Kettes, avagy mély és sötét

(Egy kisvárosban, valahol Kelet-Európában A fiatal férfi (F.) egy széken ül, az idősebb (I.) le-föl járkál az asztal körül... A fiatal férfit lámpa fénye vakítja.

Idősebb férfi.: Nos, hogy aludtál?

Fiatalabb férfi.: Hagyjuk...

I.: Biztosan álmodtál a dologról. A kollegák azt mondták: kiabáltál álmodban, és mindenkit felvertél. Tudod, az éjszakai lármával csak ellenségeket szerzel itt magadnak. Nem is gondolnád, mennyi érzékeny ember itt van nálunk. Igen-igen, csupa finom lélek... Na, megjött végre az eszed? Vagy megint csak... (Nevet.)

F.: Mit mondjak? Mit akar?

I.: Kezdjük csak megint az elején! Szóval a vasútállomáson beültél a taxiba, és azt mondtad a sofőrnek, vigyen a belvárosba... Igaz? Aztán?

F.: Már százszor elmondtam, mi történt. Beültem a taxiba, és azt mondtam: Kérem, vigyen a belvárosba. Erre a taxis indított, és... (Fáradtan elhallgat.)

I.: És?

F.: Aztán beszélgettünk.

I.: Miről?

F.: Erről-arról... Amiről beszél az ember... Egy áruház mellett haladtunk el, na, szóval, arról..., hogy az épület új..., hogy ott régen egy laktanya volt..., hogy régebben... De már ezt is elmond...

I.: Persze-persze, ezzel a megjegyzéssel akartad elhitetni, hogy akkor érkeztél. Micsoda olcsó trükk, fiacskám... Micsoda vacak trükk, ha belegondolok. De tudod mit? Nem gondolok bele! Sokat nézed a tévét? Biztosan egész nap... Kapod a segélyt, heversz a kanapén, sört iszol, bámulod a tévét... A pornókat, a krimiket, igaz? Netán a horrort is kedveled?

F.: Inkább a vígjátékokat.

I.: Szóval van tévéd? Tegnap még azt állítottad, hogy nincsen.

F.: Nem mondtam ilyesmit tegnap. Pontosan emlékszem. Tegnap arról beszéltünk... eh..., na, ugyanarról, mint most...

I.: Tudod, olyan ez, mint egy teniszjátszma. Ugyanazt játszod, de mégsem ugyanúgy. Tudsz követni? Szóval, a vígjátékokat szereted. Szóval azt hiszed, ez itt és most egy vicc? Én pedig viccelődöm... Na, akkor mesélj már egy viccet! Azt mondják, a nevetés nagyon egészséges... Na várj csak, azt ismered, hogy két rendőr beszélget a vécében...

F.: Nem csináltam semmit!

I.: Persze. Itt soha senki semmit nem csinál. Arról híres ez a környék, hogy itt csupa rendes, becsületes adófizető lakik... Aztán mi történt?

F.: A taxis megkérdezte, akarok-e szórakozni? Mert tudna egy lányt. Egy fiatal lányt. Azt is mondta, hogy az a lány a barátnője volt.

I.: Szóval a taxis árulta a barátnőjét... Aha... Te valóban túl sok vígjátékot néztél... Senki sem árulja a barátnőjét. Itt senki. (Hosszasan nevet.)

F.: Mit akar állandóan ezzel a tévével? Már az is tilos?

I.: Ki is vagy te?

F.: Egy...

I.: Megmondom én, ki vagy. Te vagy az, aki bemászik a lakásba, feldúlja a szekrényeket. Te vagy az, aki megijeszti az öregasszonyokat. Te vagy az, akitől retteg a lakótelep! Te vagy az, aki leszeded a gyerekekről a dzsekit! Te vagy az, aki a ellopod a ruhatárból a kabátot..., te vagy az, akit ki kellene irtani...

