Guelmino János
Tisza-parti jegyzetek
Vége nincs Tisza-szabályozás

"Midőn e sorokat a tisztelt közönség színe elé bocsátom, nagyon jól tudom, hogy darázsfészekbe nyúlok; mert sok ember anyagi érdekeit kell érintenem s másoknak szakképzettségét megtámadnom.

Ama szerencsétlen Tisza-szabályozási rendszerhez akarok szólani, melynek ferdeségeit megfoghatatlan közönnyel nézi sok jóravaló ember, és hallgatással tűri sok károsult hazánkfia, - mert mi tagadás benne, nálunk sokan tudatlanságból vagy indolencziából még nagy respectussal viseltetnek efféle nagyobb munkában az úgynevezett szakemberek iránt, kiknek kilencz-tizedrésze annyit ért dolgához, mint a hajdú a harangöntéshez."

A tisztelt olvasó már nyilván sejti (az írásmódból és stílusból), hogy a fenti sorokat nem mostanában írták. Ezek báró Vay Alajos Észrevételek a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról (Budapest, 1885) című tanulmányából származnak. Feltételezem, hogy a Tisza sorsa iránt érdeklődők közül kevésnek jutott a kezébe ez a - mindössze 39 számozott oldalt tartalmazó - füzet, ezért a továbbiakban is idézek majd belőle néhány érdekesebb sort.

Írásom főleg a Tisza alsó szakaszának sorsát taglalja, de néha nem kerülhető el a szélesebb körű vonatkozásokra való hivatkozás sem.

A Tisza "jeges árja" és "zöld árja" csapadékos években hatalmas területeket töltött fel vízzel, lehetetlenné téve a legeltetést, a földművelést és a szárazföldi közlekedést; viszont kedvező feltételeket teremtett a halak, a vízi madarak és más apróbb állatok szaporodásához. Apadáskor a mederbe visszahúzódó vízzel együtt a meder eltartóképességét meghaladó halmennyiség gyűlt össze, s ezt még tetézték a Fekete-tengerből felvonuló tokrajok is. Nem csoda, hogy a régi világutazók azt állították, hogy a Tiszának fele víz, fele hal.

A hasznosítható földterületek mentése érdekében már a régebbi századokban is folytak helyenkénti töltésezések, de ezek nem sokat zavarták a kontinensünk talán legfiatalabb és leglágyabb vizű folyójának rakoncátlankodásait. Bár Szeged már az 1816-os nagy árvíz idején "úszott", 1830-ban pedig Törökkanizsánál szakadt át a gát, és víz alá került 260 000 hektár föld; a Tisza szabályozása csak az 1845-ös újabb nagy árvíz után válik igazán közüggyé.

Gróf Széchenyi Istvánt kinevezik a Helytartótanács mellett felállított Közlekedési Bizottmány elnökévé, és megbízzák a Tisza-szabályozás tervének elkészíttetésével. A munkák megkezdéséhez némi pénzt is kölcsönöztek. 1846. április 8-án kellett volna elfogadni a szabályozás tervét, de oly heves vita alakult ki, hogy Vásárhelyi Pál szívszélhűdést kapott, s még aznap meghalt.

Nem sokkal később Pietro Paleocapa velencei kir. építési főigazgatót kérték fel a szabályozási terv véleményezésére, s még abban az évben ő is végigutazta a Tiszát Széchenyivel együtt.

A szabályozás alapelve az volt, hogy a folyókanyarok átvágásával növelik a meder nagyon csekély esését, felgyorsítják a víz lefolyását, és egyúttal rövidítik is a hajózás útvonalát. Az áradások ellen pedig az egész folyó mentén erős töltésekkel védik meg a hasznosítható földterületeket.

Vásárhelyi 101 átvágást, Paleocapa csak 15-öt javasolt, azokat is az alsóbb folyószakaszokon.

Vásárhelyi magas töltéseket tervezett a meder közelében, hogy nagyvízkor a folyót a medre mélyítésére kényszerítse; Paleocapa alacsonyabb, és a medertől távolabbi töltésezést javasolt nagy hullámteret hagyva a folyónak; s úgy vélte, hogy a nem fásított hullámteret a magas víz előbb-utóbb feltölti, tehát rövidebb tenyészidejű növények termesztésére alkalmas lesz. Csak a töltés közvetlen védelmére javasolták mindketten keskeny erdősáv ültetését.

