Ladik Katalin: Jegyesség

 

Nem látod bennem a vízesést?

 

Ó, idegenben, s a kések alatt

minden. oldalról egyszerre látni téged!

Kinyitom az ajtót, és belépek rajtad.

Hát nem ismersz meg engem?

A te hosszú nyakad nyári, poros út,

mely izmosan belém torkollik.

Te átok, vágyódás, fekete vízesés!