F.: Már tegnap is elmondtam: megérkeztem, beültem a taxiba, a taxis indított, beszélgettünk, aztán megkérdeztem, kivinne-e a Mária telepre? Erre a taxis azt mondta: nem. Mert a Mária telep veszélyes környék. Tegnapelőtt kirabolták az egyik kollegáját. Megverték, elvették tőle az összes pénzét... Ez az igazság. (Nevet.)

I.: Tudod, rólam itt azt tartják a többiek, hogy okos ember vagyok. És tudod miért? Mert én mindent türelemmel viselek. Az igazán okos ember toleráns, mondják a kollegák. Nos, lehet, hogy türelmes vagyok, és megértő. De azt a szót, szóval azt a szót, hogy IGAZSÁG nem hallom szívesen. Tőled nem. És tudod miért nem? Mert az okos ember, és most jól figyelj, az igazán fontos dolgokban következetesen becsületes. Aki pedig következetesen becsületes, nos, figyelsz?, az becsvágyó is... Nos, én nagyon becsvágyó vagyok. Azaz: nem nyugszom addig, amíg ki nem szedem belőled az IGAZSÁGOT! Az igazság feltárása pedig, és ezt jól jegyezd meg, mindig a hibával kezdődik...

F.: Tudom-tudom, a jó kérdés pedig maga a fél megoldás. Ezt már mondta tegnap is...

I.: Tehát? Mi volt azzal a taxissal? Kivitt a Mária telepre?

F.: Persze, mert pénzt ígértem neki... Pénzért mindent megtesznek az emberek...

I.: Nocsak. Micsoda eredeti gondolat... Ezt felírom magamnak!

F.: Miért? Nem így van?

I.: Aztán mennyi pénzt ígértél?

F.: Sokat.

I.: Nocsak! Azt mondod, sokat...

F.: Most biztosan tudni akarja, honnan volt pénzem?

I.: Okos vagy. Pon-to-san.

F.: Ez nem tartozik magára. Volt és kész...

I.: Mit gondolsz, hol vagy te? He? Mégis mit gondolsz meddig fogok én szórakozni veled, he? Mit gondolsz? He? Azt hiszed, mert egyedül vallatlak, nem kell tartanod tőlem? Behívjam a többieket? Úgy akarod, mint tegnap? (Tenyerével könnyedén megüti a fiatalabb férfi fejét.) Ó, bo-csá-nat... Ideges a kezem, rángatódzik. (Nevet.) Már megint... már megint...

F.: Neeeem! Kérem...

I.: Akkor beszélj. Beszélj, különben...

F.: A taxis kivitt a Mária telepre, ott kiszálltam, bementem a házba, felmentem a lépcsőn, megálltam az ajtó előtt, csöngettem, aztán odaadtam a csomagot. Tudja, a fiamnak tegnap volt a születésnapja. Hét éves lett. Szerettem volna látni a fiamat, de nem engedtek be... Bevágták előttem az ajtót... Az a barom...

I.: Hogy hívják? A... fiadat...

F.: Ez nem tartozik magára.

I.: Nocsak! Na, akkor elmondom neked, hogy én miképpen látom a dolgot. Tegnap délután idejöttél a mi békés, csöndes városunkba... Besétáltál a bankba, elővetted a pisztolyodat, kicsit kiabáltál, kicsit lövöldöztél, majd elvitted a pénzt. Az én keservesen megkeresett pénzemet is, fiacskám! Aztán elfutottál... Aztán, mert nem jutottál ki a városból, hiszen lezártuk az utakat, és mert a gyerekedhez sem engedtek be, nos, két órával később felbukkantál a vasútállomás előtt, mint aki éppen megérkezett... Beültél a taxiba, kivitetted magad arra a rohadt Mária telepre, ahol az a söpredék él... Ott veszekedtél kicsit a feleségeddel, átadtad azt a csomagot, aztán a taxis bevitt a városba, A MI VÁROSUNKBA; aztán leittad magad örömödben, aztán elmentél ahhoz a lányhoz... Szórni kezdted a pénzemet, édes fiam. Legalább jó volt?

