Ladik Katalin: Jegyesség

 

A kígyó kékje szokatlanul halovány

 

A barbárokra várva szerzőjének,

K. Kavafisznak

 

A kígyó kékje szokatlanul halovány

köpenyt öltött, és lopva távozott.

Odafent szólt, de már a falakon túl,

mert forró volt a nyelv, magyarul is, görögül is.

Értette ő, mi az, miféle hang szó1 a mirigyekből,

a látvány szépségétől elbűvölten

elkezdett csúszni lefelé,

nem is mint kígyó, hanem mint színész,

aki sötét köpenyt öltött,

és lopva távozott.

 

De egy szörnyű hang hatolt a lépcsőn fölfelé,

egy ziháló, bíbor magyar paprika, aki forró volt,

héber és görög, jól tudva, persze,

mit ér a szabadság,

s míly üres nevekre szálltak e birodalmak.

 

De forró volt a nap s költészettel teli,

s a kígyó kékje szokatlanul halovány.

Akkor levetette magát a szakadékba,

nem is mint szárnyas kígyó, vagy falióra,

csak zuhanni, repülni kívánt szabadon,

mint aki sötét madarat öltött magára,

a mélység szépségétől elbűvölten,

a szakadék combjai között magára talált,

saját farkába harap

és halovány tojásokat ütöget.