Nettitia K. Froese: Lemúriában nem múlik az idő

Abi-al Maarri mohósága

- Hozsanna az Olvasónak! - suttogta Ibn al-Mukaffa Mahfúz, miközben bekukucskált a balusztrádot apja dolgozószobájától elválasztó brokátfüggöny hasításán, s midőn látta apja tétlenségnek tűnő mozdulatlanságát, engedélyre nem várva belépett Umar ibn Abi al-Maarri áporodott levegőjű cellájába, majd imigyen folytatta előre alaposan megfontolt mondókáját:

- A Magasságostól és Mindenhatótól áldott szülő atyám, hogy Elochim gyarapítsa lelked szivárványos gazdagságát, Jahve hosszabbítsa életed fonalát a lét pátriárkai mércével mért legtávolabbi pontjáig, hogy szakállad bojtorjános gubancainak rasta-canabis horgonya soha meg ne állapodjon körmeid ereszében, adja Adonáj, hogy váltott alsód soha ne legyen szégyen tárgya könnyed pillanataidban elkövetett nemző-gyakorlataid során; álmod legyen könnyű, és soha ne tudd, a farkasok órájában, amikor a tegnap átadja helyét a mának, és amikor a holnap tegnappá lesz, midőn a képzelet levetkezi a racionalitás béklyóit, az ébrenlét átadja helyét az ájulatnak, s az esthajnalcsillag sugara átüt az éjszaka kábulatán, amikor a legmelegebb a bárhol is megvetett vackod, abban az órában, amikor a legtöbben halnak, s amikor az ébren álmodók a legmélyebb kutak fenekére néznek, hogy a hold sugarában megfürdetett haláluk onnét tükröződő visszfényét csókolják állhatatosan, miközben felhők húznak át az égöv ragadozó-csillagfényein, midőn legforróbb és legkívánatosabban csalogató a fekhely birodalma, a hólyagpapírral vagy boraxos ólomüveggel bélelt ablaktáblákon túl a szegény mester és mecénása is arról álmodik, hogy a medvehagyma illatától megszédült kikeleti éjben, éjben vagy hajnalban a vikunyák farkukat magasba lendítve, rák módjára hátrafelé tolatva üzekednek, a macskák, cibetek, pézsmák, girhesek, rühesek és iráni nyolcasokban omló gereznájú jószágok a Négykarmú Sárkány pagodájának kalapcserepein egyensúlyozva követik a természet párosodásra hívó szavát, s amikor a mosogatólányok ágyába lankadatlan horgadású lovászfiúk fészkelnek, és a becsület jelszavát lobogóztatva a leánykák hamvas farpofái közé döfködik gerjedelmüket, s amikor vándorcirkuszosok kínálják testüket palotánk udvarában, miért kell, ó, nemző atyám, a bölcsek legbölcsebbike, hogy Allah növessze szakállad és építse bölcsességed, nekem magamhoz nyúlva szereznem megnyugvást.

Umar ibn Abi al-Maarri nem sokat töprengett a válaszon. Nagyot szívott nargiléja borostyán szopókájából, kivette bal füléből a gyulladást enyhítő gyógyfüves főzettel, a celastrus, a ricinus, a bambusz, a rotang és a szikomorus olajával átitatott pamut-pamacsot, és azt tapasztalta, hogy a levegő árnyalatnyival még áporodottabb lett körötte. Füle dugulásának multával orra is érzékenyebb lett. Nem ártana már egy alapos rózsavizes fürdőt venni, gondolta, majd vízipipájának szárával két egyszerű vévét, a vudu-mágia szertartási képírásának jegyét rajzolt a szoba Adramyttionban fejtett márványpadlójára, mire tömény pézsmaillat tolult valahonnét a semmiből elő, és így válaszolt gyermekének:

- Asztrálvéred átüt orcád alabástromán, akárcsak a hölgyliliom mérge a hártyapapíron, izgalmad képtelen vagy méltón viselni, pedig a mohóság nagy erénytelenség, egyike a legnagyobbaknak! Hová az a nagy sietség, kapkodás, törekvés az iránt, hogy vágyaid minél hamarább kielégítsed, noha tudod, a gyors élvezet csak kurta kielégülést hoz. Ölem gyermeke, Ibn al-Mukaffa Mahfúz, húzd magad alá zsámolyod, tölts magadnak e bisenzi korsóból, és kísérd figyelemmel a történetet, amit most elmondok neked!

