Nettitia K. Froese: Lemúriában nem múlik az idő

Netittia K. Froese
Abi al-Maarri tavasza

- Hozsánna a Boldog Olvasónak! - rúgta be a kertkaput Ibn al-Mukaffa Mahfúz, ahol az órátlan idő számítása szerinti 26.666-ik magányos napját töltő édesapja, nagybölcsességű Umar ibn Abi al-Maarri, Minden Könyvek Tudora, kissámliján kuporogva éppen a semfüvet gyomlálta ki a gyógynövények s hasznos termések ágyásai közül. Elmúlott már a medvehagyma ideje, tömérdek lonc futotta fel a példás, csupán a végtelenségben találkozó párhuzamos sorokban sarjadó kígyógyökerű keserűfű-palántákat, a párnás habszegfű-csírákat, a buglyos fátyolvirág, a sárga keltike és a közönséges füstike, a zászlós csúdfű, a nagyvirágú ebviola, az ékes keserűgyökér, a foltos ujjaskosbor, a konytvirág, az orvosi kalánfű, a nagyhüvelyű here, a termetes medvetalp, a bódító baraboly és sárga nőszirom hajtásait.

- Hozsánna az Olvasónak!! - emelte meg hangját az időnként, de leginkább így tavasztájt gyermekes szertelenségtől hajszoltatván a kellő és illő tiszteletről is megfeledkező ifjú, ugyanis végtelen bölcsességű szülőatyja a fejét se emelte föl a szögletes szárú bithiniai bükköny nagypálhájú bokrai közül.

- Mesterem, életem csomójának oldozója, nagytudású Umar ibn Abi al-Maarri, akinek bölcsességével még a szakállának hossza se vetekedhet; lélegzetem elhagy, szívem állhatatos pumpája talán percekre is leáll, és golyóim ólomsúllyal feszítik ráncosbőrű zacskóm! Az imént láttam, midőn kitekintettem a Négykarú Sárkány Pagodája negyedik szintjének nyugati tornyából: mutatványosok érkeztek a faluba! Anaklétus pápa zászlaját hordozó zsoldosok kísérik őket, szent pojácák lehetnek, s immáron orromban érzem a keszegderekú kötéltáncos alakoskodók és az állatgondozó Theodóra-szépségű akrobatalányainak vad kancaillatát! Ágaskodik bennem a szerelem, úgy érzem, elérkezett az idő, hogy magam is megízleljem a tavasz édes mézét, a szerelem csorgatott aranyát, méhek vágytalan nászának illatos nektárát!

- Ölemnek gyümölcse, jámbor szándékú, ám dőre gondolatoktól megszédült Ibn al-Mukaffa Mahfúz, korodhoz képest korai szándékodnak útjába én ugyan nem állok, hiszen aki fiatal és boldog, ahhoz nem illik a könnyű bánat áttetsző sötétje, annál inkább az oszlopos rózsa derűjének kell arcát beragyognia. Üljünk ámbátor le egy szusszanásra a pergola hűvösébe: te még nem tudod, nem tudhatod, hogy minden perctelen órában egyetlen bizonyosság van, és az nem egyéb, mint a jelzőtlen halál, ami az alakoskodók álarca mögött rejtezik, próteuszi szivárványt mímelve a csontfehér semmi gödrét eltakarón.

- Hetvenhárom esztendővel azelőtt nemzettelek, hogy visszavonultam remetefüvön tengődő magányomba, és belekezdtem az Efezusi betűk, a posztalkímia leendő alapműve írásába - folytatta a próféta bölcsességével megáldott Mester, miután kissámliját hóna alá csapva, jobb lábára egy benőtt köröm által okozta fájdalmak miatt kissé sántikálva átballagott a bizánci aranykupolás pergolába és mécsest gyújtott az Isteni Bölcsesség három vértanúhalált halt lánya, Pisztisz, Elpisz és Agapé bíbor, reménykék és üdvözült-arany ikonja előtt. Immáron, látod - s már emelte is a magasba az indiai farkashal vörös bőrhártyájába kötött könyvet - több mint hétszer tíz esztendeje dolgozom rajta, s még egyetlen oldalára egyetlen betűt se róttam. Mert végtelen a próféta bölcsessége, és bennem is lakozik bölcsességének néhány morzsája. Hadd mondom el most neked, játszi könnyed folyamúvá olvasztván a szavakat, hogy éretlen eszedben megvesse a tanulság horgonyát: látomás üldöz téged, hagymázas kényszerképzet, a szenvedéstől áldott megpróbáltatás illúziója. Az, amit te ösztövér fejed boltozata alatt hormonfürdőben lüktető agyaddal vért kergető kancaszagnak vélsz, nem egyéb, mint a halál büzhödött lehelete, s ha azzal a furorral, ahogy a kertkaput berúgtad, lerohantál, zuhantál, bukfenceztél és hemperegtél volna a Pagodából a faluig vezető lépcsősoron, a pokolra-süllyedés eme tautológ ismétlődésén, nem a csípődet szorító műlovarnő-combok és trapéz-táncosnő-ágyékok melege várt volna téged, hanem sírmélyi bordaxilofonok zenéje és a penészes semmi acélhorgai, a kárhozat bamba nihilje.

Umar ibn Abi al-Maarri odasétált a pergola kerítéséhez, reszketeg kezével övébe gyűrte kaftánjának két szárát, és ráérősen vizelt a rácsokon keresztül a gyalogbodza bokraira.

