Szabó Palócz Attila: a bűn mint líra

 

Populus tremula II.

 

Vágtak a kések ereket a földbe:

nevét mondta, s hogy nem szereti,

s nem szeretne ördögfióka lenni.

Jelentést kérek! Birodalmam összegyűlt

Június idusán. Kinyújtottam karom,

nyúltam feléd azon az estén, ám

mikor hajad vékony szálait elérte

azt visszahúztam, hogy szemrehányást

tegyek - neki; utána szégyenében

zsebembe bújt. S felrobbant a bomba.

Szólítani is megpróbáltalak, de már

látszik, hogy hiába, s látszott már akkor

és ott: a hópelyhek óriásai estek,

s a jégvirág megtelepedett szemüvegemen.

Nem tapinthatlak, Reni, drágám, mert

kiátkoznál a világból, ha még olvasni

tudnál. Nézd meg birodalmam! Bizonyítani

nem fogok, de elviszlek majd - hova is?

Megengeded majd, hogy kis fekete mellényed

Én adjam rád, s érett nő leszel - paraszt-

lány, Béla bácsi pedig tapsolni fog majd.