Ladik Katalin: Jegyesség

 

Tavaszi reggel a Pokol-szigetek egyikén

 

A hullámok leteszik a korbácsokat,

kigombolják a kagylókat,

sem élő, sem holt testünkön.

Lesütött szemmel,

rózsaszín húsdarabbal hóna alatt,

ahogyan a kutya a kutyát, felfedezem őt,

akihez még nem hatolt el a fény.

De hiszen a sziklák még alig véreznek!

Akkor hát nem ember.

A bokrok alól lopva ránézek, mint a rózsa,

mely "hevében lángvörös lesz

és önkívületében illatozik".

A sziklából a sóvárgástól az utolsó csillag is kifolyik.

Vak szörnyeteg a tükörben.

 

A parton hajnalt cipel egy ember.

Izzadt szárnyain rózsaszín cseppek.

Jerolim! Indul az első csónak a Pokol-szigetekre.