Ladik Katalin: Jegyesség

 

Hullámzó képkeretben a tenger

Keszthelyi Rezsőnek

A műtárgy visszatér a tett színhelyére.

Derűs, zöld fény ragyogja be a szobát.

Visszajött, hogy kioltsa magát,

Hogy eljusson ő is a titokhoz,

Mert legfőbb titka a művészetnek az álom,

Melyet szürke álmainkban nappal álmodunk,

S ébredéskor, izgatottan rájövünk,

Hogy az örökkévalóság

Villáma hasított belénk:

"Miként a fák, ahogy mi sem történik velünk,

Ahogy ami történik, mi sem a fák."

 

Az ajtót, ablakot befalazza,

A tükröt letakarja hullámaival.

Behömpölyög a sós képkeretbe.