F.: Azt a pénzt a fiamnak szántam. Egy évig spóroltam, hogy elutazzunk. Ezért is volt nálam az útlevelem... Nyaralni akartunk... A tengerparton. De nem engedtek be a lakásba, még a fiamat sem láthattam! DE EZT MÁR ELMONDTAM. (Ököllel veri az asztalt.)

I.: Jól van, jól van. Nem kell kiabálni! Csak nyugodtan... Szóval délután érkeztél... Mikor is?

F.: Miért engem gyanúsítanak? Nem csináltam semmit. Csak visszajöttem ebbe a városba, hogy elvigyem a fiamat... Hogy mást is lásson ebben a büdös életében...

I.: Tudod, nem tetszik, ahogyan erről a városról beszélsz. Ez egy remek, békés, barátságos hely, és nem kell nekünk senki, aki így beszél a városunkról! Hol öltöztél át?

F.: Nem értem.

I.: Valahol csak átöltöztél, te rohadék. A vasútállomás közelében rejtetted el a táskádat? A táskát a pénzzel, a ruhákkal? Azokkal a ruhákkal, amelyeket a rablásnál viseltél!!! Ne félj, majd csak megtaláljuk... Mi mindent megtalálunk. Főleg a cipőd érdekelne... Főleg a tornacipőd...

F.: Nem értem...

I.: Na, akkor most arról mesélj, honnan származott az pénz, amit nálad találtunk. Hiszen azt állítottad, munkanélküli vagy!

F.: Egy barátomnál dolgoztam... Feketén, de ezt is elmondtam már. Ezért nem akarom a nevét sem megmondani, mert bajba kerülne. Gondolom, maga sem adja ki a barátait.

I.: Nagyon-nagyon unom én ezt. Se a gyereked nevét, sem a barátodét nem mondod meg. Mit is mondtál, hány éves a gyerek?

F.: Hat..., múlt... hét.

I.: És miért hagytad el az anyját?

F.: Ez sem tartozik magára, de megmondhatom. Szerettük egymást, de az intenzitás és az idő ellenségek.

I.: Hűha, micsoda szép gondolat... Mi nem gondolunk errefelé ilyen szépeket. Mi csak nézzük este a focimeccset, sört iszunk, veszekszünk a feleségünkkel, kínlódunk. De azért itt vagyunk. Nos-nos, a volt nőd Mária telepen lakik. Igaz? Egy pasassal él együtt, igaz? Igaz? De micsoda apa vagy te? Lelépsz innen, magára hagyod a fiadat. Aztán egyszer csak megjelensz, el akarod vinni tengerhez, veszekszel az anyjával, mert nem adja csak úgy oda a gyerekedet, aztán utána meg rögtön elmész egy kurvához, a kurvának meg pénzt adsz... Sok-sok pénzt! Pfuj! És ezt a mesét higgyem el? Aztán melyik tengerhez akartál menni?

F.: Maga nem tud semmit. Érti? Semmit!

I.: Van időnk, mesélj csak... Engem itt sokat csalódás ért, és a csalódás kitartóvá tesz...

F.: Az a lány nagyon kedves volt hozzám... Meghallgatott. Nem is történt semmi közöttünk. Csak ültünk az ágyon, beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy mi történt a Mária telepen, és ő is elmondta, hogy nincs pénze, nincsen állása, és el akar innen menni. Ebből a békés városból, hahaha. Innen el... Megsajnáltam, adtam neki a pénzemből.

I.: Ismerted azt a lányt?

F: Valamikor egy iskolába jártunk... Soha nem gondoltam volna, hogy kurva lesz!!! Mindig olyan büszkén, megvetően viselkedett. Mint, akinek..., hogy is mondjam..., mint akinek nincs szüksége senkire, érti? Mint, akit nem lehet megtörni semmivel... Nagyon meglepődtem, amikor megláttam... az ajtóban. Megöregedett...

I.: Hogy hívják azt a lányt?

F.: Nem tudom... Csak az arcára emlékeztem. Nem mindegy?