Héber tudásodban nem kételkedvén bízom benne, hogy világos előtted, mit jelent a gólem szó: alaktalan anyagot, de a 139. zsoltár 16. verse szerint Ádámot is jelöli megalkotása közben. A kabbalista hagyomány szerint nem egy nagy tudósnak sikerült robotszerű szolgát létrehozni az alaktalan anyagból a teremtés szava által. Erről, a teremtő szóról szóló elmélkedéseket olvashatsz a wormsi Eleazár rabbinál, aki tulajdonképpen nem más, mint a Raziel angyalnak tulajdonított könyv szerzője, vagy a Jezirah-könyvet kommentáló Saadiánál. Egy zsidó legenda, de az is lehet, hogy a keresztény szentek legendáinak zsidó felhígítása elbeszéli, hogy a cheli Elijah rabbi készített egy Gólemet, amit azzal keltett életre, hogy az agyagfigura homlokára fölírta Isten titkos nevét. Egy másik forrás szerint is létezett az idomtalan tömeg, az agyagból készült emberi alak, amellyel ugyancsak Elijah korában - ha ez fontos számodra -, Líva, más néven Juda ben-Becálel prágai rabbi, aki kabbalisztikai tudománya által életet lehelt belé, a zsidó népmonda szerint, mindennemű szolgálatot végeztetett vele. Ha a rabbi az isten nevével ellátott cédulát tőle elvette, ismét agyagtömeggé vált s ennek maradványait állítólag ma is őrzik a prágai Altneu-zsinagoga padlásán. Az igazán nagy mester azonban a prágai Jehuda Löw ben Besalel, a nagy Löw rabbi volt, vele két évig ugyanarra az egyetemre jártunk Jeruzsálemben - mondta al Maarri, majd öblöset szellentett, hogy magára vonja a zsámolyon kókadozó, kétszer hetvenhárom éves ifjú lankadó figyelmét.

- Retkes a lábad, folytatta, mintha agyagot dagasztottál volna - és ez a kis kitérő nyomán eredeti medrébe terelte a megkezdett történetet. A nagy Löw rabbinak sikerült megalkotnia és szolgájává tenni a Gólemet. Nála tanult a lengyel Sholem rabbi, aki bizony pórul járt teremtményével. Nem okozott nagyobb gondot számára megteremteni az agyagembert, aki híven követte ugyan minden parancsát, de képtelen volt megfékezni a gólem mohóságát. E rút tulajdonsága előbb az étkezésben nyilvánult meg. A Gólem táplálkozása ellenkezik önnön természetével, hiszen nem arra, és nem úgy teremtetett, hogy egyék. Ám fékezhetetlen volt, fölfalt minden útjába került étket, és egyre csak terebélyesedett, növekedett, dagadt, mint kovász a szilkében. Teremtője, ura és parancsolója nehezen tűrte a Gólem fegyelmezetlenségét, a pohár akkor csordult túl, amikor a Gólem szemet vetett a rabbi szolgálólányára. Félre ne érts, a sárember fiziológiailag nem úgy volt megszerkesztve, hogy szerelmi gerjedelmét normális módon levezethette volna, de a rabbi már félt, hiszen ő az evés funkcióját se ültette be a teremtménybe, az pedig folyton csak táplálkozott és növekedett. Nagyon gyorsan bekövetkezett, amitől a rabbi retteget: egyik szombaton éppen a kiddist mondta az ezüst boroskehely fölött, amikor a Gólem se szó, se beszéd, mohóságát türtőztetni képtelenül agyag-iszamós ujjaival a cselédlány szoknyája alá nyúlt. A szombat, vagy ahogy héberül ejtik, sábbát, a hét hetedik napja, amelyet a zsidók Mózes 2-ik könyve 31. szakaszának 13-17. versei szerint mint Jehovával kötött örök szerződés jelét, a világ teremtésének emlékére ünnepeltek, még pedig oly módon, hogy péntek estétől szombat estig testi és szellemi munkától tartózkodtak. Aki a szombatot megsértette, azt megkövezték, Gólem se érdemelt jobbat. Sholem rabbi azonban furfanggal élt, a torz lényt homlokára írt mágikus emeth - igazság szóból törölte az alephot, így a Gólem homlokán már csak a meth, vagyis halottat jelentő szó maradt. A mohó bujaságát kordában tartani képtelen sár-ember e helyesírási kiigazítás nyomán porrá omlott, maga alá temette a cselédlányt és a rabbit is, akin ezúttal már nem segített mágikus tudása - fejezte be példabeszédét Umar ibn Abi al-Maarri, s feje oldalra billent, ajkai közül kicsúszott a nargilé szopókája, nyála szakállára csordult. Azonnal álmodott. Álmában kerevetének kárpitozását tapintotta, tenyerében bimbózó leánykebleket érzett. Mohó horgadással markolászta álmában a testmeleg kúpokat.