A szabályozási terv véleményezésében Paleocapa részletesen foglalkozik a zentai körülményekkel, mert szerinte Zenta határa egyike a Tisza kiöntései által leginkább rongált helyeknek. Itt főleg a Kis- és Nagyrét helyzetére gondol, említvén az Adorjántól Zentáig húzódó fattyúágakat, amelyeket nagyvízkor a folyó kimélyített. Javasolta, hogy a 92. kanyart (Pánát) az átvágás után is hagyják meg hullámtérnek, a Tisza melletti töltést pedig a folyótól nyugatabbra építsék, s azon akár utat létesíthetnek Zentától Magyarkanizsáig (1. ábra). Szerinte a kiáradó víz itt már lelassul, és nem veszélyeztethetné a távolabbi töltést, a meghagyott nagyobb hullámtér pedig előbb-utóbb jól feltöltődne, és hasznosítható lenne. A zentaiak azonban "sajnálják, hogy a távoli töltésezés által széles föld-darabot kell a folyó kényére hagyni. Ellenben igazságosnak látom a zentai érdeklettek előterjesztését, midőn azt mondják, hogy ha a töltések távol tartásának az az egyik czélja, hogy a folyó árvizének elég tág völgytér maradjon, ezt nem csupán az ő töltésüknek a jobb parttul távol tételével kell eszközleni, hanem az átelleni balparti töltéseket is hasonlóan távolabb kell tenni; hol ellenben a birtokosok éppen a folyó partján emeltek töltéseket."

Az Óbecsével átellenben, a Tisza bal partján levő töltésezést bírálja, minthogy tíz év alatt a Királyi Kincstár földjén már harmadszor építettek új töltést, mert mindig közel építik a mederhez, és a víz elmossa.

Érdemes még megemlíteni, hogy Paleocapa javasolta a Maros-torkolatnak Szeged alá való áthelyezését az Arankának nevezett fattyúágra. Szerinte az Aranka medrét a Maros mosta ki magas vízálláskor. Titelnél javasolja a Tisza torkolati részének keletre fordítását, mert az délnyugat felé hajlik, és szembefordul a Duna folyásával. Ez pedig a két folyó áramlásának összeütközésekor sok hordaléklerakódáshoz vezet.

*

Bár Paleocapa tervmódosítását felsőbb helyen elfogadták, az 1848-as szabadságharc miatt a munkálatok megszűntek, s csak 1850-ben folytatódtak, de valami furcsa véletlen során csapadékos évek következtek, és az árvizek még jobban pusztítottak, mint valaha, napjainkig:

- az 1855. évi minden addigit meghaladó árvíz;

- 1876-ban nagy árvíz;

- 1879-ben nagy árvíz, Szeged pusztulása (több mint 6000 épület dőlt össze);

- 1881-ben nagy árvíz;

- 1888-ban a Tiszán 27 helyen, a mellékfolyókon (főleg a Körösökön) 43 helyen volt gátszakadás.

Így folytatódott ez tovább is (1891, 1895, 1924, 1928, 1932, 1940, 1941, 1942; majd 1970-ben az eddigi legmagasabb vízszint - Zentánál június 2-án 907 cm. Az előzőek zöme valamivel 800 cm felettiek, mint pl. az 1981 és végül a 2000. évi); és akkor még nem is említettem a Felső-Tiszán jelentkezett nagy árvizeket.

Eredeti elképzelések szerint a Tisza-szabályozási munkálatokat mintegy tíz év alatt gondolták befejezni; de még ma is tartanak. A 20. században is folytatódtak a munkálatok a mederben is (rengeteg kőszórás, kotrás, újabb átvágások, rakpartok újjáépítése, töltésmagasítások stb.).

De térjünk most vissza báró Vay Alajos "észrevételeihez"!

"Kérem azonban a tisztelt olvasót, hogy félre ne értse szavaimat, nem mondom én azt, hogy a Tisza-szabályozásnak nincsen semmi haszna, sőt készséggel elösmerem, hogy helyenként van - de van ám kára is, még pedig igen nagy kára, mely előtt szemünket behunyni a Tisza-vidéki magyarság ellen elkövetett bűnnel egyértelmű lenne.