I.: Aha, nem mondhatod meg, mert ugyebár te becsületes vagy. De nem baj, úgyis megtudjuk. Milyen ruhát viselt a gyereked?

F.: Mondtam már! Nem láthattam, nem engedtek be az ajtón. Hiába könyörögtem annak a baromnak A feleségem ruhája nem érdekli? Azt le tudom írni magának...

I.: Mi volt abban a csomagban?

F.: Építőkocka, ruha..., meg csokoládé... mogyorós, külföldi...

I.: Azt mondtad tegnap, hogy ebből a városból származol...

F.: Nem akarok beszélni erről a városról. Mindig is utáltam ezt a rohadt várost, mert itt nem viszi az ember semmire. Ezért is mentem el innen. Soha nem szeretnék itt élni, soha... (Üvölt.)

I.: Nos, most mondanom kell valamit. Megtaláltuk a fiadat. Ebben a városban, ahol magára hagytad. Az anyja érdekes dolgokat mesélt rólad!

F.: A fiamat hagyják ki ebből. Ő nem tud semmiről. Hagyják békén. Ezt komolyan mondom.

I.: Az anyja azt mesélte, hogy jó állásod van, és dúskálsz a pénzben...

F.: Nézze, hazudtam. Csak azért, hogy a fiam büszke legyen az apjára. Azt írtam egy levélben, hogy vállalatom, nagy kocsim van. Azon a fényképen, amit a zsebemben találtak, igen, ahol az autónak dőlök... Az nem is az én autóm, a kocsi ott állt az utcán..., én pedig arra gondoltam, biztosan jól festek majd előtte, a fiam pedig büszke lesz rám..., az apjára..., és meg fogja mutatni a barátainak azt a képet, és...

I.: Aha! Ezt mesélted annak a kurvának is. Ezzel hencegtél?

F.: Nem. Miért meséltem volna? (Kiabál.)

I.: Jól van... És miért verekedtél a taxissal? Ő is benne volt a dologban? Segített a rablásnál?

F.: Mert el akarta venni a pénzemet. Látta, hogy pénz van nálam, sok-sok pénz. Részeg voltam, és a taxis azt hitte, mindent lehet De velem nem! Miért, a taxis mit mesélt magának?

I.: Most én kérdezek, te rohadék, és az igazat akarom hallani... Hová rejtetted a pénzt?

F.: Úgyis mindegy, minden mindegy most már... Szóval ott ültem a lánnyal. Egyszer csak nyílt az ajtó, belépett a taxis, és azt mondta, letelt az idő, ha még maradni akarok, fizessek. És a pénzt meglátta az ágyon, tudja, azt, amit a lánynak adtam. Elvette. A lány tűrte. Már akkor is rászóltam, de a taxis csak röhögött, és azt mondta, a lány tartozik neki. Utána elbúcsúztam a lánytól, majd lementünk a taxissal az utcára, beültem abba a mocskos kocsijába, és mondtam neki, vigyen vissza a vasútállomásra. El akartam menni innen, el ebből a rendes városból. De a taxis megint pénzt kért... Pedig már minden kifizettem... Istenem, ez a város..., mindent kiszív az emberből...

I.: Mikor is érkezett a vonatod?

F.: 17 óra után... Már mondtam tegnap... A személyvonat... A jegyemet sajnos eldobtam...

I.: - A bankban pontos leírást adtak a tettesről. Illik rád. Vékony, alacsony fiatalember..., ezt mondták az alkalmazottak A tettes arcát ugyan sísapka takarta, de...

F.: Nem csináltam semmit! Csak visszajöttem ebbe a városba, és el akartam vinni a fiamat... A fiamat... A tengerhez, hogy mást is lásson ebben az életben...

