen beszélnek? Bogdán József verseinek elsődleges célja, hogy a tabu témákról lerántsa a leplet, és lírai keretbe foglalva, finoman szóljon róluk, mivel nem szabad illuziókat kelteni, sem az igazságot elhallgatni. Ezért nem szokványos az ő költészete. Véleménye szerint a játékösztönre ható, nevelő jellegű verseknek is nagy a jelentőségük a gyermekirodalomban, ám az is fontos, hogy a gyerekeket komolyan vegyük, hiszen nekik sem mindig játék az életük. Ebből a szempontból hasonlóságot mutat Bogdán József gyermekköltészete Weöres Sándor gyermekirodalmával, hiszen nála is elmosódnak a határok a gyermekek és a felnőttek számára írt költészet között. Gyermekverseinek legtöbbje talán nem is gyermekeknek íródott, bár mindenben betartja a gyermekvers műfaji szabályait.
A szürke, falusi plébánián írogató papköltő úgy érzi, elfogadták írói hitvallását, Szinte minden folyóiratban jelennek meg versei, melyek mindegyike egy kiáltás, sikoly a hasonló sorsú emberek életéért. Nem véletlenül szólal meg egyre gyakrabban különböző hazai, valamint külföldi rádió- és televízióműsorokban, hiszen a riporterek által kedvelt életfelfogása pozitív hatást gyakorol a társadalomra.