Gondoljunk csak vissza a Tisza szabályozását megelőző időre. Fordult-e elő akkor eset, hogy e folyó egész falukat és városokat tett volna tönkre, mint ahogy Szegedet tönkretette? Igen, néhány házat egyik vagy másik községben elpusztított, de hogy egész községeket elöntött volna, az az eset nem fordult elő soha. [.]

Ország-világ tudja, hogy a Tisza-szabályozás befejezve nemcsak nincsen, sőt ha az eddigi rendszer továbbra is fog folytattatni, nemcsak újra beletellik vagy negyven év, s a szabályozás mégsem lesz befejezve - éspedig azon egyszerű oknál fogva, mert nemcsak a Tisza-part töltéseit, hanem még a mellékfolyókét is kénytelenek leszünk egyre felemelni, és e töltésemelésnek hol itt, hol ott soha vége nem lesz. a most működő Tisza-szabályozási mérnöknek fia örökölni fogja apjának jövedelmező hivatalát, s ezután fiának fia követheti - egész a végtelenségig.

És mi oknál fogva merem én oly határozottan állítani, hogy a Tiszaszabályozás századokon át sem lesz befejezve?

Azon oknál fogva mivel nem vízmegosztásra, hanem legfőképp a töltésezésre lett a fő súly fektetve, sőt az átvágások is csak mellékes szempontból lettek megtéve. Sajnálom, de ki kell mondanom, ezek is igazán oktalanul vitettek keresztül. [.]

Épen az a hiba követtetett el a Tisza-szabályozásnál is, mely a Maasz, Waal és Leck folyók szabályozásánál lett elkövetve; csakhogy azóta - amikor azokat szabályozni kezdték - mintegy nyolczszáz év múlt el, tehát megfoghatatlan, hogy mi magyarok nem okultunk a hollandiak és belgák kárán, pedig jól tudjuk a históriából, hogy egyszer száz falunál, másodszor hatvan falunál többet pusztított el a Maasz, Waal és Leck folyók árja, midőn töltéseik több helyen kiszakadtak."

Csak a végszóból még két rövid idézet: "Lelki meggyőződésem, hogy a Tisza-szabályozási költségek a Tiszába vannak dobva, és oda dobják azt ezentúl is, ha a töltésezési rendszerrel fel nem hagynak. [.]

Utolsó szavam pedig ez:

A folyóvizek megosztása által szabályozva lesz a Tisza, de anélkül soha - de soha sem!"

*

Mindez a folyószabályozás első szakasza volt, hiszen az 1950-es évektől megkezdődött egy újabb, az eddigiektől merőben eltérő Tisza-szabályozás. Most nem gyorsítjuk a víz lefolyását, hanem meggátoljuk azt, és víztározókat építünk. Most "csatornázzuk a Tiszát"! Vízlépcsők sora épült: Magyarországon Tiszalök (1954), majd Kisköre (1973); Jugoszláviában Törökbecse (1977), de a magyarországi tervekben szerepel még 3 vízlépcső építése: Csongrádnál, illetve Dombrád és Vásárosnamény térségében. Ezeket az 1985 utáni fejlesztési időszakra tervezték. Hogy megvalósulnak-e, azt majd a mai fiatalok talán meglátják.

A törökbecsei vízlépcső duzzasztóműve hét billenőtáblás gát, egyik oldalán hajózsilipkamra, a másik oldalon vízerőmű lett volna, de utólag rájöttek, hogy annak üzemeltetéséhez nagyobb vízszint-különbség kellene a duzzasztómű két oldalán. A felső vízszint emelése viszont komoly következményekkel járna, ezért az egyébként is nagyon kis termelőképességű vízerőmű megépítése elmaradt.

És milyen most a duzzasztott vizű Tiszánk? Megérte-e, hogy az egyébként szikes területekben gazdag Bánságunk egy olyan csatornát kapott, amelybe a duzzasztott víz gravitációs úton befolyhat? Nincs adatom arról, hogy 1977 óta hány száz hektárnyi földet öntöznek a csatorna mentén Padétól Törökbecséig vagy Dél-Bánátban. Zentánál csak azt látjuk, hogy az év jelentős részében a víz alig folyik, szinte áll (néhol visszafelé áramlik), hogy rohamosan növekszik a meder feliszapolódása, hogy csökkent a folyó öntisztulási lehetősége (pedig egyre nagyobb szükség volna rá az egyre gyakoribb vízszennyezések és mérgezések miatt). A part szélében dús mocsári növényzet fejlődik (sások, virágkáka, hínármezők terebélyesednek). A Körösök vízrendszeréből és a hozzájuk kapcsolódó csatornákból nyaranta érkezik a békalencse- és a rucaörömözön.