I.: Tudod, a taxis azt mondja, nem vitt semmilyen lányhoz... Tegnap este még elmentünk arra a címre. Senki nem látott téged, senki nem beszélt veled, senki nem kapott tőled semmilyen pénzt... Nem voltál ott... Hazudozol, fiacskám, nekem... Nekem! (Nevet, megint megüti a fiatal férfi fejét.) Nos, figyelj csak: kirabolják a bankot. Ez pontosan 15 órakor történik, te pedig 17 óra körül jelensz meg a vasútállomáson... Taxiba ülsz. Te taxiba! Ugyan-ugyan... Nem is úgy nézel ki, mint aki megengedheti ezt magának... Aztán a Mária telepre mész..., később a város legdrágább éttermében a legdrágább konyakot iszod, aztán állítólag a kurvánál ülsz... A taxis közben vár rád..., rád..., aztán verekszel taxissal az utcán..., aztán elfutsz, a taxis persze hívja a rendőröket..., a járőr elöl is menekülsz..., persze megcsípünk. Pénzt találunk nálad..., sok-sok pénzt, útlevelet..., azt mondod, munkanélküli vagy, azt mondod, hogy albérletben élsz, közben a gyereked anyja, aki egyébként azzal a büntetett előéletű alakkal él együtt, azt állítja, sok-sok pénzed van! Neveket meg nem árulsz el! Nos? Néhány dolgot jó volna végre tisztázni, nem gondolod?

F.: Nem csináltam semmit... Nem csináltam semmit... Nem csináltam semmit... (Suttog.)

I.: HONNAN VAN NEKED PÉNZED? TE ROHADÉK!!! NEKED NEM LEHET ENNYI PÉNZED! NEKED NEEEEM... (Üvölt.)

F.: Szóval, akinek pénze van... gyanús? Jól értettem? (Nevet.)

I.: KIRABOLTAD A BANKOT! Tudod mit? Ha most bevallod, megígérem, szólok a bírónak az érdekedben...

F.: Tudja mit? Bizonyítsa be!

I.: Rendben van, beismered...

F.: Nem ismerek be semmit. Elegem van magából. Ügyvédet szeretnék...

I.: Aztán miből fizeted az ügyvédet, te okos tojás?

F.: A pénzemből...

I.: - Azt lefoglaltam. NINCS PÉNZED! SEMMID SINCS! SEMMID! A nadrág, ami rajtad van, az sem a tiéd... Még a szaros gatyád is az enyém.

F.: Ezt nem teheti. Én azért a pénzért keservesen megdolgoztam... Az az én pénzem... Adják vissza, azonnal adják vissza, adják vissza... Adja vissza!

I.: Ne üvöltözz.... Különben jönnek a kollegák... Tudod? (Megcibálja a fiatalabb férfi haját.) Ugye tudod?

F.: A pénzemet akarom! A PÉNZEMET!

I.: Miért nem vigyáztál rá? Miért verted el? Az ember nem dobálja a pénzét, ha azért valóban dolgozott. Az ember vigyáz a SAJÁT pénzére. ÉRTED?

F.: Most mondom magának utoljára: az a pénz az enyém. ÉS AZT CSINÁLOK VELE, AMIT AKAROK!

I.: Nocsak... Ezt is fel kell írnom magamnak.

F.: Figyeljen csak ide! Tegyük fel, egy hajléktalan nyer a lottón...

I.: Tudod, valójában kedvellek, mert férfiasan viseled a dolgot. Nem vinnyogsz itt nekem, mint a legtöbb kemény gyerek, nem árulkodsz... De az okoskodásodra nem vagyok kíváncsi. Hol vannak a ruháid? Hol van a pénz? HOL A PISZTOLY?

F.: ... és ez a koszos, rongyos hajléktalan bemegy a legjobb ruhaüzletbe, mert végre rendes ruhát szeretne hordani. Pénze van, a legjobbat akarja... Mi történik? Nem tudja? Ki-dob-ják, rendőrt hívnak... Bemegy a legjobb, a legdrágább étterembe... Mi történik? Kidobják... Miért? Mert egy nyomorultnak nem lehet pénze... De nekem van pénzem, nem nyertem, nem loptam... Gerendákat gyalultam egész nap..., rönköket emelgettem, betont kevertem! De ez sem tartozik magára. Csupán az hogy: ÉN AZT CSINÁLOK A PÉNZEMMEL, AMIT AKAROK! Ez az én ügyem! (Üvölt.)

