Jász Attila: Sajátszicília

[ 13. ]

Hölderlin 1797-ben, amikor az első Empedoklész-drámavázlatot készíti, verset is ír Empedoklész címmel.

Életre vágyódsz, s isteni láng bugyog,

fénylik ki földünk torkaiból eléd,

s borzongató nagy vonzalomban

tested az Etna tüzébe veted...

Korábban Hüperiónként ír levelet barátjának Szicíliából, azon a ponton, ahol úgy érzékeli, az éjszaka sötétjében a beszéd fonala is elakad. Idegenként bolyongó, menedéket kereső hősként felmegy az Etnához, hogy felidézze a nagy szicíliai férfiú alakját, ki hajdan a kráter nagyszerű lángjaiba vetette magát. Ez az elragadtatott hangvétel már itt, a Hüperiónban az Empedoklész-töredékek metaforamagját előlegezi, mely szerint a görög filozófus az Etna kráterében tűnt volna el. De a regényben még továbbhajózik a szigetről, hogy később több ízben is megpróbálja meghódítani. Ahogy itt írja, még újra és újra visszazuhan a németek közé, ahol vak Oidipuszként bolyong, abban a reményben, hogy mégis az istenek szent ligete fogadja majd valahol, megértés és elismerés kíséretében. Mindez azonban csak képzeletben elérhető, bomladozó elmével, mint mondják, ám minden ébredéssel csak még mélyebbre zuhan az álomvilágból. Az egykori, egyetlen menedéket jelentő írás lehetősége is egyre kétségbeejtőbbé válik számára, egyre reménytelenebb próbálkozás az aranykorba való visszajutáshoz.

Az empedoklészi metaforikus megoldás változatokon keresztül motiválja Hölderlint. Empedoklész állítólag saruját, ruháját az Etna kráterének szélénél hagyva kívánta jelezni, hogy nem fogják többé látni. Belevette-e magát Empedoklész az Etna kráterébe vagy névtelenségbe burkolózva eltűnt? A végeredményt tekintve azt mondhatnánk, ez majdnem mindegy. Hölderlin számára azonban nem, szerinte az igazság a fény, mely megvilágítja önmagát és az éjt, s ez egyszersmind a legmagasabb költészet. De e drámatöredékei jó példák rá, hogy szép és igaz miként feszülhet egymásnak egy irodalmi műben, a képzelet és a valóság analógjaként. Hőse, Empedoklész számára mégis a kráter pereme mögötti poétikus eltűnést választja az igazságot háttérbe szorítva a szebbik megoldás érdekében. Nagyjából Hölderlin óta terjedt el az nézet, hogy Empedoklész az Etnába vetette magát, pedig a filológusok szerint ez egyáltalán nem biztos. Sőt.