- Mindez már megtörtént egyszer, vagy megtörténik a jövőben - szedte rendbe öltözékét a mester, és szakállába törölte a kezét -, hiszen se az idő, se a történelem nem olyan bölcs, hogy ne ismételné önmagát. Nem kell most keresgélnem bibliotékám poros tekercsei között, jól emlékszem, a legrégibb latin nyelvű egyházi irat, a scili mutatványosok az Úrnak 180. esztendejében, annak is július 17-i napján tartott perének jegyzőkönyve meséli el a történetet. A karthágói prokonzul, Saturninus Scili városából tizenkét mutatványost rendelt színe elé, hét férfit: Speratust, Nartzalust, Cittinust, Veturiust, Felixet, Aquilinust és Lactantiust, valamint öt nőt: Januariát, Generosát, Vestiát, Donatát és Secundát. Azt kívánta tőlük, hogy idomított medvéikkel, páviánjaikkal és egyiptomi galambjaikkal szórakoztassák udvartartásának baccháns különceit, mutassák be a kötélen járás tudományát, a tárgyakat eltüntető és megjelenítő varázslatokat, a trapézon lengés angyallátomását, a kardnyelés és a késdobálás mesterségét, az élő ember ládában való szétfűrészelését majd teste darabjainak újraegyesítését - olyan dolgokat, ami nem halandó emberek sajátja. Speratus, a csepűrágók vezetője megfelelő mennyiségű sestertius ellenében vállalta is a háromnapos ünnepség artistamutatványait. Amikor azonban a kéjsóvár Saturninus közölte különfeltételét, miszerint még a bacchanália kezdete előtt hálni kíván a szépséges Secundával, a csoport legüdébb és legszebb tagjával, a kígyómozgású medveidomárral, Speratus visszadobta az ezüsttel bélelt kostök-zacskókat a prokonzul ölébe, gurultak a lyukasmogyoró-csörgésű sestertiusok jobbra-balra, kapkodták is őket a szolgák! Erre a prokonzul szektássággal, vagyis kereszténységgel vádolta meg a tizenkét afrikai mutatványost és a börtönből ágyába hozatta a barna bőrű, pézsmaillatú Secundát. A rabszolganők megfürösztötték, illatos olajokkal bekenték testét és gyengéden a hálóba terelték. A prokonzul már a heverőn terpeszkedve várt rá. " Ami vagyok, azzá akarok lenni!" - mormolta maga elé az ébenragyogású és immár mósuszillatú lány. A rabszolgák még a második ajtót se tették be rendesen, hideg szélroham futott végig a termen, kioltotta a fáklyák és mécsesek világát. Szerencsétlen Saturninus ha láthatta volna! A fekete nimfa oldalán megreped, majd felhasad a márványsima bőr, kétszer hat ízelt, szőrös, szakállas karmokban végződő láb tolul elő testéből, keze és lába is póklábbá kaszásodik, emlőiből horgokhoz hasonlatos fogak türemlenek elő, szemei mögött újabb szemek sora nyílik, szája hatalmassá tárul, nagyobb már, mint a feje volt, és pengeéles fogak villantak benne, összevissza kuszaságban, mint sírkövek a kétszáz éves mohamedán temetőben. A prokonzul csonttá-bőrré aszott, bábszerű holttestére másnap reggel bukkantak rá a kótyagos ivócimborák, Secunda pedig rejtélyes úton visszakerült a cellájába.

A scili mutatványosok perét Concubinatus prokonzul folytatta le: a tizenketteknek egyszerre vették fejét a barbár pun állam Chimera városában. Később Szent Ágoston építetett kolostort nyughelyük fölé. Eltikkadt azonban nyelvem e sok édesdedre gömbölyített történet elmondása közepette, hörpintsünk némi birkafaggyún érlelt zöld teát - mondta nagytiszteletű Umar ibn Abi al-Maarri, s lelépvén a pergola három lépcsőjén, (a pokolra-süllyedés tautológ ismétlődésén), a derékig földbeásott agyagkorsót kiemelve hűtőverméből, gyermekének kínálta.

- De hát ez Euszébiósz Euszthatiosznak, a Négykarmú Sárkány Pagodája urának a legfinomabb mézsöre - vette le ajkáról a korsó csecsét a lelkesedésében pillanatnyilag visszafogott Ibn al-Mukaffa Mahfúz.

- Ismétlem gyermekem, ölemnek bódult hübriszű gyümölcse: a dolgok nem azok, aminek látszanak. Ne kísértsd a valóságot, bizalmad csak a valótlannak tűnőben lehet. Áldásom rád! - s ezzel homlokon csókolta gyermekét. Buzgalmad bízd a kezedre! - búcsúzott tőle, és görcsös, köszvénytől duzzadt ujjaival kaftánja övében kitapogatta a mutatványos társaság érkezte hírére odakészített féltucatnyi, báránybélből készült, a nem kívánt terhességek elkerülését szolgáló hímtag-hüvelyt. Ami vagyok, azzá akarok lenni! - mormolta a szakállába, s várta az alkonyt, hogy növényeinek tavaszi illatmámorában elindulhasson lefelé a Pagoda lépcsőjén az Anaklétus pápa zászlaját hordozó szekértáborhoz.