I.: Tudod, az ember nem szórja a pénzét. A saját pénzét senki sem dobálja el értelmetlenül. Miért nem vettél magadnak... vagy a gyerekednek... valami értelmeset...

F.: Értse már meg, ez nem tartozik magára.

I.: Hová rejtetted a táskát?

F.: Még mindig nem érti? Nekem jogom van...

I.: DE EZ NEM NORMÁLIS!!! A pénzt becsülni kell...

F.: DE ENGEM EZ NEM ÉRDEKEL! Nem érdekel, hogy tetszik-e magának... Nem érdekel, hogy maga vagy a világ szerint mi a normális...

I.: Jól van... Ma sem jött meg az eszed... Holnap folytatjuk... Bajban vagy, komoly bajban.

F.: DE ADDIG NINCS MIRŐL BESZÉLNÜNK, amíg maga be nem látja, hogy azt csinálok a pénzemmel, amit akarok... Jogom van hozzá, vagy nincs?

I.: Nézd, elvileg...

F.: Nem elvileg, hanem gyakorlatilag is... Nos?

I.: - De...

F.: Semmi de... Igen vagy nem? (Felugrik, hadonászik.)

I.: Nos, jól van...

F.: Adja vissza a pénzemet. (Üvölt.)

I.: Tegyük fel, visszakapod, mit csinálsz vele? Megint szórni kezded? Bolondozni fogsz? A keservesen keresett pénzeddel? A saját érdekedben...

F.: Értse már meg: semmi köze hozzá... (Üvölt, az asztalt veri.). Hát nem érted, te barom?

(A két férfi egy ideig szótlanul bámulja egymást, aztán kezet fognak. Az idősebb kikapcsolja a lámpát, aztán üveg pálinkát, két poharat vesz elő. A jelenet alatt folyamatosan töltenek, isznak, egyre részegebbek...)

I.: - Nem gondoltam volna, hogy kibírod. Azt hittem, összeroppansz. Olyan ideges voltál, hogy majdnem elárultad magad.

F.: Mikor?

I.: Amikor a gyerekről kérdeztelek. Majdnem eltévesztetted az évszámot! Hebegtél-habogtál barátocskám!

F.: Alaposan megizzasztottál. Ez tényleg így van? Tényleg?

I.: Ez még semmi. Van úgy, hogy hárman-négyen állnak körülötted, és üvöltenek... Van úgy, hogy nem hagynak aludni, hogy engednek ki vécére..., hogy ütnek, olykor-olykor az is előfordul... (Nevet.) Bizony, ütnek is!

F.: Aha... Az üvöltés nem idegesített. Üvölteni mindenki tud. Én is... Hehe... A fájdalomtól félek.

I.: Tudom-tudom. Nos, egy dolgot... Szóval, jól adtad elő. A részletek pontosak voltak, tegnap is ugyanezt mondtad... Ez nagyon fontos, erre nagyon kell ügyelned. Egy dolog azonban nem tetszett. Ez a pénz... Tudod, ha azt mondod, hogy: SEMMI KÖZE HOZZÁ!, hogy mit csinálsz a pénzeddel, a szemedbe röhögnek majd... Ez nem érv! Ezért csak pofont kaphatsz...

F.: De miért nem?

I.: Mert ez nem így van... Aki valóban kemény munkával keresi a kenyerét, nem szórja így a pénzét... Ezt senki sem hiszi el neked.

F.: Nem értem.

I.: Aki dolgozik, nem ajándékoz el semmit, mert neki sem ajándékoznak semmit, aki dolgozik, annak soha nem barátja a munkaadója! Aki dolgozik... Mit nem értesz? Senkit sem érdekel, hogy te-mit-nem- ér-tesz.

F.: A pénz dolgot...

