Jász Attila: Sajátszicília

[ 34. ]

A templomosok temetkezési helyét keresem Palermóban, amelyet állítólag ma is használnak. Nem hat a szenzáció erejével, hiszen az útikönyvből keresem ki, hol kell lennie, másrészt meg mintha csodálkoznék, hogy ma is vannak templomosok (nem csak az ifjúsági filmekben és Eco regényeiben).

Szieszta ideje van, nem lehet bejutni. Ám később sem. Ebből arra következtetek, hogy azért komolyan veszik a dolgot. Az előlem elzárt sírok sokkal talányosabbak így, jobban megmozgatják a fantáziámat. Olyannyira, hogy a mellette lévő templomban is a nyomaikat keresem. Nem kell nagyon erőlködnöm, hiszen minden egyes tégla - kívül - a templomos lovagok jelét viseli, azon kívül a templom belsejében látható festmények hemzsegnek az allegorikus utalásoktól, kehely, korona, kard. Sőt, az oltár két oldalán álcázott, faragott rácsot látok, ahová nem bírom ki, benézek, és a réseken át nagyobb fülkéket látok. A karzat hasonlóan van burkolva, valószínűleg, hogy onnan fentről remekül, de lentről ne lehessen belátni. Ennyi kell csak a képzeletnek.