A halfajok közül megritkult vagy szinte eltűnt a gyorsabb vízfolyást kedvelő márna, a paduc, a "baráthal" néven ismert magyar bucó (így, rövid u-val), a selymes durbincs ("sógorsüllő"), a fenékjáró és a halványfoltú küllő ("ilona" vagy "babahal"), de szaporodik az álló- és oxigénben szegényebb vizet kedvelő jászkeszeg, ezüstkárász, csuka, durbincs. Nemrég tömeges volt a távolkeleti busa (valószínű, hogy néhány év múlva ismét megjelenik), tömeges a hatalmasra növő és a víz tisztításában fontos szerepet betöltő amuri kagyló, melynek folyóvízi előfordulását Európából éppen Zentáról, illetve a zentai Tisza-szakaszról közöltük elsőként. Nemrég compót, gébet és naphalat ("napkárász") is fogtunk a folyóban. Ismét megjelent az évek óta hiányzó törpeharcsa, és legnagyobb örömünkre, ha szórványosan is, de egyes helyeken tömegesen rajzott a tiszavirág. Átvészel ez a mi Tiszánk mindent!

A vízszennyezések évtizedei

Az 1900-as évek második felében, a második világháborút követő fejlődés során növekedett a vízigény és a vízfogyasztás; az iparban, a mezőgazdaságban és a háztartásokban fokozódott a vegyszerek használata; növekedett a gépjármű-forgalom, és mindezek következtében mindinkább érezhetővé vált a környezet szennyeződése.

Mint ilyenkor lenni szokott, a szennyező anyagok jelentős része a folyókba kerül. Ez történt a Tisza vajdasági szakaszán is; bizonyításként csak néhány nagyobb szennyezést említek a saját feljegyzéseimből.

Régebben a vágóhidak, a kendergyárak és a bőrfeldolgozók szennyezték a vajdasági csatornákat és a Tiszát; később már a mosószerektől terhes háztartási szennyvíz, a növényvédő szerek, a műtrágyák, a különféle olajok is rontották a víz minőségét. A megnövekedett vízfogyasztást követte a szennycsatorna-hálózatok kiépítése, de legtöbb helyen elmaradt a tisztítóberendezések beszerelése; más esetekben pedig az emberi hanyagság okozta a bajt.

. Adorjánnál az 1960-as évek végén megépült a kőolajtároló és töltőállomás, ahonnan uszályok szállították a kőolajat a finomítókba; de ha a kormányos elaludt, akkor a Tiszába is jutott belőle bőven.

. 1971. június 2. Mintegy 40 tonna nyers kőolaj ömlött a Tiszába. Ez a kőolajtöltő állomás éppen ott épült, ahol egy korábbi rendelet védelmi területet jelölt ki a kecsegék ívóterülete számára.

. 1977. szeptember. 26. A Tiszába folyt 105 tonna kőolaj. Nagyobb része a partokra sodródott, és hetekig szennyezte a folyót lassú bemosódással. A vizet olajfilm borította meggátolva a gázcserefolyamatot.

. 1986. július. 23. Mintegy 35 tonna kőolaj lepte el a folyó vizét.

. 1990. augusztus. 23. Ismeretlen eredetű szennyező anyag nagy halpusztulást okozott a Tisza magyarkanizsai, törökkanizsai és zentai szakaszán. A Duna-Tisza-Duna vízgondozó szolgálatának jelentése szerint mintegy 10 000 kg nemes hal (harcsa, süllő, kecsege) és rengeteg vágócsík pusztult el, állítólag azért, mert a folyó vize 27 fokosra melegedett, a törökbecsei gát pedig megállította a víz folyását. Vétkes nincs! Ennek a megállapításnak azonban van egy komoly ellentmondása. Csupa fenéklakó hal pusztult el, holott a meder alján sokkal hűvösebb a víz, mint a felszín közelében; márpedig a 27 fokot nyilván nem a fenéken mérték. Másrészt a Tisza menti községek rétjein sok az ármentesítő csatorna; azok vize sekély, állóvíz, mindig melegebb, mint a Tisza vize. Ettől függetlenül a csatornákban nem volt halpusztulás.