I.: Ugye, most nem azt akarod mondani, hogy HISZEL EBBEN? Ebben az: Azt csinálok amit akarok... hülyeségben... Amennyiben elkapnak, és ilyeneket mondasz..., na, az ilyesmivel csak ingerled őket... Akkor inkább másik partnert keresek magamnak!

F.: Ezt nem teheted meg! Már mindent elterveztünk... Szükségem van a pénzre. Szeretném elvinni a fiamat végre a tengerhez. Már megígértem neki. Legalább egyszer az életben.... A pénzemen. Igen, a pénzemmel azt csinálok, amit akarok...

I.: Mit gondolsz, nekem nincs szükségem arra a rohadt pénzre? Nekem nincs gyerekem? Én ülök télen a hideg kocsiban, én várok arra a rohadt vonatra a vasútállomás előtt. Egy csomó embernek tartozom ebben a városban. Még a feleségem rokonainak is. A nyomor ugye nem magánügy, azok az emberek sem várnak örökké. Viszont miattad nem akarok sittre kerülni. (Üvölt.)

F.: Viszont én megyek be a bankba, nálam lesz a pisztoly, viszont én bámulok majd a szemükbe, én üvöltözöm, engem vesznek majd videóra, nekem kell rohannom..., és az én fiam nem látta még a tengert, nekem kell majd pénzt adnom az anyjának, hogy elengedje..., nekem kell majd...

I.: De nem ingyen teszed. A pénz fele a tied!

F.: És azzal, azt csinálok, amit akarok...

I.: Már megint kezded? Minek ragaszkodsz ehhez a hülyeséghez? Micsoda hülye dolog ez?

F.: Ez nem dolog! Erről szól az egész élet! Arról, hogy az ember azt csinálhasson, amit akar, hogy a legnagyobb hülyeséghez is joga legyen addig, amíg nem bánt senkit. Hogy senki ne avatkozzon bele, senki ne pofázzon a dolgába, senki, senki! érted? SENKI! Te se!

I.: De most arról van szó, hogy nem szabad feltűnni. Most arról van szó, hogy semmiképpen sem szabad a rendőröknek okot adnia gyanúra, most arról van szó...

F.: Nem, most arról van szó, hogy NEKEM JOGOM VAN VALAMIHEZ, és ezt a jogot ne vegye el tőlem senki. Most arról van szó, hogy...

I.: Akkor nem együtt csináljuk a dolgot. Egy hülyével nem dolgozom...

F.: Ezt nem teheted... A fiamnak már megígértem, hogy nyáron látja a tengert. Ha megteszed nélkülem...

I.: Akkor?

F.: - ...... (Nevet.)

I.: Szóval ilyen alak vagy... Látod ezt a kést?

F.: Látom, hát aztán?

I.: Szóval az elved miatt börtönbe akarsz juttatni? Mi lesz a gyerekemmel? Mi lesz a feleségemmel? Most már elhiszem, amit beszélnek rólad a városban. Most már értem, hogy miért kellett elmenned innen. Az ilyen, mint te csak vonzza a bajt... Nem vagy te közénk való... Hiszen már korábban is voltak dolgaid...

F.: Mire gondolsz? Micsoda dolgaim?

I.: Miért, az normális volt, hogy az utolsó pénzeden zongorát vettél annak a nőnek? Az normális volt, hogy állandóan teniszórára járattad a fiadat? Az normális volt, hogy énekeltél a piacon? Az normális, hogy MOST RÖGTÖN a tengerhez akarod elvinni? Most, amikor megbeszéltük, hogy kerülni kell a feltűnést? (Üvölt.)

F.: Tedd le azt a kést!

