Nettitia K. Froese: Lemúriában nem múlik az idő

Abi al-Maarri bölcselete az íróvá válásról

Miután atyja okító szavaiból és mély magábafordulása eredményeképpen Ibn al-Mukaffa Mahfúz belátta, a Négykarmú Sárkány pagodájában, a tenger szintje felett 8.849 méterre is múlik az idő - bár valami enyhe gyanú továbbra is motoszkált gondolatai forgatagában, hiszen kétszer ennyi magasságba még talán igen, de feljebb már a levegő se képes magasabb régiókba szivárogni -, múlik tehát az idő, noha bizonyára másként, mint másutt. Itt, Lemúria legtetején, a bölcs kaporszakállú Birenda Bikram Bir Sah Deva Gyanendra hercegségében Isten mintha barmok által simára rágott és érdes nyelvükkel fényesre sikált kukoricaszárat vetett volna az idő megállíthatatlan kerekeinek küllői közé, amelyek a szvasztika szárnyaihoz hasonlatos iramban szelik el egymástól a nappalokat és az éjszakákat, vagy mintha sajnálta volna a lőcskenőcsöt a tengelyekről, néha valóban úgy tűnt, mintha semmit se mozdulna előre. Legalábbis így érezték, akiket egyáltalán valamelyecskét is érdekelt az idő múlása. A legtöbbeket nem, így apját, Umar ibn Abi al-Maarrit, az udvari bölcset sem igazán. Mit sem tesz egyebet, mint folyton szendereg az elefántlábú foteljében, miután bőséggel kortyolt mézsöréből, amit nem átallott rizs- vagy rozspálinkával - keletnek és nyugatnak egyaránt megadván a tiszteletet - bélelni, gondolván, az orrszarvúpohár elrejti naiv alkímiáját. Ilyenkor azonban gyorsabban nyomta el az álom, és kevesebbet viaskodott az ébrenlét határán lelkének lidérceivel. Szakálla alá bújtatott karjait összefonta, hüvelykujjait kaftánjának övébe dugta, és úgy ringatózott Morpheus ladikján, mint dinnyehéj a Huang Ho éppen békés habjain.

Meg hát könyvének írásával se halad elő re. Nem is beszél szívesen róla, csak rakosgatja írószerszámait, meg a bőrbe kötött, számozott írólapokat.

- Atyám, te, akinek bölcsessége Hórusz léptékével se mérhető, akinek lelkében virágok bimbóznak és minden cselekedeted a Szkarabeusz áldását hinti, bocsásd meg tudatlanságom, a földig hajolok előtted, hogy homlokom érinthesse papucsod nyomát, hogy Alfadir vezessen bölcsességgel kövezett utadon, áruld el nékem, tudatlanok ó legtudatlanabbjának, terítsd rám ismereteid sátorát, világosíts meg arról, hogy minden író csak egy és ugyanazt a könyvet írja-e életében?!

Abi al-Maarri mester hangyászsünt megszégyenítő mozgékonyságú nyelvével még egy utolsót körözött a bársonyzöld szíriai füge méznél édesebb emlékeket idéző rózsaszínű repedésében, hogy gondolatait korához illetlen kényszerpályájukról visszakormányozza a gyermeke okításának mezejére, majd körülnyalta bajszát, ajkait, a gyümölcs nedvétől ragadós ujjait pedig szakállába törölte.

- Tudod fiam - válaszolt minden udvari etikettet és kötelező szóvirágot mellőzve -, az írás nagy művészet. Olyan, mint egy ország kormányzása, vagy egy ember száz nyavalyájából való kigyógyítása. Közhelyekben sikkadnék el, ha ezt most bővebben kellene magyaráznom neked. A bölcs uralkodó, ha sorsa és ellenségei engedik, ereje fogytáig egyetlen államot igazgat, noha alattvalói születnek és elhalnak, emírjei pallos vagy selyemzsinór által vesznek és turbános áldással neveztetnek ki, a tudósok újabbnál újabb ötletekkel állnak elő, a cukrászok egyre ínycsiklandóbb nyalánkságokat készítenek - nyalta meg öntudatlanul ajkait -, Isten hajtja az idő daráló kerekét, az uralkodó pedig olymódon gyakorolja hatalmát, hogy mindezt egybefogja, általánosítva egyéniesítsen, és egyéniesítve általánosítson. Akárcsak a felcser, ha rajtad vág eret, ugyanígy tenné bármelyik páciensével, és fogad is azonmód cibálja ki álkapcsodból, mint bármely szemfogat bármely segítségre szomjazó ínyéből. Egy embert gyógyít, ha száz fogat is húzott előtte. Az írástudó ugyanígy, e porban csúszó analógia mintájára írhat százezer oldalakat, mindig ugyanazt a könyvet írja. Mondhatnám, minden írónak megvan a maga könyve. Vagy ahogy tőlünk nyugatabbra mondják, a maga keresztje. A sorsa. Ez a sorsa, hogy egész életében az az egy, lehetőségek szerint testes könyvet írja, ha millió változatot is fogalmaz, azok csupán ezt az egy könyvet gazdagítják, vagy mossák az érdektelenség kloákájába. Igazad van, gyermekem: a világ minden könyvtárát áttanulmányozhatod, csak egy dologra lelhetsz bizonyítékot: arra, hogy akárhány kötetét, papirusztekercsét vagy CD-romját találod ott egy-egy szerzőnek, azok mind egy, még meg nem született, vaskos könyv felé mutatnak. Ez a világ törvénye: egy írónak csak egy könyve lehet.

- Értem atyám - válaszolt Mahfúz -, vagy legalábbis úgy tűnik, értem. Ám visszafelé is érvényes-e a bölcsesség? Például, ha te befejezed egyetlen könyved, az Efezusi szavakat, az magától értetődően íróvá avat téged?

- Nem, gyermekem - felelte lesütött szemel a bölcs -, ez nem így működik. Csupán a második könyv mutatja meg, író lesz-e valakiből.

Fordította: Lakatos F. Margit