. 1992. augusztus. 4. Adorján és Zenta között teljes halpusztulás. Augusztus harmadikán este már érezhető volt a folyó kellemetlen szagú lehelete; másnap hajnalban pedig a víz felszínét ellepte a vergődő és elpusztult halak tömege. (4. ábra). A könnyű zsákmány reményében több csónaktulajdonos vízre szállt, s merítőhálóval, kampóval gyűjtötte be a még életjelet adó nagyobb halakat (főleg nagyobb harcsákat és busákat), hogy később házalva kínálja őket eladásra. Csak a zentai szakaszon több ezer kiló hal pusztult el, s nagy részük a part menti hínárosokban torlódott össze. Fennállt a baktériumos fertőzés veszélye is. Befellegzett a strandolásnak!

Este Zenta főterén két nagy haltetem éktelenkedett, rajtuk rövid kétnyelvű felirat: "Utánunk az ember következik!"

A hivatalos jelentés ismét a melegre hivatkozott, de utólag kitudódott, hogy Adorjánnál nagy mennyiségű foszfortartalmú mosószer került a Tiszába. Honnan? Hogyan? Válasz nincs!

. 1994. augusztus 6-8. között részleges halpusztulás.

. 2000. február 1. Ciánmérgezés a Szamoson, majd a Tiszán egy romániai aranyérctisztítóból. A felső szakaszon nagy halpusztulás. Néhány nap múlva újabb ciánhullám, majd március elsején nehézfémszennyezés. Izgalommal lessük a mérgező anyagok hatásának jeleit. A zentai rakpart előtt december 10-e óta két kisvöcsök tanyázik. Mindenki őket figyeli. Bukdácsolnak, táplálkoznak, semmi bajuk sincs. Talán a méreg nem is jut el hozzánk. Február 10-én a Tisza jugoszláv szakaszán megjelentek a nagy döglött halak (főleg busák). Néhány napig tartott a begyűjtésük és elásásuk. Főleg Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Zenta és Ada védőruhás horgászai, halőrei gyűjtötték be a tetemeket; összesen kb. 10 000 kg-ot. Lesz-e folytatás? A vajdasági Tisza-szakasz kissé károsodott.

Nosztalgia

Külföldre szakadt honfitársainkban néha oly elemi erővel tör fel a honvágy, hogy nyomorultul belepusztulnának talán; a "szívük szakadna meg", ha nem láthatnák viszont az ismerős tájat, melyhez ezernyi kedves emlék, gyengéd érzelmi szál fűzi az idegenben elárvult honfitársakat.

A Tisza mentiek szerint: "Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza."

Ki tudja, mi vonzza a más vidékről elszármazottakat, de a Tisza mentieket nyilván nem a vízihatnék, hanem valamilyen belső kényszerből fakadó csodálatos érzés - a nosztalgia, melynek finom rezgéseit érezni lehet ugyan, de szavakba önteni nemigen.

A Tisza, ez a szeszélyes folyó biztonságos hajóutat, jóízű halat, öntözéshez lágy vizet, nyáron felüdülést kínál. Törékeny tiszavirágot termő agyagos medre, kagylójárta, kusza vonalas homokzátonya; partifecskének otthont adó, meredek löszfala; hamvas szederben, de csalánban is gazdag, árnyas fűzligete, tükörsima vize vagy haragos hullámainak habos taraja mind-mind emléket hagy bennünk. Az emlékekből idővel igencsak a kedves szálak fűződnek tova tartósan, kialakítva a múlt csodálatos (néha kissé már giccses) szivárványát. Szeretjük e folyót, ha csónakunkat békésen ringatja, miközben "ereszkedünk", s nagyokat szippantunk a vízszagú, párás levegőből.

Szidjuk, ha sárgásvörös, haragos vízzel teli medréből már a part menti házakat fenyegeti.

Aggódunk érte, ha szennyvíztől, olajtól himlőfoltosan fetreng mind jobban elposványosodó medrében.

Átkozzuk, ha ártatlan gyermekéletet rabol; de...

De mindenekfelett mégis rajongva ragaszkodunk ehhez az átkozottan szeretett folyóhoz - a Tiszához; a mi Tiszánkhoz!