I.: Nekem nem parancsolgatsz. Mindenki azt csinál, amit akar, igaz? Én kitaláltam ezt a bulit, már mindent elterveztem, még az alibidre is gondoltam! Napokig magyaráztam neked, hogy amit mondasz igaz legyen, de nem minden igazat kell elmondanod. Profi dolgot akarok! Mert elegem van ebből az életből. Azt akarom, hogy ne kapjanak el, hogy ne kelljen soha TÖBBÉ taxit vezetnem, hogy meghívhassam este a feleségemet vacsorázni..., egy étterembe zenével, pincérrel, ruhatárral, érted?, Utána pedig engem vigyenek részegen haza taxival! Te pedig jössz ezzel az idealista baromsággal. Az ilyenek teszik tönkre a világot. Az ilyenek, akik... (Üvölt.)

F.: Nem mondom még egyszer! Tedd le azt a kést...

I.: ...soha maradnak a fenekükön, akik állandóan a hülye jogaikért küzdenek, akik állandóan lelépnek mindenhonnan, mert soha sehol nem szeretik őket, sehol nem tudnak beilleszkedni..., akik csak pofáznak, állandóan keverik a szart, akik soha nem tudnak békében, nyugton élni, akik... Na, igyunk inkább. (Megenyhül, az asztalra teszi a kést.) Ugye, tartottad a szádat? Tudja valaki, hogy itt vagy?

F.: Nem, dehogy. (Megnyugszik.) Ne haragudj, elfogott az indulat...

I.: Igyál csak... Igyál, te... (A fiatalabb tántorogva feláll. Láthatóan teljesen részeg.)

F.: Tudod, múltkorában arra gondoltam, hogy mi ennek a kornak a pojácái vagyunk...

I.: Igyál csak... (Tölt.) Persze-persze..., azok vagyunk... Mikor indul a vonatod?

F.: Tudod, arra gondoltam, hogy túlságosan gyáva vagyok, mert nem vetem ki magamból a reményt, tudod, azt a reményt, amely csak arra jó, hogy az időt húzza vele az ember, igen, azt a reményt kellene végre kiirtani, hogy egyszer lesz egy békés hétvégem, hogy egyszer majd..., Istenem, hogy majd a túlvilágon jobb lesz, igen-igen, ismered ezt a reményt? Koszos, parányi rabszolgák vagyunk... De nem haragszom rád, tudod..., hiszen, ha csak minden tizedik ember veszítené el ezt a reményt, nagy-nagy megrendülés következne be a lelkekben, és nagy-nagy változás jönne, én tudom, hogy így lenne...

I.: Na, igyál... Aztán menj ki, zuhanyozni. Attól majd magadhoz térsz... Szörnyen nézel ki... Így nem mehetsz ki az utcára. Óvatosan...

F.: Tudod, itt születtem, mindig erre gondolok, ha visszajövök. Istenem, de rosszul vagyok, igen, itt születtem, nem máshol, és ez olyan naiv, szentimentális érzés kezdetben, aztán egy idő után TUDOM, hogy itt születtél, és nem szeretem, ahogyan itt mennek a dolgok, de mégis csak itt születtünk..., és ezen nem tudunk változtatni, soha, érted?... Jól van, megyek zuhanyozni... Jól van...

(Az idősebb férfi kitámogatja a fiatalt a színről. A hangok a távolból jönnek.)

I.: Vetkőzz le... Na! (Nevet.)

F.: Jól van..., ne sürgess...

I.: Na, csináld már... Megnyitom a vizet... Több vizet...

F.: Nem akarok hajat mosni... Mit csinálsz? Mit akarsz azzal a hajszárítóval? Na? Mi van?

I.: Te engem nem fogsz...

F.: Mi van?

I.: TEEEE...

F.: Ne-ne hülyéskedj... ÁÁÁÁÁÁÁ.... ÁÁ...

(Az idősebb férfi visszajön. Leül a székre.)

I.: Tudják több embernek tartozom ebben a városban. Az autómat régen ki kellett volna cserélni, és a feleségem is..., a gyerekeim is..., de ezt inkább hagyjuk. És a családomból sem látta még senki a tengert... Senki sem vár örökké. Senki... Most mennem kell... Hogy reszketnek az ujjaim, Istenem..., hogy reszketnek...

(Lassan veszi a kabátját, kimegy)